A Washington Post tudósítása szerint lezárták a Fehér Ház környékén lévő utcákat, a rendőrség egy gyanús csomagot vizsgál. Egyelőre nem derült ki, hogy vaklármáról vagy komoly veszélyről, esetleg...
A Jobbik egykori szentendrei elnöke az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta: azért kellett távoznia pártjából, mert bírálta a Kun-Mediátor üggyel is összefüggésbe hozott Épkar Zrt.-t., amely szerinte a szegedi Jobbik kampányát is támogatta.
Karcag — Akár heteken át készíthette elő szökését a karcagi Kun-Mediátor Kft. tulajdonosa, Dobrai Sándorné Marcsika (61), aki magas kamatot ígért ügyfeleinek, de végül sok milliárd forintjukkal vált köddé.
Madridban és Monacóban egyetlen gól esett összesen, e két párban az első meccseket is figyelembe véve 360 perc alatt kettő. A Juve az idegenbeli 0-0-val, a Real Madrid a hazai 1-0-val jutott tovább a Monaco, illetve az Atlético ellen.
A Debrecen kisebb meglepetésre 2-0-ra nyert a bajnokságban listavezető Videoton otthonában a labdarúgó Ligakupa negyeddöntős párharcának szerdai visszavágóján.
Megjelent Thomas Piketty sikerkönyvének magyar fordítása. A könyvbemutató felszólalói bemutatták, milyen irdatlan mértékűvé vált a lecsúszás Magyarországon az utóbbi években.
Maga akarta körülmetélni a farkát egy részeg férfi a Thaiföld középső részén található Samut Prakanban. Nem bizonyult jó ötletnek: majdnem kettémetszette a hímvesszőjét.
Az olasz rendező-színész, aki a Belső hangok (Le Voci di Dentro) című darab rendezőjeként és főszereplőjeként érkezett Budapestre a Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM).
A címvédő ZF-Eger szoros mérkőzésen nyert a RacioNet-Honvéd otthonában a férfi vízilabda ob I-ben az elődöntőbe jutásért zajló párharc második, szerdai mérkőzésén, ezzel egyenlített az egyik fél második sikeréig tartó párharcban.
Amerika- Alice Barker az 1930-40es években futott be táncos karriert, majd elvesztette az emlékeit, amnéziás lett. Életében most először pillantotta meg magát táncolás közben.
A Jobbik egykori szentendrei elnöke az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta: azért kellett távoznia pártjából, mert bírálta a Kun-Mediátor üggyel is összefüggésbe hozott Épkar Zrt.-t., amely szerinte a szegedi Jobbik kampányát is támogatta.
Dohányzás, túlsúly, cukorbetegség - ezek a rizikófaktorok jelentősen növelik az érszűkület esélyét. Hava Róbert, az Oxygen Medical vezető asszisztense egy egyszerű módszerről, az arteriográfiáról beszélt, amellyel feltérképezhető az erek állapota, és megelőzhető a katasztrófa.
Bővültek tavaly Tolna megyében, az M6-os autópálya mellett fekvő ipari parkok, a létesítményeket működtető cégek vezetői szerint a további növekedéshez újabb területek bevonására lenne szükség.
Európai szakértők korábban arról beszéltek, hogy az embercsempészek által használt üres hajókat kéne megsemmisíteni. Menekültek megöléséről nem esett szó.
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke, EP-képviselője azt kéri, hogy tegye meg a hátrányos megkülönböztetés gyakorlata ellen szükséges lépéseket.
Pert indít a Magyar Posta cége, a JNT Security Kft. (JNT) az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDOSZ), illetve egyes tisztségviselői ellen, mivel folyamatosan valótlan, a...
A Washington Post tudósítása szerint lezárták a Fehér Ház környékén lévő utcákat, a rendőrség egy gyanús csomagot vizsgált. A forgalmat újraindították. Az amerikai titkosszolgálat nyilatkozatából...
A Kapos Most úgy tudja: a 21 éves eladót nyakon, mellkason és csípőn szúrták, és a rendőrség – ami nagy erőkkel vonult ki a Fő utca-Anna utca kereszteződése melletti dohánybolthoz – forró nyomon van. A Kapos Pont pedig azt írja, hogy zárás … Folytatás
Nyolcvanmillió forintot és muzeális részvényeket is elvitt a rendőrség a Buda-Cash páncélszekrényeiből, amit profi kasszafúróval töretett fel - írja az e heti HVG. Nyolcvanmillió forintot és...
Benyújtotta a parlamentnek a kormány a szakképzés átalakítására vonatkozó törvénymódosító javaslatait. A felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonását követelték tüntetők a fővárosban.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 22-én megtartott 17. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 2, 6, 16,18, 19, 26, 35. Második számsorsolás: 9, 16, 19, 24, 25, 32, 34.