A kereső titkos algoritmusa, ami annak szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos. Franciaország törvényhozói azt fontolgatják, hogy rákényszerítenék a keresőóriás dolgozóit legtitkosabb kincsük felfedésére – a Google kereső algoritmusára.
Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken.
A McLaren brit versenyzője, Jenson Button nem számít arra, hogy motorpartnerük, a Honda jelentős előrelépéseket tesz a hétvégi Bahreini Nagydíjon. Tovább »
Senki sem szeretne Barbarával közösködni: a játékosok szerint nem elég, hogy rosszabb, mint Snezi, de még undorító is - ráadásul “csoffadtak” a mellei.
Wolfsburg - Fekete hetet zárták a német focicsapatok a nemzetközi porondon. A BL-ben a Bayern bukott 3-1-re Portóban, az Európa-liga negyeddöntőjében a jelenlegi második számú német klub mondott csődöt.
Februárban már második hónapja csökkent a kiskereskedelmi forgalom Svájcban, az éves szintű visszaesés rekord mértékű volt a Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
Pénteken a nap második felében észak, északnyugat felől hidegfront érkezik, amit mindannyiunk szervezete megérezhet. Fejfájás, görcsök, ingerlékenység lesz jellemző, és a következő napok sem hoznak nyugodt időt.
Minden bizonnyal, aki autózik nyomon követi a benzin árának alakulását. Magyarországon ezt nagymértékben az olaj világpiaci ára és a dollár/forint árfolyama határozza meg. Az alacsony olajárak miatt még inkább hangsúlyos a hazai benzinár változása. Napi szinten hallunk a fekete arany mozgásáról és az ehhez kapcsolódó katonai illetve politikai lépésekről. (szerző: Solar Capital Markets Zrt.)
Ma tartja éves közgyűlését az OTP. Az előterjesztések alapján a közgyűlés a tavalyi eredmény után fizetendő osztalékról és a saját részvények visszavásárlásáról is dönt. Az eseményről élőben...
A CIG Pannónia közölte, hogy 10 órára összehívott közgyűlésen a szavazásra jogosító részvényesek által megtestesített szavazatok több mint felét képviselő részvényes nem jelent meg, így a közgyűlés...
Amerikai deszantosok érkeztek Ukrajnába, hogy katonákat képezzenek ki - közölte pénteken egy közösségi portálon Geoffrey Pyatt, Washington ukrajnai nagykövete.
Elkezdődött a luxemburgi bíróságon a per, amelyet az Unió indított a magyar állam ellen, az Erzsébet-utalvány monopolhelyzetbe hozása miatt a magyar étkezési-jegy piacon, írja a Napi.hu.
Érdekes adatok derültek ki a hedge fund piac tavalyi teljesítményéről. A kisebb vagy induló hedge fundok tavaly majdnem annyi pénzt vonzottak be magukhoz, mint a piacon már régóta jelenlevő társaik....
Nem sajnálta a pénzt bútorokra a fejlesztési minisztérium, amikor irodaberendezésről volt szó. Az egyik görgős konténerszekrény például 217 ezer forint volt, írja az Index.
Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken.
Amerikai deszantosok érkeztek Ukrajnába, hogy katonákat képezzenek ki - közölte pénteken egy közösségi portálon Geoffrey Pyatt, Washington ukrajnai nagykövete.
A címbeli mesés hozamot egy amerikai részvénnyel, a Netflix-szel lehetett elérni. Az online videó tartalomszolgáltató cég annyira ráérzett valamire, hogy más lassan minden amerikai háztartás az előfizetője. Most a cég a világ 200 országát célozza meg, van még hová növekedni. Tegnap 20 százalékot rakétázott a papír.
Pénteken a nap második felében észak, északnyugat felől hidegfront érkezik, amit mindannyiunk szervezete megérezhet. Fejfájás, görcsök, ingerlékenység lesz jellemző, és a következő napok sem hoznak nyugodt időt.
