2015. április 15. szerda

ápr. 15
13:12
Megbízást kapott - taposóaknák ellen küldik a filmszínészt (hirado.hu)
Igazán magas elismerésben részesült a híresség, most a való életben is komoly ügyért harcolhat.
ápr. 15
13:14
Magyar szerint nem politikai megrendelésre gázolták el Váradit (ATV)
A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást abban az ügyben, amelyet halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt folytatott a tavaly október 11-én a 8106-os út 16. kilométerénél, Alcsútdoboz közelében történt balesettel kapcsolatban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Ebben a balesetben hunyt el Váradi András, az Együtt-PM akkori…
ápr. 15
13:15
Meg akarja ölni magát Baukó Éva reménytelen szerelme? (Blikk)
Budapest - Baukó Éva még mindig nagyon népszerű a férfiak körében, de akadnak férfiak, akikből egészen megdöbbentő reakciókat vált ki.
ápr. 15
13:15
Rájöttek, hogy mi okozza az Alzheimer-kórt (Blikk)
Washington - Forradalmian új felfedezés segíthet az emberek millióit érintő borzalmas kór, az Alzheimer legyőzésében.
ápr. 15
13:15
IMF: nem jó a nők munkaerő-piaci helyzete Magyarországon (HR Portál)
A nők foglalkoztatásának bővítése a gazdaság teljesítőképességének is jót tenne, derül ki a Valutaalap friss elemzéséből, írja a Napi.hu.
ápr. 15
13:17
Hol vannak a néhai SZDSZ százmilliói? Újra nyomoznak! (Blikk)
Budapest – Ismét nyomoznak a hatóságok az SZDSZ tartozásainak ügyében - írta meg a Magyar Nemzet.
ápr. 15
13:18
Nyuszi-pogácsa (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg finomliszt 2 kávéskanál só 2,5 dkg élesztő 2 db tojássárgája 25 dkg tehéntúró 25 dkg margarin 1 dl kefir A kenéshez: 1 db tojás A díszítéshez: 2 dkg feketebors 5 dkg napraforgómag
ápr. 15
13:18
Markó Attila ügye a visszarendeződés szimbóluma lett (Alternatív Energia)
A politikust több éves meghurcoltatás után 3 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a román bíróság.
ápr. 15
13:18
A szociális dolgozók megbecsüléséről beszélt Czibere Károly (hirado.hu)
Akkor erős Magyarország, ha erős a hazai szociális rendszer, ami attól lesz erős, ha megbecsüljük a szociális dolgozókat és a rájuk bízottakat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
ápr. 15
13:19
Meg akarja ölni magát Baukó Éva reménytelen szerelme? (Blikk)
Budapest - Baukó Éva még mindig nagyon népszerű a férfiak körében, de akadnak férfiak, akikből egészen megdöbbentő reakciókat vált ki.
ápr. 15
13:20
Kacsaúsztató töltött tojás (Mindmegette)
Hozzávalók 5 személynek: 1 kg zöldségkeverék 45 dkg tejföl 10 dkg majonéz 1 kávéskanál citromlé 0,5 evőkanál cukor 1 csipet feketebors só ízlés szerint 5 db főtt tojás 10 szem fekete bors 1 db főtt burgonya 1 kis szál sárgarépa néhány szál petrezselyem
ápr. 15
13:20
Liberálisok: ne írja alá az államfő a kárrendezésről szóló törvényt! (Alternatív Energia)
A párt szerint a jogszabály számos ponton alkotmánysértő.
ápr. 15
13:20
Félezres foglalkoztatásbővülés jöhet a Szolnokon (hirado.hu)
A Szolnoki Ipari Parkban folyamatosak az új építkezések, bővítések, és több vállalkozás is jelezte, rövidtávú tervei között szerepel a jelenlegi termelői kapacitás bővítése.
ápr. 15
13:21
Valami nem stimmel az uniós pénzek kiosztása körül - elzárt egy csapot az EU (Privátbankár)
A gazdaságfejlesztési programoknál a győztesek kiválasztásának gyakorlata nem volt megfelelő az EU szerint - 700 milliárd forintnyi támogatást függesztettek fel, de valószínűleg nem bukjuk el a pénzt.
ápr. 15
13:21
Mindenki tehet az iskolai bántalmazás ellen! (Infostart)
A gyermekek bántalmazásáról, a megfélemlítéséről beszélni kell - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója szerdán, a témában rendezett fővárosi tanácskozáson, hozzátéve: a megfélemlítésről szóló történetek sokszor tabuként vannak jelen a társadalomban.
ápr. 15
13:21
Nem fizet osztalékot a Magyar Telekom (Spa Trend Online)
A nyereséget az eredménytartalékba helyezik.
ápr. 15
13:22
Felmentették az egykori debreceni ref.tanítóképző volt rektorát (Alternatív Energia)
A "bizonyítottság hiányában" meghozott ítélet nem jogerős.
