Megerősítette első helyét csoportjában, a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Szolnok, amely szombaton a német Spandau 04-re mért négygólos vereséget.
Változnak a harmadik országból ideiglenesen behozott gépkocsik magáncélú használatára vonatkozó szabályok május 1-jétől annak érdekében, hogy megakadályozzák a visszaéléseket, elsősorban a vám, áfa és regisztrációs adó megfizetésének elkerülését - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból.
Minden olyan magyar állampolgárt kimentettek a háború sújtotta Jemenből, aki ezt kérte. Másfél héten át felújítási munkálatokat végeznek a Déli pályaudvaron.
Egyre több magyar felnőtt sportol: míg 2010-ben a lakosság 5 százaléka mozgott, addig ma már ez az arány 15 százalék - erről Simicskó István sportért felelős államtitkár beszélt az M1 aktuális csatornának szombat este.
Megerősítette első helyét csoportjában, a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Szolnok, amely szombaton a német Spandau 04-re mért négygólos vereséget.
Megszületett a globális gazdaság állapotáról és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vontatott kvóta- és döntéshozatali reformjáról szól elsősorban a világ 20 legnagyobb fejlett és felzárkózó ipari országa...
A nyugati életforma az emésztőrendszerben található mikroorganizmusok sokféleségének csökkenéséhez vezet - erre a következtetésre jutottak kanadai és ausztrál kutatók, akik az amerikai és a pápua új-guineai népesség bélflóráját hasonlították össze.
Budapest - A Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függ, hogy végül hányan tesznek feljelentést, hányan jelentenek be hitelezői igényt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cég ellen.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság magyar országjelentéséről, Magyarországnak az exportpiacok bővítése céljából a Világbank-csoport fejlesztési programjaiba való bekapcsolódásáról folytatott megbeszéléseket pénteken Washingtonban Varga Mihály.
Másfél hónappal a lejárat előtt a feltöltött 67,8 milliárdból még 2,8 milliárd forint van a 2013-ban feltöltött SZÉP Kártyákon – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium az érintett kártyabirtokosok figyelmét a lejáró összeg elköltésének közelgő határidejére. A pihenőkártyákra tavalyelőtt utalt pénzt május 31-éig lehet elkölteni, ezt követően a kártyán maradt összeg a kártyabirtokosok…
Görögországnak sok munkára van szüksége ahhoz, hogy a hitelezői számára elfogadható reformtervet dolgozzon ki - közölte az Európai Központi Bank elnöke.
A Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függ, hogy végül hányan tesznek feljelentést, hányan jelentenek be hitelezői igényt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cég ellen.
A tuzséri pálinka-manufaktúra jonatánalma-pálinkája lett a IV. pálinka-világkupa győztese - tájékoztatta Lovász Sándor, a XVI. gyulai pálinkafesztivál főszervezője szombaton az MTI-t.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.