Leváltották az egyiptomi belügyminisztert, Mohamed Ibráhímot egy váratlan kormányátalakítás során, amelynek keretében további öt tárcavezetőnek is távoznia kellett hivatalából - jelentette csütörtökön az an-Níl egyiptomi hírtelevízió.
A feldühödött tömeg a nigériai Bauchi városban esett neki az első hírek szerint tizenéves, valójában 33 éves nőnek, miután nem hagyta magát megmotozni. Két palackot találtak a testére kötözve, ez már elég volt ahhoz, hogy meglincseljék, majd a holttestét a … Folytatás
A háromnapos Brain Bar Budapest Kelet-Közép-Európa legnagyobb inspirációs fesztiválja, ahol a résztvevők közösen gondolkodnak a jövőt alakító, technológia által vezérelt változásokról, köztük az emberek és a robotika, az urbanizáció és a vidéki életforma vagy épp a szingularitás és a vallás kapcsolatáról.
Szövetségi törvényt sérthetett hivatali ideje alatt folyamatosan a volt amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton. A demokrata politikus ugyanis hivatalos levelezését magán e-mail címéről intézte, ami tilos.
Budapest — Megtáltosodott a Ferencváros labdarúgója, Busai Attila (26), aki a téli felkészülési időszakban és most a Magyar Kupában is szórta a gólokat.
A Buda-Cash pénteken már nem kereskedhet a tőzsdén, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója március 6-i hatállyal szüntette meg a cég kereskedési jogát.
Uvita — Az Éden Hotel lakói már többször bizonyították, hogy alkohol hatására totálisan gátlástalanná válnak, és elvesztik az önkontrollt, ám az új fiú, Milán (24) egyáltalán nem tud olyan mértéktelenül bulizni, mint a többiek.
A magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban érintett magyar vállalatok többsége úgy érzékeli, hogy 2015-ben is nehéz lesz az orosz piacon eredményesen tevékenykedni, ezért az egyik legfontosabb feladat az új orosz lehetőségek feltérképezése és ezekhez a finanszírozás megteremtése - mondta Tóth Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-orosz tagozatának tiszteletbeli elnöke azt követően,…
Uvita — Az Éden Hotel lakói már többször bizonyították, hogy alkohol hatására totálisan gátlástalanná válnak, és elvesztik az önkontrollt, ám az új fiú, Milán (24) egyáltalán nem tud olyan mértéktelenül bulizni, mint a többiek.
Budapest — Az orvoshiány miatt elméletben már nem garantálható a kórházi betegek biztonsága: csak azért kapnak a betegek megfelelő ellátást, mert az orvosok és a nővérek erőn felül teljesítenek – kongatta meg a vészharangokat tegnap a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ).
Március elsejétől kezdődően megindult a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szétválása, mellyel az intézet Állami Egészségügyi Ellátó Központra (ÁEEK)...
H1N1 vírus, más néven sertésinfluenza okozta egy 33 éves várandós nő halálát Belgrádban - számolt be internetes oldalán a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) csütörtökön.
Az innovatív, hatékony, fejlett technológiát alkalmazó élelmiszeripari vállalkozások láthatják el a lakosságot egészséges, kiváló minőségű hazai élelmiszerrel, ezért a kormány mintegy 300 milliárd forint uniós forrást tervez az ágazat fejlesztésére fordítani a következő években - mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön…
A legújabb fejlemények szerint nem gyilkosság, hanem öngyilkossági kísérlet után kihűlés okozta annak a 37 éves budapesti férfinak a halálát, akinek meztelen holttestére egy focista talált rá még a múlt héten Kiskundorozsmán.
Az úriember a saját körözési fotója alá kommentelt a rendőrség Facebook-oldalán. Aztán még ő csodálkozott, hogy nevetség tárgya lett, amikor végül feladta magát.
Februárban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 256,9 milliárd forint lett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az előzetes gyorstájékoztatójában. A minisztérium azt is kiemeli, hogy...
A Subarunál nem őrölnek túl gyorsan a malmok kerekei: 2013 novemberét írtuk, amikor a japánok leleplezték vadonatúj modelljüket, a Levorg névre keresztelt puttonyost, ami a Legacy kombi kistestvéreként lépett piacra, első ízben Japánban.
2018-ra érheti el Magyarország a teljes foglalkoztatást - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az új Suzuki Vitara esztergomi sorozatgyártásának megkezdésekor.
Az Első Nemzeti Közműszolgáltató holdingszerűen fog működni és koordináló szerepe lesz, így nem lesz közvetlen kapcsolata az ügyfelekkel - mondta az InfoRádiónak a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára. Németh Lászlóné szerint március végére meglesz a Főgáz egyetemes szolgáltatói engedélye az ország teljes területére, és akkor már tényleges…