2015. március 5. csütörtök

márc. 5
11:36
Mégsem lesznek nyitva a kikötőkben az üzletek vasárnap (444.hu)
Meg a kertészetek és a tüzéptelepek sem. De az sem lesz, hogy a Balatonnál vagy a felkapott üdülőhelyeken mentességet adna a kormány szezonálisan. Ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte a VS.hu-val.
márc. 5
11:37
A népegészségügyi termékadó kiszélesítését javasolja a KDNP (hirado.hu)
Surján László, a kisebbik kormánypárt alelnöke azt mondta: konzultálni szeretnének a részletekről.
márc. 5
11:38
Pozitívan elbírált menedékkérelmek száma Magyarországon 2 százalék, európai átlag 35 százalék (444.hu)
Mire elbírálják a kérelmet, addigra a kérelmezők többsége már nincs is az országban, mert nem ez a célország. Magyarországon jelenleg nagyjából 140.000 bevándorló él itt, négyötödük európai, jelentős részük magyar nemzetiségű. A több civil szervezet összefogásából létrejött Tudtad-e kampány célja a … Folytatás
márc. 5
11:39
Ítéletidő tombol Olaszországban, többen meghaltak (ATV)
Egy autóvezetőt a gépkocsijára zuhanó kőszikla nyomott agyon, egy nőt egy szél által kicsavart fa talált el az Olaszországot csütörtökön sújtó ítéletidőben.
márc. 5
11:40
Sajátjaként adja oda a kormány a 600 milliós EU-forrást a felcsúti kisvasútra (444.hu)
5,7 kilométer, három állomás, építkező labdarúgó akadémia. A pályázati kiírás szerint háromszor annyi utasa lesz naponta, mint ahányan Felcsúton laknak.
márc. 5
11:41
Kelet-Ukrajna: a tűzszünet ellenére is van halálos áldozat (ATV)
Az ukrán fegyveres erők csütörtökre virradóra visszaverték az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok támadását Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőváros melletti Sirokine településnél - közölte a kijevi parancsnokság sajtóosztálya.
márc. 5
11:42
Már a héten megszülethet a végrehajtói etikai kódex (Infostart)
Tisztességesebb és átláthatóbb lesz a végrehajtói működés, a végrehajtói kamara pedig már pénteki ülésén elfogadhat egy etikai kódexet - mondta Szekér Judit, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé rendelt miniszteri biztos csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában.
márc. 5
11:42
Egyre több az ebolás Guineában és Sierra Leonéban (Infostart)
Az előző héten nőtt az új ebolás megbetegedések száma Guineában és Sierra Leonéban, Libériából azonban tavaly május óta most először nem jelentettek új esetet - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett helyzetértékelésből.
márc. 5
11:42
Betörtek Schumacher orvosához, ellopták a pilóta leleteit (Blikk)
Bad Nauheim – Betörtek a Michael Schumachert (46) kezelő egyik orvos irodájába. Dr. Johannes Peil többek között ellopták a laptopját is, amelyen több információi is van a betegeiről.
márc. 5
11:45
Kiszabadítottak egy elrabolt iráni diplomatát (hirado.hu)
Másfél évvel ezelőtt rabolták el Jemenben.
márc. 5
11:45
Nemzetközi siker a Graboplastnál (ProfitLine)
Egyéves minősítési folyamat után a győri Graboplast által fejlesztett három sportpadló megkapta a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség, a FIBA minősítését, így a jövőben akár a legnagyobb világversenyeket is megrendezhetik a Kecskeméten gyártott különleges parkettákon.
márc. 5
11:47
420 új munkahely létesül Pécsen (hirado.hu)
3,5 fél milliárd forintos beruházásba fog a Harman amerikai hangtechnikagyártó cég a baranyai megyeszékhelyen.
márc. 5
11:47
Hol van még szabad iroda Budapesten? – irodapiaci elemzés (ProfitLine)
Jelenleg összesen 524.000 négyzetméter üresen álló irodaterületből válogathatnak Budapesten az irodát kereső bérlők, ilyen limitált rendelkezésre álló területre az elmúlt 5 év alatt nem volt példa. Az egyes alpiacokat vizsgálva jelentős eltérések vannak az üres irodák számában és minőségében. A fejlesztői aktivitás miatt a Váci úton található a legnagyobb választék, míg Dél-Budán gyakorlatilag…
márc. 5
11:49
Lázár: Budapesti holokauszt-emlékmű felállítását javasolja a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (hirado.hu)
A miniszter hangoztatta, bármilyen döntést is hoz a Zsidó Közösségi Kerekasztal, azt a kormány támogatni fogja.