ápr. 15
13:22
Emléktáblát avattak a kóser gasztronómia tiszteletére (hirado.hu)
Vattamány Zsolt polgármester kiemelte: Erzsébetvárosnak erős kulturális öröksége van, s ennek nagy szeletét teszi ki a zsidó kulturális örökség, ezen belül pedig a zsidó gasztronómia.
ápr. 15
13:23
Tíz napig ingyenes lett az iGO (Privátbankár)
Ingyen tölthetjük le az egyik legnépszerűbb navigációs applikációt tíz napig.
ápr. 15
13:23
Csepreghy: 700 milliárdnyi támogatást függesztett fel Brüsszel (Infostart)
Az Európai Bizottság (EB) felfüggeszti a gazdaságfejlesztési operatív program első három prioritástengelyét, ahová az innovációs pályázatok, gazdaságfejlesztés, üzleti infrastruktúra fejlesztése tartozik - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
ápr. 15
13:24
Einstein összetépett szerelmes levelét is kiállították (hirado.hu)
Az Einstein Múzeumot is magában foglaló Berni Történelmi Múzeum vasárnapig tartó időszaki tárlaton mutatja be a tudós levelezését.
ápr. 15
13:25
Londonba érkezett Nelson Mandela - 25 éve történt (Infostart)
1990. április 15. vasárnap: A húsvéti ünnepek idejére igen sok külföldi érkezett Budapestre a környező országokból, Nyugat-Európából, sőt a tengeren túlról is. Lehetetlent követelt a szovjet vezetés a litván parlamenthez és a kormányhoz intézett pénteki ultimátumában - jelentette ki Vytautas Landsbergis litván vezető vilniusi sajtóértekezletén.
ápr. 15
13:26
Elindult az új ENSZ-honlap a légi forgalmi biztonságról (hirado.hu)
Figyelmeztetéseiket brit tanácsokra alapozták a honlap gazdái.
ápr. 15
13:27
Megnyílt a Construma (Infostart)
Megnyílt a Construma 2015 építőipari szakkiállítás a Hungexpo vásárközpontban szerdán Budapesten, a régió legnagyobb, összesen hat kiállításból álló otthonteremtési és építőipari rendezvénye szerdától vasárnapig több mint 18 ezer négyzetméteren várja a látogatókat.
ápr. 15
13:27
Közelít az olimpiához a pólóválogatott (Blikk)
Győr – Szoros mérkőzésen verte Görögországot a magyar férfivízilabda-válogatott, amely így bejutott a Világliga-sorozat fináléjába, ahonnan elérhető a riói olimpia.
ápr. 15
13:27
Meghosszabbítják a Nespresso pályázatát (Kreatív Online)
Április 21-ig várják a reklámfilmötleteket.
ápr. 15
13:27
Áder Jánost jurtába küldték - fotók (Blikk)
A mongol országházban kialakított jurtában fogadta Áder Jánost Cahiagín Elbegdordzs államfő.
ápr. 15
13:27
Minden negyedik diákot ért már hátrányos megkülönböztetés (Blikk)
ápr. 15
13:28
Csökken Ukrajna gázfogyasztása (hirado.hu)
Az idei felhasználás 40 milliárd köbméter lehet a tavalyi 42,5 milliárd köbméter után.
ápr. 15
13:29
Botrány! 280 milliárd forintot zsarolt ki az elnök lánya (Blikk)
Taskent – Egymilliárd dollárt (280 milliárd forintot) zsarolt ki az üzbég elnök, Iszlam Karimov lánya mobilcégektől cserébe azért, hogy működhessenek Üzbegisztánban, vagy pusztán azért, hogy ne szálljon rájuk az adóhivatal.
ápr. 15
13:29
Metszőollóval lopott mobiltelefonokat (Blikk)
ápr. 15
13:30
Breaking: óriási maflást kaptunk Brüsszeltől (ATV)
Az Európai Bizottság (EB) felfüggeszti a gazdaságfejlesztési operatív program első három prioritástengelyét, ahová az innovációs pályázatok, gazdaságfejlesztés, üzleti infrastruktúra fejlesztése tartozik - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
ápr. 15
13:30
Erdogan egyik fülén be, a másikon ki (hirado.hu)
Törökország figyelmen kívül hagyja az Európai Parlament döntését az örmények elleni atrocitásokról.
ápr. 15
13:31
Újra wellness szállóban konferenciázik a BKK vezére (Blikk)
Bükfürdő - Újra wellness szállóban konferenciázik a BKK vezére - tudta meg a Blikk. Dabóczi Kálmán a Börzsönyben tartott munkaértekezlet után most a méltán híres fürdővárosba, Bükfürdőre látogat el.
ápr. 15
13:32
Nő a Rossmann forgalma (hirado.hu)
Idén várhatóan eléri a 7,8 milliárd eurót a drogériahálózat, ez mintegy 8 százalékos növekedés tavalyhoz képest.
