2015. március 6. péntek

márc. 6
9:47
Nagyszabású hadijátékkal emlékeznek az 1849-es szolnoki csatára (hirado.hu)
Több nemzet katonái, lovas huszárok és dragonyosok csapnak össze az ország egyik legjelentősebb és legnagyobb létszámú hadijátékán.
márc. 6
9:47
Az MNB likviditási kölcsönt nyújt az OBA részére (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) között létrejött szerződés alapján az MNB az OBA részére likviditási kölcsönt nyújt annak érdekében, hogy az OBA 20 munkanapon belül kártalaníthassa a DRB Bankcsoport Bankjainak érintett betéteseit.
márc. 6
9:51
Nagy leépítésekre készül az OTP (Portfolio)
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese értékelik az OTP tavalyi számait. 2014-ről Nem túl eredményes, de egyben sikeres évet zárt az...
márc. 6
9:51
Süddeutsche Zeitung: Görögország napokra van az államcsődtől (ATV)
Súlyos pénzzavarba került az athéni vezetés, ezért Alekszisz Ciprasz kormányfő csütörtökön találkozót kért péntekre Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől, aki azonban elutasította a kérést - jelentette a Süddeutsche Zeitung.
márc. 6
9:53
Devizaperek: mégsem voltak tisztességesek a K&H; szerződései (Portfolio)
Az első fokú ítéletet részben megváltoztatva, egészében elutasította a K&H Bank keresetét a Fővárosi Ítélőtábla pénteki határozathirdetésén. Ugyancsak ma döntött arról az ítélőtábla, hogy másodfokon...
márc. 6
9:54
Baj van! Alonso lehet, hogy többé nem versenyezhet (Blikk)
Barcelona – Vége Fernando ALonso (33) pályafutásának? A brit Mirror című lap sokkoló hírrel állt elő: információik szerint elképzelhető, hogy a kétszeres világbajnok soha nem tér vissza a Forma-1-be.
márc. 6
9:54
Alonsónak 20 év kiesett a baleset után (F1világ)
Lapértesülések szerint komoly emlékezetkiesése volt február 22-i balesete után a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonsónak. Tovább »
márc. 6
9:55
Mostantól ide pumpálná a százmilliárdokat a kormány (Portfolio)
Megszerették az élelmiszeripart...
márc. 6
9:57
Így szabadulna meg problémás hiteleitől a két olasz nagybank (Portfolio)
A két legnagyobb olasz bankot, az UniCreditet és az Intesa Sanpaolót már csak hetek választják el attól, hogy megállapodást kössön a KKR amerikai magántőke befektető céggel a nemteljesítő...
márc. 6
9:57
Veszített a K&H Bank (hirado.hu)
Az első fokú ítéletet részben megváltoztatva, egészében elutasította a K&H Bank keresetét a Fővárosi Ítélőtábla pénteki határozathirdetésén.
márc. 6
9:59
150 milliárd forintnyi uniós forrás juthat közlekedésfejlesztésre (Portfolio)
Magyarország első körben 17 közlekedésfejlesztési beruházással pályázik az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaira. A 2015. március elején benyújtott, nettó 150 milliárd forint...
márc. 6
9:59
Az újabb adatok szerint csökkent az államadósság 2014-ben (hirado.hu)
76,9 százalékon állt a GDP-arányos államadósság a múlt év végén az egy évvel korábbi 77,3 százalékkal szemben.
márc. 6
10:00
Megjöttek a friss számok a magyar iparról (Privátbankár)
Idén januárjában az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
márc. 6
10:00
Kávézóba fektet a hajléktalanból lett lottómilliomos (BorsOnline)
A győri lottómilliomosként megismert Andraschek László nem herdálta el hatalmas nyereményét: a hétvégén kávézót nyit, ahol alapítványuk is otthonra talál.
márc. 6
10:00
2 milliárdos támogatással építhet pályát Orbán csapata (Blikk)
Felcsút – A Pancho Aréna mellé két fűtött edzőpályát akar építeni a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, hogy télen is lehessen edzeni.
márc. 6
10:01
Készülnek a tavaszra a motoros mentők (hirado.hu)
Idén is várja az egyszázalékos adófelajánlásokat a Magyar Mentőmotor Alapítvány.
márc. 6
10:03
Hiénakölyök látható Szegeden (hirado.hu)
A kölyök mellett a tavaly februárban született, már foltos testvérét is meg lehet figyelni.