márc. 5
11:51
Nem lesz háború, ne féljünk az orosz medvétől (Privátbankár)
Ha nehezen is, de csendesedik az ukrán front, mégiscsak működik a minszki megállapodás, létrejön a tűzszünet. A megoldás nem lesz egyszerű, de próbáljunk Putyin fejével gondolkozni: mit is akar a régi-új nagyhatalom? A cári, esetleg sztálini birodalmat, vagy csak orosz testvéreit? Úgy tűnik, szerencsére csak az utóbbit.
márc. 5
11:51
Megváltoztatja a történelmet a most talált emberi csont! (Blikk)
Ledi–Geraru – Megtalálták a legrégebbi emberi csontmaradványt, mely azt bizonyítja, jóval korábban, 400 ezer évvel előbb élt az emberi faj őse.
márc. 5
11:51
A tévévita miatt marakodtak a britek (hirado.hu)
Nagy-Britanniában május 7-én tartják a választásokat.
márc. 5
11:53
420 új munkahely és bődületes hangtechnika Pécsett (Privátbankár)
Az amerikai Harman hangtechnika-gyártó új beruházása 3 és félmilliárd forintba kerül. Hazai hangtechnika kerülhet a haza gyártású kocsikba.
márc. 5
11:53
Elárulta titkát a világ legidősebb embere! (Blikk)
Osaka – A sushi és a sok alvás tartja életben a világ legidősebb emberét, Misao Okawát, aki most ünnepelte a 117. születésnapját.
márc. 5
11:53
Elemzők: a járműgyártás húzta az exportot (hirado.hu)
Az importot pedig a belső fogyasztás segítette tavaly.
márc. 5
11:54
Recept: Joghurtos-hagymás csirkecomb (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 egész csirkecomb kifilézve 3 fej lilahagyma 1 gerezd fokhagyma 4 dl natúr joghurt 1 dl tejszín só bors majoranna olaj
márc. 5
11:55
Meghirdették az idei Dargay Attila- és Fehér György-pályázatot (hirado.hu)
Pénteken megjelenik a tévéfilmek készítését támogató Fehér György- és az animációs sorozatok készítőinek szóló Dargay Attila-pályázat felhívása.
márc. 5
11:57
Gyengén sikerült a mai kötvényaukció (Portfolio)
Gyengén alakult a mai kötvényaukció, az 5 éves papírok esetében a kereslet még csak el sem érte a meghirdetett mennyiséget. Az aukciós hozamok ezzel összefüggésben minden lejáraton enyhe emelkedést...
márc. 5
11:57
MSZP: Áder tisztázza magát a Buda-Cash ügyében (ATV)
Az MSZP szerint Áder János köztársasági elnök is aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében azzal, hogy 2013-ban nem írta alá a takarékszövetkezeti törvényt, hanem visszaküldte azt a parlamentnek.
márc. 5
11:57
Olasz Foci: Mennyire érdekli a kupa a remek formában lévő Violákat? (Agroinform)
Montelláékat valószínűleg jobban motiválja a Bajnokok Ligája-indulás, mint a Juventus elleni párharc.
márc. 5
11:57
Rádiós frekvenciapályázatokkal kapcsolatban döntött a médiatanács (hirado.hu)
Az Orosháza 88,6 MHz helyi frekvencia hasznosítására kiírt pályázatokon a médiatanács a Magyar Katolikus Zrt. ajánlatát alakilag érvényesnek találta, és nyilvántartásba vette.
márc. 5
11:59
Visszatérhet a Richter erő - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Az idei év egyik nyertese a Richter volt a magyar tőzsdén, közel 20%-os szárnyalással. A részvénnyel kapcsolatban még decemberben fogalmaztunk meg vételi ötletet a TraderSzobában. A nagy emelkedés...
márc. 5
11:59
Kizuhant az inkubátorból egy háromnapos csecsemő (ATV)
Az intézmény szakemberei mellett külső szakértők is vizsgálják a debreceni Kenézy kórház egyik inkubátorából kiesett csecsemő esetét - közölte a kórház szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
márc. 5
11:59
Megindult a löszfal Százhalombatta egyik utcájában (hirado.hu)
Leomlott egy ötször ötméteres löszfaldarab a Szent László utcában.
márc. 5
12:00
A járműgyártás húzta fel a külkereskedelmet (Infostart)
A múlt év egészében 4,2 százalékkal nőtt a kivitel és 4,7 százalékkal a behozatal euróban számolt értéke, a kereskedelmi mérleg 6,402 milliárd euró többlettel zárt, ami alig 153 millió euróval kisebb a 2013-asnál - jelentette a második becslés alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 5
12:00
Budapesti holokauszt-emlékmű felállítását javasolja a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Infostart)
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület javaslatot tett egy központi budapesti holokauszt-emlékmű felállítására a holokauszt 75. évfordulójára - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését megnyitó beszédében.
márc. 5
12:00
Külhoni magyarok egyeztettek Brüsszelben (Infostart)
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) küldöttségének meghívására Brüsszelben egyeztettek külhoni magyar politikai szervezetek vezetői, képviselői - közölte csütörtökön a magyar néppárti delegáció.
