Az országát 1989 óta vaskézzel irányító Nurszultan Nazarbajev kazah elnök pénteken felvetette lemondásának lehetőségét, de egyúttal célzott rá, hogy országát továbbra is "kézben fogja tartani".
Rendkívüli mértékben, mintegy 80 százalékkal emelkedett az utóbbi két hétben a kenyér ára Kárpátalján, amit a hivatalosan mesterségesnek tekintett drágítás miatt szankciókkal fenyegetőző hatóságok a pékek kapzsiságának tulajdonítanak.
Az iraki hadsereg és szövetséges milíciák visszafoglalták a Tikrít közelében fekvő, stratégiai fontosságú ad-Dúr települést az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezettől a kormányerők által Tikrít visszavételére indított átfogó offenzíva ötödik napján - számolt be pénteken az iraki állami televízió.
A villámos márka két új modellt is leleplezett a Genfi Autószalonon: az egyik a Corsa legtüzesebb kivitele, a háromajtós OPC volt, a másik pedig az Opel olcsónak ígérkező kisautója, a Karl.
Az élvonalbeli együttesek képviselői megszavazták, hogy a Parma labdarúgócsapata ötmillió eurós gyorssegélyt kapjon annak érdekében, hogy be tudja fejezni a jelenlegi szezont a Serie A-ban.
Nehéz eldönteni, hogy a gyenge világgazdasági kereslet okozza-e az olajár csökkenését, vagy a bő kínálat. Az viszont biztos, hogy a nagy gazdasági visszaesések idején mindig a világ GDP-jének 4 százaléka fölött volt az olajszámla; így volt ez 2008 és 2014 között is. Mostanra viszont 2 százalékra csökkent a mutató, ami, ha így marad, jelentős növekedési stimulust adhat a világgazdaságnak –…
Megkezdődött a Buda Cash-ügy károsult önkormányzatainak kártalanítása, a pénz a jövő hét elején megérkezhet a helyhatóságokhoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HírTV Magyarország...
Politikai támadások érik Pedro Passos Coelho portugál kormányfőt, aki a legnagyobb adóemeléseket vezette be az ország történetében, mert utólag kiderült róla, hogy többször is késlekedve fizette be a saját adóját.
A Peugeot genfi standjának legfényesebb csillaga a frissített 208 kisautó, amely a svájci kiállításon debütált. Több változatban és színben is megcsodálhattuk a franciák sikermodelljét, ami rekordfogyasztással készül meghódítani a vásárlók szívét, vagy még inkább eszét - a legtakarékosabb modell gyári étvágya 3 liter/100 km, aminél kevesebbet fogyasztó hagyományos dízel vagy benzines négykerekűt…
A kormány több ponton módosította az érettségi vizsga szabályait tartalmazó kormányrendeletet. Az egyik változás értelmében a következő tanévtől írásbeli érettségire érkező diákoknak fél órával a vizsga előtt meg kell jelenniük a teremben.
Washingtonban még nincs döntést arról, hogy az Egyesült Államok szállít-e Ukrajnának halált okozó fegyvereket - jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva Antony Blinken amerikai külügyminiszter-helyettes pénteken Kijevben tartott sajtótájékoztatóján
Közép-európai igazságügy-miniszterek képviselői egyeztettek többi közt az Európai Ügyészség intézményéről, az új adatvédelmi szabályozás tervezetéről és bizonyos közokiratok európai uniós elfogadásáról Budapesten - tájékoztatta az Igazságügyi Minisztérium európai és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára pénteken
Hosszú Katinka két számban diadalmaskodott, Verrasztó Dávid pedig egy döntőben bizonyult a leggyorsabbnak a marseille-i nemzetközi úszóverseny pénteki nyitónapján.
Az Európai Központi Bank március 5-i ülésének eredményei nagyjából megfeleltek a várakozásoknak, mivel Mario Draghi egyértelművé tette, hogy az EKB értékpapír vásárlási programja hétfőn indul el, a kötvényeket pedig a jegybanki betéti konstrukció hozamánál 0,20 százalékkal alacsonyabb hozamszintig fogják vásárolni. Ez nagyjából minden szóba jöhető kötvényt le is fed, mivel Európában jelenleg a…
Több mint négymillió forintnak megfelelő fontot költött egy brit üzletember arra, hogy megtudja, ki ölte meg kislánya macskáját. Farah-t valaki légpuskával lőtte meg.
