Líbia — Közel ezer menekült tartózkodott a vasárnap hajnalban a líbiai partok közelében elsüllyedt hajó fedélzetén, akik közül 300-an állítólag a raktérbe voltak zárva.
Az OTP elnökének állításaival ellentétben az állami tulajdonban lévő Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) egyetlen fillér hozamot sem fizetett ki tagjai számára a neki juttatott 136 milliárdos összeg után, és ilyen a 2015-ös üzleti tervében sem szerepel - olvasható a SZHISZ sajtóközleményében.
Határozott erősödés látszott hétfőn a forint piacán, aminek köszönhetően 300 alá kerültünk az euróval szemben. Emellett a tőkepiaci hangulat is remekül alakult, mivel a görögökkel kapcsolatos...
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) értesülése szerint három, menekülteket szállító hajó is bajba került hétfőn a Földközi-tengeren, s az egyik már süllyedőben van.
A tavaly még az élvonalhoz tartozó kazah válogatott 5-0-ra legyőzte hétfőn a magyar csapatot a krakkói divízió I/A jégkorong-világbajnokság második fordulójában.
Életének 72. évében elhunyt Marton István, Nagykanizsa egykori polgármestere, önkormányzati képviselője - közölte a megyei jogú város polgármesteri hivatala hétfőn az MTI-vel
A hét legfontosabb eseménye Európában a pénteken esedékes eurózónás pénzügyminiszterek találkozója, ahol várhatóan benyújtásra kerül a görög reformtervezet, ami nagy hatással lehet a nemzetközi...
Mert sokszor még úgy sem tudunk mindent megfelelően megbeszélni, hogy méterekre ülünk egymástól. Persze csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Különben meg ártani egészen biztosan senkinek sem árt, ha néhány dolgot kétszer olvas el. Például az örmény népirtásról szóló … Folytatás
A hazai szakértők egyöntetűen az alapkamat 15 bázispontos csökkentését várják - bár nem lesz egyhangú döntés és vannak óvatosságra intő tényezők, semmi oka sincs leállni a Monetáris Tanácsnak.
"Osztogatás helyett ismét azzal kell foglalkoznia, hogy miként lehet megtermelni a jólétet" - áll abban a közös kiáltványban, amelyet a német munkaadói érdekképviseletek adtak ki.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben várja az uniós tagországok állam- és kormányfőit, miután vasárnap nagyjából hétszáz, Afrikából Európába igyekvő menekült veszett a tengerbe, mikor hajójuk felborult, hétfőn pedig újabb hajók kerültek veszélybe menekültekkel a fedélzetükön. (MTI)
Rég kaptak már ilyen áremelést a nyakukba az autósok: a benzin árát 9 forinttal, a gázolajét pedig 8 forinttal emelik szerdán. Miért lépett ekkorát a Mol? 400 forintos tankolásra készüljünk, vagy visszafordul a trend? Fellegi Tamás, a Privátbankár.hu elemzője beszél az olajpiaci és devizapiaci kilátásokról.
A magyar lakosság 16,6 százaléka, több százezer ember él jövedelmi szegénységben, azaz kevesebb, mint 78 ezer forintból havonta. Az iskolázottság még mindig sokat számít, azonban vannak diplomások is, akiknek nélkülözniük kell - olvasható a Pénzcentrumon.
Azt eddig is tudta a világ, hogy 36 éves korában, drogtúladagolásban halt meg Marilyn Monroe, az azonban mindig is talány volt, vajon véletlen baleset, öngyilkosság vagy merénylet áldozata lett-e Amerika legnagyobb szexszimbóluma.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Magyarország és Oroszország közötti nukleárisfűtőanyag-szállítási szerződést - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
Egy hét alatt majdnem tíz százalékot drágult az olaj, amire öt éve nem volt példa. A hedge fundok is erősen növelték long olajpozícióikat, az esésre játszó shortosok pedig csapatostul dobják be a törölközőt. Lehet, hogy megvolt a mélypont az olajnál? Újra a benzinárak emelkedése lesz a jellemző?
Miután április elején több területen lazította a 2007-2013-as uniós források felhasználási szabályait a kormány, illetve miután múlt pénteken Csepreghy Nándor a futó uniós projektek mielőbbi...
Minden készen áll a második "Royal Baby", vagyis Vilmos herceg és hitvese, Katalin hercegnő másodszülött gyermekének napokon belül esedékes érkezésére.
Magyarország - Mennyi lesz? Kétszáz? Nem, nem: kártyával nem fizethet! Jó néhány kisboltban, trafikban hangzik el hasonló párbeszéd, ha a delikvens túl kevés pénzt szeretne külteni. A buksza.hu-ra hivatkozó hvg.hu szerint sok kiskereskedőnél bevett szokás, hogy limitet határoz meg íratlan szabálykönyvében, azaz 1-2 ezer forint minimum költésig nem engedi kártyával fizetni a vásárlót.
Főként keleten várható szórványosan zápor, kedden néhol zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 13 és 21 fok között alakul, nyugaton lesz a melegebb.
Mind a négy meccs remivel zárult, így a magyar válogatott 2-2-es döntetlent játszott az olimpiai bajnok kínaiakkal az örményországi Cahkadzorban zajló férfi sakkcsapat-világbajnokság második fordulójában.
Megérkeztek Magyarországra az orosz állategészségügyi hatóság ellenőrei, akik ez év április 20-30. között helyszíni ellenőrzést végeznek, azon - általuk kijelölt - magyarországi üzemekben, amelyek már korábban felkerültek az orosz hatóság által engedélyezett létesítmények listájára - tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-biztonságért felelős helyettes államtitkára hétfőn…
Emeli bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Kihallgatták a rendőrök a karcagi sikkasztási ügyben a Kun-Mediátor Kft. ügyvezetőjének két lányát illetve a vejét, aki a napokban tért haza külföldről és társtulajdonos a cégben - tudta meg az M1 a károsultakat képviselő ügyvédtől.
Ankara – Hihetetlen bepillantást nyerhetünk az Iszlám Állam hétköznapjaiban abból a két nőnek beszámolójából, akik az év elején menekültek el a terrorállam központjából, Rakkából.