Nehézséget okoz a magánszemélyeknek az üzletrészeladások esetében az ár meghatározása, illetve az adózási kötelezettségek átlátása. A magánszemélyek 2014. évi üzletrész-értékesítéséről a bevallási határidő 2015. május 20-án lejár; ezen ügyleteknek az értékelését és adózását vesszük sorra.
A kft. alapító okirata szerinti kettős ügyvezetés bevált, erre tekintettel két személy csak együtt pályázhat a vezetői munkakörök betöltésére - mondta Szolnok polgármestere.
Három héttel a Telekom Vivicittá Félmaraton előtt már betelt a létszám, azaz nem tud elfogadni további nevezéseket a szervező Budapest Sportiroda (BSI).
A Budapesti Corvinus Egyetem mindenben közreműködik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által korábban feltárt szabálytalanságok kivizsgálásában - közölte a felsőoktatási intézmény hétfőn az előző napi sajtóhírekre reagálva az MTI-vel.
Az európai részvénytőzsdékre általánosságban a görög-eurózónás tárgyalások kimenetele lehet hatással, hétfőn azonban főleg az autóipari és a technológia papírok árfolyamemelkedésének, valamint a...
Elvesztette uralmát járműve fölött, majd a szembejövő forgalomba hajtott és két autóval frontálisan összeütközött egy teherautó vezetője Felső-Egyiptomban hétfőre virradóra. Legalább 16 ember, köztük három gyermek meghalt.
Damaszkusz – Már a halottak emléke sincs biztonságban az Iszlám Állammal (IS) szemben. A terrorállam terepszínű ruházatot viselő katonái a szíriai Rakka tartomány egyik temetőjénél jelentek meg, és nekiestek a síroknak.
Egy új, "modern kincstári rendszer" venné át az önkormányzatok számlavezetésének feladatát a bankoktól - derült ki Orbán Viktor pénteki rádióinterjújából. A kormány állítólag tényleg komolyan...
Amerikában a héten jön a márciusi foglalkoztatottsági adat, a várakozások szerint már 13. hónapja növekszik több mint havi 200 ezerrel a foglalkoztatottak száma. Ilyen utoljára 1994-95-ben volt, akkor nagyon pörgött a gazdaság, és a tőzsdei hossz akkor váltott át egy meredek, őrült raliba, amely még 5 évig tartott.
London - Fittyet hányva a biztonsági intézkedésekre, fel-alá szaladgált egy róka a brit kormányfő, David Cameron rezidenciája előtt a Downing Street-en.
A szupermodell nem viccel: szülés közben hozta létre kislánya saját Instagram oldalát. Hónapokig kísérhettük végig Coco Rocha várandósságát: a 26 éves topmodell #StyleTheBump hashtaggel rendszeresen posztolt pocakos fotókat az Instagram és a Facebook oldalán, az utolsó hónapokban ráadásul komoly vitákat kavart azzal, hogy edzőtermi fotókat is feltöltött a weboldalára. Coco kikérte magának, hogy…
Egyéves kihagyás után a szerb állam újra támogatja a befektetőket, akik a jövőben egy-egy új munkahely megteremtéséért akár 7 ezer eurót (2,1 millió forint) is kaphatnak.
Ahogy javul az idő, egyre többen keresik fel ismét hétvégi házukat, nyaralójukat. A téliesítést követő tavaszi nyitáskor néhány egyszerű óvintézkedéssel elkerülhetjük, hogy például a vízcsövekben pangó víz vagy a lerakódott por veszélyt jelentsen egészségünkre.
Ambíciózus, a kilátásokat optimistán megítélő vállalkozásokra van szüksége a magyar gazdaságnak ahhoz, hogy a növekedés fenntartható legyen – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Díj a sikeres vállalkozásokért februári elismeréseinek átadásán.
Már csak ma és holnap kérhetik külön igénylésben az elszámolást bankjuktól azok, akik 2011 végén, 2012 elején éltek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével.
A nemzetközi sajtó főként a Mercedesek egyeduralmát megtörő ferraris Sebastian Vettel váratlan sikerét taglalta a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíj másnapján.
Milyen megtakarítási formát válasszunk a várhatóan tovább csökkenő banki kamatok fényében? A brókercsődök után elbizonytalanodott befektetéseit illetően? A Portfolio Trader Akadémia országos...
A Dunántúl volt az újkőkori földművesek sztrádája: magyar archeogenetikusok és régészek találták meg a hiányzó genetikai láncszemet a földművesség közép-európai elterjedésének folyamatában. Szécsényi-Nagy Anna, az MTA BTK Régészeti Intézet kutatója és szerzőtársainak cikke a közelmúltban jelent meg a Proceedings of The Royal Society B című, rangos tudományos folyóiratban.
Kairó - Elvesztette uralmát járműve fölött, majd a szembejövő forgalomba hajtott és két autóval frontálisan összeütközött egy teherautó vezetője Felső-Egyiptomban hétfőre virradóra.