márc. 6
10:09
Fordulat kezdődött a magyar gazdaságban 2. (Portfolio)
Tavaly a negyedik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,8%-kal haladta meg az egy negyedévvel korábbi szintet. Az éves GDP-növekedés 3,3%-os volt. A ma megjelent részletes GDP-adatok erős...
márc. 6
10:09
Nem lesz rosszabb a rászorulóknak (Pénzcentrum)
Helytállnak a települések az átalakított szociális rendszerben....
márc. 6
10:09
Válság előtti szinten a magyar GDP (444.hu)
A magyar gazdaság szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, de harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe, és most ott ül a mindenható Atyaisten jobbján.
márc. 6
10:11
Csányi: Meg kell dicsérni Matolcsy urat! (Portfolio)
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese értékelik az OTP tavalyi számait és a bankcsoport kilátásait. 2014-ről Nem túl eredményes, de...
márc. 6
10:11
31 890 000 000 000 forint a magyar államadósság (444.hu)
A KSH szerint így 76,9 százalékon állt a GDP-arányos államadósság 2014 év végén az egy évvel korábbi 77,3 százalékkal szemben. Egy év alatt 0,4 százalékos csökkenést harcolt ki a magyar kormány. (MTI)
márc. 6
10:12
NGM: 2,5 százaléknál nagyobb növekedés lehet idén (Infostart)
A magyar gazdaság növekedése meghaladhatja az idei évi költségvetés tervezésekor feltételezett 2,5 százalékos mértéket, mivel a 2015-ös év gazdasági kilátásai érdemben javultak a korábbiakhoz képest a tavalyi adatok tükrében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
márc. 6
10:12
Van olyan, amikor szembe jön a kukásautó! (Infostart)
Kivizsgálta a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt, hogy a kukásautók a reggeli csúcsidőszak előtt elszállítják-e vagy sem a szemetet. A társaság szóvivője szerint egy gépjárművezető figyelmeztetést kapott, mert nem tartotta be a KRESZ szabályokat.
márc. 6
10:12
Kaká, David Villa és Németh Krisztián egy bajnokságban (Infostart)
A címvédő Los Angeles Galaxy és Chicago Fire pénteki összecsapásával rajtol az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) 2015-ös szezonja, amelyben több új sztárjátékos, és Németh Krisztián személyében egy magyar válogatott is megmutathatja magát.
márc. 6
10:13
Mit érdemel Magyarország ezért a teljesítményért? (Portfolio)
Elérkezett a számvetés ideje Magyarország gazdasági teljesítményéről, ugyanis az elkövetkező hónapokban mindegyik nagy hitelminősítő felülvizsgálja az adósbesorolásunkat. A kérdés kényes, bár a tétje...
márc. 6
10:13
Letartóztatások Buda-Cash-ügyben? (444.hu)
Egyelőre ennyit tudni: a Magyar Nemzeti Bank feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2015. március 5-én nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A nyomozók már iratokat foglaltak le, és négy embert gyanúsítottként hallgattak ki, … Folytatás
márc. 6
10:14
Csányi: az OTP idén is fizet osztalékot (Infostart)
Az OTP tartja ígéretét, és az idén is fizet osztalékot - jelentette be a pénzintézet elnök-vezérigazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 6
10:15
Athén kosarat kapott Brüsszeltől? (hirado.hu)
Görögország pénzzavarba került, de Ciprasz hiába kért azonnali találkozót Junckertől - jelentette a Süddeutsche Zeitung. A brüsszeli bizottság egy szóvivője szeriont "állandó telefonos kapcsolatban állnak".
márc. 6
10:17
NGM: idén 2,5%-nál nagyobb lehet a növekedés (hirado.hu)
2015 gazdasági kilátásai érdemben javultak a korábbiakhoz képest a tavalyi adatok tükrében.
márc. 6
10:18
Csányi Sándor bejelentette az osztalékot (Privátbankár)
Az OTP tartja ígéretét, és az idén is fizet osztalékot - jelentette be a pénzintézet elnök-vezérigazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 6
10:18
Mogyorós kelbimbósaláta gránátalmával (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg kelbimbó 1 db gránátalma 10 dkg sózott földimogyoró 1/2 citrom leve 1 teáskanál cukor (vagy édesítőszer) só őrölt színes bors 2-3 evőkanál mogyoróolaj
márc. 6
10:18
Erősen kezdte az évet a hazai ipar (ProfitLine)
A KSH első becslése alapján 2015 januárjában az ipari termelés volumene 5,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
márc. 6
10:19
Csányi: az OTP idén is fizet osztalékot (hirado.hu)
Várhatóan részvényenként 146 forint lesz az osztalék, hasonlóan a tavalyihoz.
