Pest megye - A rendőrség, a NAV és más hatóságok terelték ki a forgalmat, az araszolók közül hatan mentek egymásnak. Még nagyobb lett a dugó, adta hírül a VS.hu.
A válságot átélő vállalkozások sokkal óvatosabbak lettek a hitelfelvételi döntésekben, de jól látszik, hogy mely cégek vesznek majd igénybe uniós forrásokat, és ezen keresztül "a vállalati hitelpiac...
Hargitai János KDNP-s politikus vezetésével a Baranya megyei önkormányzat korábban a forint gyengülésére játszva svájci frankba fektette pénzét – írja az Index.
A K&H Bank március második felében a lízinges ügyfelekkel kezdte meg az elszámoló levelek kiküldését, a CIB Bank pedig jövő héten kezdi a tájékoztatók kiküldését - közölték a pénzintézetek.
Budapest - A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hat hónapos kizárással sújtotta azt a szurkolóját, aki a Paks elleni hazai, 2-1-re elveszített bajnokin letört egy széket.
Kansas City — Németh Krisztián (26) meghódította Amerikát. A válogatott futballista decemberben szerződött a Sporting Kansas City együtteséhez, amelynek egyik erőssége lett a tengerentúli profibajnokságban (MLS).
Naponta körülbelül 160, évente mintegy 59 ezer ember hal bele kutyáktól elkapott veszettségbe a világon, holott a fertőző betegség az ebek széles körű oltásával gyakorlatilag kiirtható lenn
Többségünk a napjának jelentős részét a billentyűk ütögetésével tölti. A Massachussetsi Műszaki Egyetem kutatói azt állítják, a pötyögésünkből lehet következtetni arra, hogy agyunk mennyire fáradt.
Röviddel dél előtt hirtelen esni kezdett a vezetői európai részvényindex, a német DAX percek alatt mintegy 200 pontot esett úgy, hogy egyelőre lényeges hír nem vált ismertté. Valószínű azonban, hogy...
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) visszavonta a Kun-Mediátor Szolgáltató Kft. utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét és az utazási vállalkozást törölte a hatósági nyilvántartásából - közölte az MKEH pénteken az MTI-vel.
A helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) levélben fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, kérve, hogy a kiemelt üdülőkörzet május elejétől szeptember végéig mentességet...
Gyógyszerek engedélyezés előtti rendelését, fiókgyógyszertárak létesítését, a szakgyógyszerészi vizsgát, valamint a gyógyászati segédeszközök kölcsönzéséhez nyújtott támogatást is tartalmazza egyebek mellett az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló, a kormány honlapján olvasható tervezet.
A helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) levélben fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, kérve, hogy a kiemelt üdülőkörzet május elejétől szeptember végéig mentességet kaphasson a kereskedelmi vállalkozások, üzletek vasárnapi kötelező zárva tartása alól.
Az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottja szerint Ukrajnában erősödik a politikai terror, ezért öltek meg az utóbbi két napban egy oroszbarát ukrán újságírót és a Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök fémjelezte Régiók Pártja egyik politikusát.
A pénztárgépforgalmazók arra számítanak, hogy több mint 70 ezer új online pénztárgépre lesz szükség, ha bővítik a kötelezetti kört, a berendezések körülbelül három hónap alatt üzembe helyezhetők - mondta Madarász Jenő, a Pénztárgépcentrum webáruházat működtető Alt Cash Kft. ügyvezető igazgatója pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az európai uniós források felhasználásának javuló hatékonyságát és láthatóságát emelte ki, Jyrki Katainen EU-biztos pedig a helyzet tisztázása érdekében szükséges feladatokra hívta fel a figyelmet közös sajtótájékoztatójukon pénteken Budapesten.
Szaporodnak az amerikai tőzsdék túlértékeltségével, egy várható összeomlással kapcsolatos vélemények, erre utal az is, hogy a Goldman Sachs nyilvánosan tippeket osztogat, milyen amerikai részvényeket érdemes shortolni. Tőzsdei összeomlás ugyan hat éve nem jön, de van arra is stratégia, ha felfelé megy a piac, de egyes részvények lemaradók lesznek.
Semjén Zsolt szerint Erdélyben a magyar összefogás a történelem erkölcsi és politikai parancsa. Az RMDSZ Kolozsváron zajló 12. kongresszusát több magyarországi párt elnöke, a határon túli magyar szervezetek vezetői és egy erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is köszöntötte.
Elkészült az új felsőoktatási szakjegyzék tervezete. Az előterjesztés szerint ismét osztatlan formában képezhetik majd a pszichológusokat és az elméleti közgazdászokat, és létrejön az ötéves agrármérnöki képzés. Alapképzésben és mesterképzésben sem szűnne meg a kommunikáció és médiatudomány szak, ugyanakkor a felsőoktatási szakképzésben és a szabad bölcsészet külön szakirányaként megszűnne ez a…
Három ember van az életemben, aki folyamatosan ötleteket ad, kivel kéne összeállnom. Mondanom sem kell, hogy ezekből az ötletekből még soha az életben nem lett semmi, viszont a helyzet egyre szórakoztatóbb. Decemberben a nővérem kedélyesen elbeszélgetett két rénszarvasidomárral az Operaház Mikulás-napi ünnepségén, majd hozzám fordult és feltette klasszikus kérdését: „nem tetszik valamelyik?”…
Los Angeles — Harminckét év után visszatért a filmvászonra Luke Skywalker, Han Solo és Leia hercegnő, az eredeti Csillagok háborúja trilógia halhatatlan hőseinek sorsát az idén mozikba kerülő hetedik részben követhetjük nyomon ismét.
Santiago – Nem ember készítette! Két évvel az észlelést, és a lefilmezést követően a vizsgálat lezárult, és a Dél-Amerikai ország kormánya is elismerte, hogy valóban azonosítatlan repülő tárgy lebegett Chile fölött 2013 áprilisában.