Mekkora lesz az elszámolások után, vagyis májustól a devizahitelesek törlesztőrészlete? A válasz nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk, ezért egy tipikusnak nevezhető példán bemutatjuk, milyen...
Literenként hét forinttal olcsóbban tankolhatnak a klubkártyával vagy futballkártyával rendelkező magyar szurkolók a Mol-benzinkutakon - jelentette be közös sajtótájékoztatón szerdán a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Mol Magyarország.
A kormány megkezdte a jövő évi költségvetési törvényjavaslat tárgyalását, a kabinet egyik kiindulópontja, hogy egyetlen ágazat vagy tárca se kapjon jövőre kevesebb támogatást, mint az idén - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán sajtótájékoztatón a Parlamentben. Varga Mihály bejelentette azt is, hogy a kormány támogatta a minisztérium előző nap ismertetett adómódosítási javaslatait.
Az eredetileg becsült nettó 650 millió forint helyett nettó 634 millió forinttal, a Roden Mérnöki Iroda Kft. nyerte el az M2-es gyorsforgalmi út Budapest és Vác közötti szakasza terveinek felülvizsgálatára, korszerűsítésére kiírt tendert - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Piaci erőfölénnyel történő visszaéléssel vádolta meg az Európai Unió a Gazpromot, mely az indokoltnál magasabb áron értékesített gázt több közép-kelet-európai országnak és mesterséges korlátokkal...
Nyolc százalékkal növelte árbevételét és 38 százalékkal javította adózás utáni eredményét az első negyedévben az amerikai Boeing repülőgépgyártó az egy évvel korábbihoz képest.
2015 szeptemberében - 25 év szünet után - újra kamionverseny lesz a Hungaroringen! Ennyi idő alatt nem csak szinte, hanem ténylegesen minden megváltozott a szakág körül, ma már profi sport a...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőinek vagyonnyilatkozatai minden esetben összhangban vannak valós vagyoni és jövedelmi viszonyaikkal, és valótlanok a közhasznú célokra fordított tiszteletdíjakkal kapcsolatban megjelent sajtóinformációk - közölte az MNB szerdán az MTI-vel.
Varga Mihály a kormányülés szünetében tartott egy gyors sajtótájékoztatót: elárulta, a tegnap bejelentett intézkedések közül melyek azok, amiket eddig támogat a kormány.
A vádirat szerint az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló vádlott kóros elmeállapotú, ezért nem beszámítható, és tartani kell attól, hogy a jövőben is erőszakos cselekményt követ el.
A négykarikások az elmúlt időszakban valóságos újdonságdömpinget tartanak, szinte nem telik el úgy egy hónap, hogy az Audi ne jelentene be valamilyen ráncfelvarrást vagy új típust. Szerencsére a jövőre nézve is megtartják jó szokásukat az ingolstadtiak.
Az elszámolás vissza nem térő lehetőséget ad arra, hogy az ügyfelek kedvezőbb hitelek után nézzenek a piacon, és kedvezményes feltételekkel bankot váltsanak – hívják fel a figyelmet a Forintositas.hu szakértői. – Így egy jó döntéssel akár már egy átlagos hitelnél is százezreket lehet spórolni, s a korábbi banknál sem kell a lezárásért külön díjat fizetni.
A Magyar Nemzeti Galériában nyílik először átfogó kiállítás hazáján kívül a 20. századi kínai festészet egyik legnagyobb mestere, Csi Paj-si életművéből.
A megbeszélések sikerétől függ, hogy Ukrajna megkapja-e az IMF által nyújtott segélycsomag második, mintegy 2,5 milliárd dolláros részletét június közepén.
Péntektől bruttó 3 forinttal emeli a MOL a benzin és 2 forinttal a dízel nagykereskedelmi listaárát. A mostani áremelés azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 354,6, a gázolajét...
Az Ukrajnában jószolgálati látogatáson tartózkodó Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége Beregszászon járt, ahol Szalipszki Endrével, Magyarország beregszászi főkonzuljával beszélgetett.
A szélsőséges politika a legnagyobb veszély a magyar munkahelyekre, a magyar vállalkozásokra, a gazdasági növekedésre és a szociális biztonságra - reagált a Fidesz-frakció a jobbikos Volner János szerdai sajtótájékoztatójára, amelyen kiszámítható gazdasági környezetet sürgetett a vállalkozásoknak.
Legtöbbünknek dolgoznia kell, és ha már így van, nem mindegy, hol töltünk el legalább napi nyolc órát. Az irodapiac alapfogalmait bemutató cikkünkben megmutatjuk, milyen opciói vannak azoknak, akik...
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Huszonötmilliárd forintos közbeszerzési keretmegállapodást ír ki a napokban a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, eredményhirdetés augusztusra várható - közölte Nobilis Márton, a hivatal elnöke.
Ismét járható az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető szakasza Dunaharaszti térségében, ahol szerda dél körül több jármű ütközött össze - közölte az Útinform.
A szélsőséges politika a legnagyobb veszély a magyar munkahelyekre, a magyar vállalkozásokra, a gazdasági növekedésre és a szociális biztonságra – reagált a Fidesz-frakció a jobbikos Volner János szerdai sajtótájékoztatójára, amelyen kiszámítható gazdasági környezetet sürgetett a vállalkozásoknak. GYURCSÁNY???????????????????????????????????