márc. 6
10:20
Buda-Cash-botrány: 107 milliárdot utalhat az MNB (Privátbankár)
Az MNB likviditási kölcsönt nyújt az OBA részére - közölte a jegybank.
márc. 6
10:20
Marhavadas spagettivel (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg fehérpecsenye (hátszín vagy felsál) 50 dkg leveszöldség (kb. 30 dkg sárgarépa, 10 dkg fehérrépa, 10 dkg zellergumó) 3 evőkanál olaj 1 közepes vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 babérlevél 2 ujjnyi citromhéj kb. 3 evőkanál olaj kb. 3 evőkanál liszt 2 dl tejföl 1 bő evőkanál mustár kevés cukor citromlé őrölt bors só Valamint: 50 dkg spagetti
márc. 6
10:21
Börtönt kapott cserbenhagyásért az osztrák férfi (hirado.hu)
Az ítélet nem jogerős.
márc. 6
10:22
Banános-kakaós zabkeksz (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg zabpehely 10 dkg hajdinaliszt vagy rozsliszt 13 dkg vaj 10 dkg mazsola 1 banán 2 evőkanál méz 1 rúd vanília kikapart belseje 1 bő evőkanál cukrozatlan kakaópor csipet só 1 kiskanál szódabikarbóna
márc. 6
10:23
Elemző: közelítünk a célhoz (hirado.hu)
Üzenetértéke van, hogy egy amerikai bankcsoport befektetéskezelő társaságának egyik vezetője jó véleménnyel van hazánkról – kommentálta a JPMorganhez tartozó cégvezető, Robert Michele szavait a Nézőpont Intézet gazdasági elemzője.
márc. 6
10:24
Mogyorós-banános zabkeksz (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg zabpehely 10 dkg hajdinaliszt vagy rozsliszt 13 dkg vaj 10 dkg mazsola 1 banán 2 evőkanál méz 1 rúd vanília kikapart belseje 2 bő evőkanál darált mogyoró csipet só 1 kiskanál szódabikarbóna
márc. 6
10:25
Az énekes félmeztelen képekkel provokálja a válófélben levő férjet (hirado.hu)
Csöppet sem zavarja a fiatal sztárt, hogy mit érezhet az, akinek éppen az élete hullik szét.
márc. 6
10:27
2,5 milliárd euróval oldaná meg tőkeproblémáját az UniCredit (Portfolio)
A hírek szerint az UniCredit a korábban várt 1,7 milliárd euró helyett végül 2,5 milliárd eurónyi forrást vont be a lakossági befektetőknek kibocsátott kötvényeivel, amelyek már beszámíthatóak a...
márc. 6
10:27
Merénylet Jeruzsálemben: elgázoltak öt határőrt (ATV)
Megsérült öt izraeli határőrnő, amikor péntek reggel közéjük hajtott egy autó Jeruzsálemben – közölte az izraeli katonai rádió.
márc. 6
10:27
Magyar foci: Jön a zöld-fehér rangadó és a DVSC-Újpest (Agroinform)
Ferencváros-Győr és a Debrecen-Újpest a hét slágermeccse az NB I-ben. Naná, hogy mindkét találkozóra van tippünk!
márc. 6
10:29
Agyonlőtték Isztambulban a tádzsik ellenzék egyik vezetőjét (ATV)
A tádzsikisztáni ellenzék egyik vezetőjét, Umarali Kuvvatovot Isztambul utcáin lőtte agyon egy ismeretlen fegyveres.
márc. 6
10:30
Csipes Ferenc 50 éves (Infostart)
Vasárnap ünnepli ötvenedik születésnapját Csipes Ferenc olimpiai és nyolcszoros világbajnok kajakozó. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
márc. 6
10:30
Nemzetközi megbízás a HD Groupnak (Kreatív Online)
A cseh piacon dolgoznak.
márc. 6
10:30
Kártalanítják a Buda Cash betéteseit (Blikk)
A jegybank likviditási kölcsönt nyújt az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA), hogy az 20 munkanapon belül kártalaníthassa a DRB bankcsoport betéteseit - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
márc. 6
10:30
Gázolásos merénylet volt Jeruzsálemben (Blikk)
márc. 6
10:32
Jöhet a Politico európai kiadása? (Kreatív Online)
Az Axel Springer SE eredményeiről beszélt.

Keresés