Novak Djokovics és Rafael Nadal is az elődöntőért harcol a rangos, Monte Carló-i Masters pénteki játéknapján, a két játékos ráadásul egymással ütközhetne meg a salaktorna következő fordulójában, a finálé jutásért. A BL-ért hajt a Mönchengladbach a Bundesligában, és a Marseille a Ligue 1-ben - ezúttal mindkét csapatra nehéz vendégjáték vár.
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is megrendezi a „Közlekedik a család" közlekedésbiztonsági vetélkedőt, a verseny fődíja egy Skoda Fabia Combi.
Magyarország - Egyre gyakoribb, hogy állami cégek részére végez behajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV tavaly mintegy négyszázezer eljárást kezdett meg más szervezetek kérésére, és közel hatmilliárdnyi elmaradást szedett be.
A PannErgy ma tartotta éves rendes közgyűlését, mely azonban a megjelentek száma miatt határozatképtelen volt. A megismételt közgyűlésre 2015. április 29-én kerül sor. 2015. április 29-én 9 órai...
Amerikai deszantosok érkeztek Ukrajnába, hogy katonákat képezzenek ki - közölte pénteken egy közösségi portálon Geoffrey Pyatt, Washington ukrajnai nagykövete.
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program kifizetéseinek felfüggesztése technikai jellegű intézkedés, és amint a magyar hatóságok megoldották a kifogásolt dolgokat, feloldják az intézkedést - mondta...
Az uniós pályázati rendszernek az a sajátossága, hogy 7 éves ciklusok vannak, amikor a 2007 és 14 közötti ciklus elindult, akkor még szocialista kormány volt, akkor alakultak ki a feltételek – erről Tuzson Bence beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Te is hittél az alábbi mítoszokban? Vagy téged sosem tudtak megtéveszteni? Olvass tovább és kiderül! 1. Mítosz: A szexszel rengeteg kalóriát lehet elégetni. A valóság: Ebben a témakörben sok-sok kutatást végeztek a szakértők, és a többség arra a következtetésre jutott, hogy a közösülés nagyjából úgy 40-70 kalóriát éget el húszpercenként. Egy aerobic óránál jóval kevesebbet, a tévézésnél…
Véletlenül benyúltam a szakácskönyvek közé, és mit találtam? Lustán indult a nap, valahogy korán keltem, és még nem kellett elkezdeni a reggeli őrjöngést a gyerekkel, hogy keljen-készüljön-egyen-mossonfogat-cipő-frászkarika. Olvasd el ezeket is: „Shabby chic" lakberendezés – a kedvenceink már a Pinteresten! A legjobb vintage lelőhelyek A Singert csak olajozni kell – interjú egy…
Az RMDSZ Kolozsváron megkezdődött kongresszusának az az igazi tétje, hogy ,,megadja azt a lökést", amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez.
Jelentősen nőtt az OTP Széchenyi pihenőkártyára (SZÉP-kártya) feltöltött összeg, az idén, az első negyedévben 19 milliárd forintot, a tavalyinál 22 százalékkal többet utaltak a munkáltatók mintegy 860 ezer kártyára - közölte az OTP Bankcsoport pénteken az MTI-vel.
Központi, rendszerszintű forintosításra is sor kerülhet a devizaalapú autóhitelek és személyi kölcsönök esetében, ha nem sikerül rávenni a bankokat, hogy maguktól váltsák forintra a jelenleg jelentős árfolyamkockázatnak kitett hiteleket - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornának…
A helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) levélben fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, mentességet szeretnének a régiónak.
Hozzávalók: A muffinhoz: 18 dkg liszt átszitálva kb. 1 evőkanál kakaópor fél teáskanál szódabikarbóna csipet só 10 dkg kristálycukor 1 teáskanál vanília-aroma vagy 1 csomag vaníliás cukor 1,25 dl olaj 1 teáskanál 10%-os ecet 1 tojás piros ételfesték (nekem folyékony van itthon, 2 evőkanállal tettem bele, de lehet hárommal is, jó piros legyen!) 3 evőkanál tejföl A vajkrémhez: 15 dkg cukor 0,5 dl…