Sokaknak talán nem is ismerős a nanoFLOWCELL név, pedig tavaly mi is beszámoltunk a német gyártó első tanulmányautójáról, melyet Genfben mutattak meg a nagyközönségnek. Idén még komolyabban vették a svájci seregszemlét, és egy méretes standon mutatták meg nekünk, hogy nem tűntek el, sőt! Rögtön két modellel készültek, a QUANT F és a QUANTiNO képében.
Hosszú Katinka két számban diadalmaskodott, Verrasztó Dávid pedig egy döntőben bizonyult a leggyorsabbnak a marseille-i nemzetközi úszóverseny pénteki nyitónapján.
A villámos márka két új modellt is leleplezett a Genfi Autószalonon: az egyik a Corsa legtüzesebb kivitele, a háromajtós OPC volt, a másik pedig az Opel olcsónak ígérkező kisautója, a Karl.
Az Iszlám Állam szélsőséges fegyveres szervezet térnyeréséről is szó volt az uniós külügyminiszterek pénteki rigai tanácsülésén - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek a lett fővárosból
A Peugeot genfi standjának legfényesebb csillaga a frissített 208 kisautó, amely a svájci kiállításon debütált. Több változatban és színben is megcsodálhattuk a franciák sikermodelljét, ami rekordfogyasztással készül meghódítani a vásárlók szívét, vagy még inkább eszét - a legtakarékosabb modell gyári étvágya 3 liter/100 km, aminél kevesebbet fogyasztó hagyományos dízel vagy benzines négykerekűt…
Megkezdődött a Buda Cash-ügy károsult önkormányzatainak kártalanítása, a pénz a jövő hét elején megérkezhet a helyhatóságokhoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HírTV Magyarország élőben című műsorában pénteken este.
Két megfagyott és teljesen mumifikálódott holttestet találtak helyi idő szerint csütörtökön a hatóságok Mexikó legmagasabb hegycsúcsán, a Pico de Orizabán - közölték illetékesek.
Egy londoni kampányban ezt az üzenetet egy digitális plakáttal adják át az embereknek. A képen látható nő arcáról akkor kezdenek eltűnni a sérülések, ha egyszerre sokan fordítják felé a tekintetüket. Ezt kamerákkal követik. Ha az emberek elfordulnak, akkor több lesz … Folytatás
Egy 11 éves kisfiút zavartak haza az iskolából Anglia észak-keleti részén, miután az iskolai farsangon Christian Greynek öltözve jelent meg, öltönyben, nyakkendőben. Anyja szerint a kis Liam a tévében látott valamit a Szürke ötven árnyalat című könyv főhőséről, a szadista milliárdosról, … Folytatás
Az önkormányzatok kártalanításának folyamata mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HírTV Magyarország élőben című műsorában reagált Orbán Viktor nullás jövedelemadó kulcs felvetésére is...
Továbbra sem kizárt a "Grexit", vagyis Görögország távozása az euróövezetből, és egy ilyen fejlemény jelentős sokkhatásként érné a valutauniós gazdaságot, rendszerszintű válságot azonban ma már nem okozna - vélekedett pénteken Londonban ismertetett elemzésében a Fitch Ratings.
Megkezdődött a Buda Cash-ügy károsult önkormányzatainak kártalanítása, a pénz a jövő hét elején megérkezhet a helyhatóságokhoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HírTV Magyarország élőben című műsorában pénteken este.
Elfogta és őrizetbe vette a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a tavaly decemberi gyarmati emberölés gyanúsítottját - közölte honlapján péntek este a rendőrség.
Több ponton módosította a kormány az érettségi vizsga szabályait tartalmazó kormányrendeletet. A kormányfő szerint a magyar politikának már nincs szüksége külső pénzügyi támogatásra.