márc. 5
12:00
Külső műsorgyártó lesz Rákay Philip (Kreatív Online)
A Blikk szerint Simicska Lajos örökébe lép.
márc. 5
12:01
Nagy bajban van, aki költözni akar Budapesten (Portfolio)
Jelenleg összesen 524 000 négyzetméter üresen álló irodaterületből válogathatnak Budapesten az irodát kereső bérlők, ilyen limitált rendelkezésre álló területre az elmúlt 5 év alatt nem volt példa....
márc. 5
12:01
Az év közepén terjesztik a jogalkotó elé a bírói életpályamodellt (hirado.hu)
Az OBH elnökhelyettese rámutatott: az elmúlt tíz évben 42 százalékkal csökkent a bírák reálkeresete.
márc. 5
12:03
Az ukrán fegyveresek visszaverték a szakadárokat (Metropol)
Az ukrán fegyveres erők csütörtökre virradóra visszaverték az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok támadását Donyeck megye déli részén.
márc. 5
12:03
Még több terméket sújtanának chipsadóval (Portfolio)
A népegészségügyi termékadó kiszélesítését javasolja legfrissebb tervében a Kereszténydemokrata Néppárt azok után, hogy idén januártól alkoholos italok után is fizetni kell a "chipsadót". Surján...
márc. 5
12:03
Leállították a kamionforgalmat a horvát tengerpart irányában (hirado.hu)
Egyes utakat a viharos erejű szél miatt a személygépkocsik előtt is lezárták.
márc. 5
12:03
Az energiapiaci ellátásbiztonságról vitáztak (hirado.hu)
A Napi.hu portál rendezett konferenciát Budapesten.
márc. 5
12:05
Jobbik: miért nem szavazott Heringes Anita a paksi bővítésről? (hirado.hu)
Úgy is feltehetik a kérdést - mondta Lukács László György - "vajon mennyit fizetett a Fidesz", hogy Heringes Anita, az MSZP paksi elnöke ne szavazzon a javaslat ellen.
márc. 5
12:05
Együttműködési megállapodást írt alá az MMA és az MTVA (hirado.hu)
Szabó László Zsolt vezérigazgató hangoztatta, az MMA-ban tevékenykedő közösség rendkívüli erőt és eredményeket tud felmutatni.
márc. 5
12:07
Vasárnap a nők fél áron látogathatnak el félszáznál több múzeumba (hirado.hu)
A nőnapi kedvezmény a 6-26 éves, diákigazolvánnyal rendelkező lányokra, nőkre is érvényes, akik így kettős kedvezménnyel válthatnak belépőt a kulturális intézményekbe.
márc. 5
12:09
Kizuhant az inkubátorból egy csecsemő Debrecenben (BorsOnline)
Szakértők vizsgálják a debreceni Kenézy kórházban történteket.
márc. 5
12:09
Segít még rajtunk a Suzuki és az Audi? (Frissítve) (Privátbankár)
A járműgyártás húzta tavaly az exportot, míg az importot a belső fogyasztás segítette, és bár a következő hónapokban kissé csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete, nem várható jelentős mérséklődés - vélekedtek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatairól a K&H és az ING vezető elemzői.
márc. 5
12:09
Értékes, nagyon jó helyen van a Déli pályaudvar, nem csoda, ha vizsgálják a végleges bezárását (444.hu)
Állítólag teljes titokban, de a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már barátkozik az ötlettel. Azért nem lenne annyira egyszerű.
márc. 5
12:09
Nemzetközi építészkongresszus a Várkert bazárban (hirado.hu)
A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) által rendezett szombati szakmai konferencián neves magyar és külföldi szakemberek szólalnak fel.
márc. 5
12:11
A nap lúzere: kanállal fegyverezte fel magát (BorsOnline)
Mi magunk sem értjük, hogy gondolhatta a nap lúzere, hogy egyetlen szál kanállal felfegyverkezve rabol ki egy bankot. Nem árulunk el nagy titkot: nem járt sikerrel.
márc. 5
12:11
Orbán teljes foglalkoztatást ígért, aztán beült egy Suzukiba (Privátbankár)
Orbán Viktor az új Suzuki Vitara bemutatóján köszönetet mondott a japánoknak, teljes foglalkoztatást ígért, aztán pár métert vezette is az autót.
márc. 5
12:11
Férfiak és asszonyok! Itt a pinaszelfi-bot! (444.hu)
Utazás a vaginába. Végre egy vibrátor, ami nem csak maszatol, hanem az átláthatóság jegyében HD-ben rögzíti az orgazmust.
márc. 5
12:11
Nem vesz részt az IÁ elleni harcban Törökország (hirado.hu)
Ankara támogatja eközben a bagdadi vezetés offenzíváját.

Keresés