A DRB-bankcsoportnál számlával rendelkező önkormányzatok támogatására 1,92 milliárd forint egyszeri átcsoportosításáról döntött a kormány - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, pénteken megjelent számában.
Karcag — Egy átlagos vidéki kockaházban lakik Dobrai Sándorné Marcsika, aki állítólag több milliárd forinttal lépett le, miután bedőlt a cége által működtetett piramisjáték, sok száz vagy akár ezer károsultat hagyva maga után.
Az európai részvénypiacok méretes esése után az amerikai tőzsdék is csúnyán kezdték a pénteki kereskedést. A vezető tengerentúli indexek 1,5%-os mínuszt mutatnak.Zakók napja 2015.04.17 18:54A Dow...
Összesen kilenc televízió és három rádió jutott mintegy 50 millió forintnyi forráshoz a Magyar Média Mecenatúra program keretében - közölte a pályázat kiírója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa pénteken az MTI-vel.
A hulladékgazdálkodás azon kiemelt közszolgáltatások közé tartozik, amelynek elődleges célja, hogy ne terhelje többletköltséggel a lakosságot, de a szolgáltatások önköltségének elszámolása biztosított legyen, ennek megfelel a miskolci rendszer, amely tökéletes mintaprojekt - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt…
Minél előbb meg kell oldani a szepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét - mondta Trócsányi László igazságügy-miniszter pénteken az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután a romániai magyar felsőoktatásról és az egyházi restitúciós kérdésekről tájékozódott Kolozsvárott.
Budapest — Tovább folytatta Valla Attila (47) a Szikora Róbert (61) ellen indított hadjáratát, a Blikk pénteki cikke után még egyszer nagyon keményen beszólt a sztárnak.
London - A legelvetemültebb rajongók már gyülekeznek a Hyde park melletti St. Mary kórház előtt, ezért elképzelhető, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné második gyermeke a napokban fog világra jönni.
Biomese címmel készített gyerekműsort Gubás Gabi (41), aki Puff Ancsi történetén keresztül szeretné rávenni a piciket és persze szüleiket is arra, hogy egészségesen étkezzenek. A történetet az érdeklődők a Családi Akvárium rendezvényen is meghallgathatják szombaton.
A DRB-bankcsoportnál számlával rendelkező önkormányzatok támogatására 1,92 milliárd forint egyszeri átcsoportosításáról döntött a kormány - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, pénteken megjelent...
Világra szóló dobássorozatról tudósított az amerikai kosársajtó. Az NBA-csapat Golden State Warriors "mesterlövésze", Stephen Curry egymás után 77 hárompontost szórt be a napokban egy edzésen. 77-et. Egymás után.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája lett az első, csapattársa, a címvédő Lewis Hamilton pedig a második a Formula-1-es Bahreini Nagydíj második, pénteki szabadedzésén.
Megölték Szaddám Huszein kivégzett iraki diktátor egykori jobbkezét, Izzat Ibrahím al-Dúrit egy katonai műveletben - jelentette be az észak-iraki Szaláheddín tartomány kormányzója pénteken.
London - A legelvetemültebb rajongók már gyülekeznek a Hyde park melletti St. Mary kórház előtt, ezért elképzelhető, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné második gyermeke a napokban fog világra jönni.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az európai uniós források felhasználásának javuló hatékonyságát és láthatóságát emelte ki, Jyrki Katainen EU-biztos pedig a helyzet tisztázása érdekében szükséges feladatokra hívta fel a figyelmet közös sajtótájékoztatójukon pénteken Budapesten.
Megerősítette Oroszország befektetésre nem ajánlott adósbesorolását a Standard and Poor's hitelminősítő pénteken kiadott döntésében. Ezzel egyidőben a negatív kilátást is érvényben hagyta. ...
Új villamos-megállóhely építése kezdődik a Szent Gellért rakparton a Rudas fürdő épülete előtt jövő hétfőn - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Mintegy tíz százalékkal, évi 200 ezer tonnára növeli a bálázott tüzelőanyag felvásárlását a pécsi erőmű júliustól - mondta a Pannon Hőerőmű Zrt. vezérigazgató-helyettese pénteken Pécsett.
Az Opel az Amszterdami Autószalon alkalmából vegyítette az Adam két változatát. Az olvasztótégelybe először a kisautó terepes hangulatú változatát tette, majd hozzáadta az S kiadás sportos hajtásláncát. A végeredmény érdekes ellentmondásokkal birkózik.
Már több ízben is beszámoltunk Olvasóinknak arról, hogy a Ford be szeretne lépni a prémiumszegmensbe, amit nem dedikált luxusmodellekkel, hanem meglévő típusok igényesebb és jobban felszerelt, egyedi kiviteleivel érne el a márka. A Ford prémiummodelljeinek gyűjtőneve is ismert már egy ideje: Vignale utónévvel lépnek piacra a magasabbra pozícionált kékoválosok.