A kelet-ukrajnai szakadárok vezetői szombaton bejelentették, hogy csapataik befejezték nehézfegyvereik kivonását az ütközőzónából, ugyanakkor azt állították, az ukrán hadsereg ezt még nem tette meg, holott a minszki megállapodás értelmében ezen a napon jár le a művelet befejezésének határideje.
Kiengedték bolíviai börtönéből Tóásó Elődöt, a latin-amerikai országban zajló, úgynevezett terroristaper magyar állampolgársággal is rendelkező vádlottját és egyik társát, a bolíviai-horvát kettős állampolgár Mario Tadicot - jelentette az EFE hírügynökség az "ügyet jól ismerő forrásokra" hivatkozva.
Kiengedték bolíviai börtönéből Tóásó Elődöt, a latin-amerikai országban zajló, úgynevezett terroristaper magyar állampolgársággal is rendelkező vádlottját és egyik társát, a bolíviai-horvát kettős állampolgár Mario Tadicot - jelentette szombat este az EFE hírügynökség az "ügyet jól ismerő forrásokra" hivatkozva.
Európa nyugati részén már csökken az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, a keletebbre fekvő országokban azonban még felfelé ívelő ágban van az influenza aktivitása - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
2009-ben lőtték agyon bolíviai kommandósok Rózsa Flores Eduardot és vették őrizetbe Tóásó Elődöt. Hat év börténre ítélték idén februárban, az pedig lejárt.
A Száhel övezet Csád-tó-környéki részén aktív iszlamista terrorszervezet, amelyik épp ma robbantotta fel a maiduguri piacot, egy hangüzenetben jelentette ezt be. A BBC szerint a hangüzeneten a szervezet vezetője hallható és a Boko Haram Twitter csatornájára töltötték fel.
A szlovén kormány pénteken leváltotta a nem teljesítő hitelek átvételére két évvel ezelőtt létesített úgynevezett rossz bank (DUTB) teljes vezetését és újat nevezett ki, valamint csökkentette a menedzsment juttatásait – közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).
Tóásó és Tadic már szerda este elhagyta a La Paz-i büntető intézményt, de az információ csak szombaton vált ismertté - írta a spanyol hírügynökség a per más vádlottainak egyik ügyvédjére hivatkozva, aki nem akarta megnevezni magát
Tavaly valamivel több mint 2,5 millió külföldi turista látogatott Oroszországba, 3 százalékkal kevesebben az egy évvel korábbihoz képest. A magyar turisták száma némileg nőtt.
Európa nyugati részén már csökken az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, a keletebbre fekvő országokban azonban még felfelé ívelő ágban van az influenza aktivitása - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)l
Több száz Morszi-követőt ítéltek halálra, de eddig még senkin sem hajtották végre az ítéletet. A most kivégzett Mahmud Hasszan Ramadán a videófelvételek alapján tényleg gyilkolt.
A listavezető Real Madrid vereséget szenvedett az Athletic Bilbao stadionjában a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati második mérkőzésén.
Líbiában eltűnt több személy, köztük egy cseh állampolgár, miután pénteken bombatámadás érte az ottani olajmezőket - közölte a cseh külügyminisztérium szombaton Prágában
Majdnem 40 százalékkal, 22,9 milliárd koronára nőtt tavaly éves szinten a cseh mezőgazdaság adózott nyeresége - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.
A Német Jegybank 3400 tonna arannyal a világ második legnagyobb aranytartalékát birtokolja. 2014 december végén a Német Jegybank aranyának értéke közel 107,5 milliárd euró volt. Az elmúlt napokban a németek virtuális betekintést engedtek a frankfurti trezorba.
A brazil legfelsőbb bíróság a legfőbb ügyész kérésére jóváhagyta pénteken 34 politikus mentelmi jogának felfüggesztését, mert az ügyészség azzal gyanúsítja őket, hogy kenőpénzben részesültek a Petrobas állami olajkonszern körüli korrupciós ügyben.
Kockázatot jelent a cseh kormánykoalíció számára, hogy a kisebbik koalíciós párt vezetője, Andrej Babis kezében túl nagy politikai, gazdasági és médiahatalom összpontosul - vélte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, a legnagyobb kormányerő, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke egy szombati lapinterjúban.
Az abádszalóki böllérnapokon járt a megtekintésügyi tekintetesúr, ahol a gigakolbász megtekintése mellett megtekintett egy csomó megtekintenivalót. Hajtás után ne tekintsen el a megtekintéstől!
A Portfólió készített interjút Tóth István János korrupciókutatóval, aki munkatársaival 830 ezer közbeszerzés adatait vizsgálta meg. Már rég nem Szlovákiával, hanem Bulgáriával és Romániával versenyzünk.
Hivatalosan is elfogadta hétfőn az Európai Unió Tanácsa azokat az új szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy minden uniós tagállam maga döntse el, hogy engedélyezi-e a területén a genetikailag módosított organizmusok (GMO) köztermesztését.
Líbiában eltűnt több személy, köztük egy cseh állampolgár, miután pénteken bombatámadás érte az ottani olajmezőket - közölte a cseh külügyminisztérium szombaton Prágában.
A világon eddig sehol nem alkalmazott termékazonosító technológiát, egy olyan biztonsági címkét fejlesztettek ki magyar tudósok, amely használatával az eredetiség kétség nélkül azonosítható - hangzott el az SMark (Secure Mark) projekt keddi budapesti bemutatóján.
Spanyolország 17. századi festőinek és szobrászainak alkotásait, a spanyol képzőművészet aranykorát mutatja be a berlini Gemäldegalerie új kiállítása 2016-ban.