Felszámoltak a közelmúltban a pénzügyőrök egy cukorral kereskedő bűnszervezet, amely 1,2 milliárd forintnyi áfát csalt el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Nagyot bukhat az Egyesült Királyság azzal, ha tényleg sor kerül a népszavazásra az európai uniós tagságról. Sőt, már maga az is bizonytalanságot hordoz, hogy felmerül a lehetősége a kilépésnek -...
Negatívnak bizonyult annak a szlovén nőnek az ebolatesztje, akit a betegség gyanújával múlt héten szállítottak magas lázzal a ljubljanai kórházba – közölte a szlovén sajtó hétfőn.
Legalább kilenc ember - hét szomáliai és két kenyai - meghalt hétfőn Szomália északi részén, miután pokolgép robbant egy ENSZ-alkalmazottakat szállító autóbuszon.
A bankszövetség azt az álláspontot képviseli - s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni -, hogy Quaestor károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás - jelentette ki a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn.
Hatalmas rajongótábor tolong mindennap a budapesti állatkert fókashow-ján. A Bors belesett a kulisszák mögé. A mutatványok főszereplői: Jacques és Noé, akik külön edzésterv szerint készülnek.
Krakkó – Kemény sporthoz kemény szurkolók! A Lengyelországban zajló divízió I/A jégkorong-világbajnokságra megérkezett a magyar rap-különítmény is: Ganxsta Zolee, Curtis és Dynamic.
Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője hétfőn megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. száz százalékos üzletrészét - közölte a Napi Gazdaság Kiadó Kft.
A hét végi, mintegy 700 emberéletet követelő hajószerencsétlenséghez hasonló katasztrófák megelőzéséhez nem Európán belül, hanem Európán kívül kell keresni a megoldást.
Iskolakönyvtárban dolgozom tanítói diplomával, ember és társadalomismeret fakttal és könyvtár asszisztensi végzettséggel. 2013-ban, mikor napköziből újra a könyvtárba kerültem (előtte 3 évet dolgoztam már ott), elvették a 20 nap pótszabadságom, persze én sem kaptam fizetésemelést. Szeretném tudni, hogy a pedagógiai asszisztens miért kap +20 nap szabadságot, hisz ő is pedagógiai munkát segítő, mint…
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy új útvonalat indít Budapestről Tenerifére október 30-án. A légitársaság az új útvonalon kezdetben hetente két járatot üzemeltet majd hétfőnként és péntekenként.
Megnyitották a 4-es főutat a forgalom előtt Albertirsánál, ahol hétfő reggel egy személyautó és egy pótkocsis mikrobusz ütközött össze - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Liverpool – Kipróbálta a mozgássérültek által használt motoros széket Tim Howard, az angol Everton labdarúgócsapatának magyar származású amerikai válogatott kapusa.
Hétfőn este hallgatói fórumot rendeznek az ELTE-n a kormány új felsőoktatási szakstruktúrája elleni tiltakozásul, amely több szakot is megszüntetne - írja a Hvg.hu.
A Thyssenkrupp még péntek délután jelentette be, hogy eladta a speciális fémeket (nikkel, kobalt, titán, speciális rozsdamentes acél, stb.) gyártó cégét, a VDM Metal-t egy amerikai kockázati tőke alapnak, a Lindsay Goldberg-nek.
A Magyar Nemzet volt főszerkesztője hétfőn megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. százszázalékos üzletrészét - közölte a Napi Gazdaság Kiadó Kft. az MTI-vel.
A bankszövetség azt az álláspontot képviseli - s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni -, hogy Quaestor károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás - jelentette ki a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn.
Úgy látszik, nem volt eléggé résen Érpatak mindig tettre kész kosztümös polgármestere, Orosz Mihály Zoltán, ugyanis – bűnügyi információk alapján – a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Élet- és Ifjúságvédelmi Alosztályának nyomozói tartottak házkutatást péntek este egy érpataki családi házban. A rendőrök 11 g … Folytatás
Beremend betonlapgyártással akart kitörni a munkanélküliségből, de hiába nyert 54 millió forintot, ha abból csak egy házilag összetákolt, működésképtelen betonlapgyártógépre futotta.
A korábbi ígéretekkel ellentétben - melyek szerint a piaci szolgáltatók árazása alá ígérnek majd - mégsem lesz olcsóbb a Nemzeti Közműszolgáltató által kínált gáz, mert árban nem tudnak a...
Számos érv szól a most történő lakásvásárlás mellett. A lakásárak stabilan emelkednek, de még csak az elején vagyunk a növekedésnek, így a most vásárlók további értéknövekedésre számíthatnak. A...
Fokozott biztonsági intézkedések közepette kezdődött meg hétfőn az Arany Hajnal nevű görög szélsőjobboldali párt vezetőinek pere Athénban, hasonló tárgyalásra még nem volt példa Görögországban.
London – Egy Fellaini keltett bonyodalmat az angol Chelsea labdarúgócsapatának otthonában, de nem a Manchester Unitedban játszó belga válogatott Marouane, hanem az ikertestvére.