Másfél éves nyomozás után találták meg a rendőrök azokat a rablókat, akik egy idős szentesi asszonyra támadtak, és egyikük kalapáccsal tarkón ütötte a sértettet – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Csütörtökön megtörni látszik a héten kialakult forintgyengülési hullám, az eurójegyzések fél százalékkal korrigáltak. Ez ugyanakkor ahhoz már nem volt elég, hogy a dollárral szemben is érdemi...
A mai nappal elindult a kártalanítási folyamat a Buda-Cash botránnyal kapcsolatban, a betétbiztosítási alap kártalanítja az embereket 30 millió forintig, a 120 ezer károsultnak ezzel kapcsolatban semmi teendőjük nincs – ezt Tuzson Bence mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Beidézte Hillary Clintont szerdán a washingtoni képviselőháznak a bengázi amerikai konzulátus elleni támadást kivizsgáló bizottsága, mert betekintést akar az összes olyan emailjébe, amelyet még mint külügyminiszter küldött vagy kapott.
Ijesztő jelenet borzolta a kedélyeket a Tottenham-Swansea angol focibajnokin. A vendégek francia csatára, Bafétimbi Gomis (29) elájult a pályán, ráadásul neki már korábban is leállt a szíve.
A hátborzongató történet helyett a mű eredeti mondanivalóját igyekszik a középpontba állítani a Mary Shelley Frankenstein című regénye alapján készült színdarab.
Rihanna (27) köztudottan a jókedélyű, bulizós celebek közé tartozik. Sosincs egyedül, állandóan nyüzsgő tömeg veszi körül, azonban szerdán magába fordulva találtak rá a paparazzik a New York-i JFK repülőtéren.
5000 euróra, mintegy 1,6 millió forintra büntették a Magyar Kézilabda-szövetséget. Az ok: szurkolóink hátat fordítottak a pályának a románok elleni Eb-meccsen.
Az önkormányzat tudomása szerint a korábbi vizsgálatok nem állapította meg, hogy a Budapest Szíve program projektjének keretében visszaélésre kerülhetett sor.
Egy ideig még alacsony maradhat az olajár az Exxon Mobil vezére szerint, mivel az amerikai palaolaj kitermelés jóval ellenállóbb, stabilabb, mint azt korábban sokan gondolták. A piaci túlkínálat...
Ausztrália rabcserét ajánlott fel Indonéziának a kábítószer-kereskedelemért halálra ítélt két ausztrál állampolgár utolsó pillanatban történő megmentése érdekében - jelentette be csütörtökön az ausztrál külügyminiszter.
Stefan Svitek szövetségi kapitány és szakmai stábja összeállította a júniusi magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott 24-es, bő keretét.
Az Adidas január végén már közölte a fő eredményszámokat, most pedig közzétette teljes éves eredményét is, azonban a piac várhatóan főleg a 2015-ös várakozásokra fog koncentrálni.
Februárban még tovább hízott a lakossági állampapírok állománya, azok relatíve kedvező árazásának köszönhetően. Az összesen 72 milliárdos növekményt leginkább a Prémium Magyar Államkötvények és...
Az előző héten nőtt az új ebolás megbetegedések száma Guineában és Sierra Leonéban, Libériából azonban tavaly május óta most először nem jelentettek új esetet - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett helyzetértékelésből.
Növekvő árbevételről, ugyanakkor a kedvezőtlen irányú devizaárfolyam-mozgások és bizonyos leírások miatt növekvő veszteségről számolt be az Adidas a negyedéves gyorsjelentésében. A menedzsment...
Az egyházi törvényalkotás konszolidációját és a hit hatékony tanítását tartja legfontosabb feladatának a Magyarországi Református Egyház Zsinatának újonnan megválasztott lelkészi elnöke. Szabó István az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy további egyeztetések szükségesek az állam és az egyház viszonyáról, és olyan jogszabályi környezetet kell létrehozni, ami megalapozza a…
Német sajtóértesülések szerint több Forma-1-es istálló is bojkottal fenyegeti az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat, amennyiben nem kap egyértelmű tájékoztatást Fernando Alonso február 22-i balesete kapcsán. Tovább »