ápr. 15
13:33
65 évesen lesz apa Billy Joel - videó! (Blikk)
Az énekes-zeneszerző 33 éves menyasszonya, Alexis Roderick első közös gyereküket várja, a pici érkezése nyáron várható.
ápr. 15
13:33
Mi történik, ha egy pasi 14 napig nem maszturbál? (Blikk)
Átlagban a férfiak egy héten akár kétszer vagy háromszor is magukhoz nyúlnak, éppen ezért érdemes megnézni, mi történik, ha két hétig önmegtartóztató életmódot folytatnak.
ápr. 15
13:34
Védői perbeszédekkel folytatódott a büntetőper a csepeli gyilkosságok ügyében (hirado.hu)
Az elsőrendű vádlott védője azt indítványozta, hogy védencére ne szabjon ki tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést a bíróság.
ápr. 15
13:36
Felmentették az egykori debreceni református tanítóképző volt rektorát (hirado.hu)
A Debreceni Járásbíróság ítélete szerint a vádlottak nem követtek el csalást, a jogtalan haszonszerzést ugyanis nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani.
ápr. 15
13:36
Magánlakások felújításához is igényelhető lesz uniós forrás (hirado.hu)
Az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára jelentette be a Construma 2015 építőipari szakkiállítás megnyitóján.
ápr. 15
13:36
Szijjártó: Magyarország támogatja Grúzia EU- és NATO-integrációs törekvéseit (ProfitLine)
Magyarország elkötelezett támogatója Grúzia európai és NATO-integrációs folyamatának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.
ápr. 15
13:36
Kerékpárral és kanapéval szárnyal tovább a Mazda (Auto Pult)
Talán már senkit sem ér meglepetésként, ha kijelentjük, hogy az elmúlt néhány évben óriásit fejlődött a Mazda. A műszaki megoldások mellett a formákkal is folyamatosan díjat nyernek a japánok, így nem csoda, hogy a gyártó tervezői más irányokba is kacsintgatnak.
ápr. 15
13:38
Tizenhatmillió forintot ítélt meg a bíróság nem vagyoni kárként a Cozma-ügyben (hirado.hu)
A Cozma család még a vagyoni perben megítélt összegből sem kapott meg semmit, mert - bár az alperesek lefoglalt vagyonából kifizethető lenne a teljes kártérítés - a végrehajtási eljárások még tartanak.
ápr. 15
13:38
Reggeli adrenalin fröccs balettel (Auto Pult)
A Lexus hangulatos videót tett közzé, melyen a reggeli ébresztőt rögtön öt nagyteljesítményű V8-as/V10-es üvölti a képünkbe. Hiába az F-modellekből, nem utolsó sorban pedig versenyautókból álló haderő, a kivitelezés elegáns, balettre hajazó.
ápr. 15
13:39
Mi köze van Orbán álmának a kaliforniai napsütéshez? (Privátbankár)
Fordulópontjához érkezett a megújuló energia, ma már nagyobb kapacitás épül ki ebből, mint szénből, gázból olajból származó energiaforrásokból együttvéve – írja a Bloomberg. Számos érv van amellett, hogy ezt az olcsó olaj sem állíthatja meg. Dániában pedig már olcsóbb a szélenergia, mint a tervezett új brit atomerőműé. Paks 2 kilátásai romlanak.
ápr. 15
13:39
Orbán Viktortól kértek segítséget az orvostechnikai beszállítók (Infostart)
Nem indult el a kormány által ígért kórházi adósságkonszolidáció április elején, és a kórházi beszállítók nem kaptak választ az Emberi Erőforrások Minisztériumának a helyzet rendezésére tett javaslataikra sem, ezért és a válsághelyzet mielőbbi megoldása érdekében levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz a szektort képviselő érdekvédelmi szervezetek - közölték szerdán.
ápr. 15
13:39
Bizony nincs PhD-je a tűzijátékozó kazah konzulnak (Adó1százalék)
A Szegedi Ítélőtábla is így döntött.
ápr. 15
13:40
Színes fotót készített a Plútóról a New Horizons (hirado.hu)
A New Horizons a tervek szerint július 14-én randevúzik a Plútóval.
ápr. 15
13:40
A vártnál gyorsabban válnak elérhetővé az elektromos autók (Auto Pult)
Az elektromos autók kínálata, illetve keresletünk erős fejlődésen ment át az elmúlt öt évben. Használatuknál a legnagyobb kulcstényező a megtérülési ár, amely erősen függ a jármű árától, melynek legfontosabb befolyásolója az akkumulátorok költsége. A legfrissebb jelentések szerint ez utóbbi indult drasztikus csökkenésnek, szépen lassan racionális döntéssé válik az elektromos autó birtoklása.
ápr. 15
13:41
Lakásfelújításban gondolkodsz? Jó hír, az uniótól is kérhetsz pénzt (Privátbankár)
Magánlakások felújításához is lehet majd támogatást kapni az új európai uniós forrásokból.

Keresés