2015. március 29. vasárnap

márc. 29
18:54
Babosék a negyeddöntőben Miamiban (Metropol)
Egy óráig sem tartott a mérkőzésük.
márc. 29
18:54
Százezreket keresnek a háziasszonyok ezzel - heti összefoglaló (Pénzcentrum)
Az is kiderül, hogy mi az a 7 dolog, amit semmiképp ne mondj egy állásinterjún....
márc. 29
19:00
Védik a prostikat a sorozatgyilkostól (Blikk)
Karcag — Öt éve már, hogy a máig ismeretlen sorozatgyilkos felszívódott, a 4-es út mentén azonban továbbra sem maradnak őrizetlenek az örömlányok. Mint megírtuk, a tettes – akit a rendőrség mind a mai napig nagy erőkkel keres – négy év alatt négy lánnyal végzett, majd ahogy felbukkant, el is tűnt.
márc. 29
19:00
Szükségállapotot hirdettek az ebola miatt Guineában (hirado.hu)
Egészségügyi szükségállapotot hirdettek ki Guinea öt régiójában, hogy rávegyék a lakosságot az ebola elleni óvintézkedések betartására.
márc. 29
19:00
A végtörlesztők már csak két napig igényelhetik az elszámolást (ProfitLine)
Már csak két napjuk van a kedvezményesen végtörlesztő ügyfeleknek, hogy tízezer forintos díj ellenében igényeljék pénzügyi intézményüktől az elszámolást.
márc. 29
19:02
Quaestor - Az érintett hivatalos személyek vagyonát is zároltatná az LMP (ProfitLine)
Az LMP hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy azon hivatalos személyek - köztük akár kormánytagok - vagyonát is zárolni lehessen, akik tudtak arról, hogy Quaestor bedőlni készül, mégsem értesítették a hatóságokat - mondta Schiffer András vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 29
19:03
Előzetes letartóztatásba helyezték Tarsoly Csabát (Metropol)
A Quaestor tulajdonosát csütörtök éjjel vették őrizetbe, majd gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntette miatt.
márc. 29
19:12
Cselgáncs vk - Bor Barna bronzérmes Samsunban (Infostart)
A +100 kilogrammos Bor Barna bronzérmet nyert vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupa-sorozat samsuni Grand Prix-versenyén.
márc. 29
19:12
Porig égett a tűzoltó háza (Blikk)
Kunszentmiklós—Székesfehérvár — Gyűjtést szerveztek a kunszentmiklósi tűzoltók kollégájuk megsegítésére.
márc. 29
19:12
Elhagyták az autót (Blikk)
márc. 29
19:12
Angelina Jolie a "legjobb gonosz" (Metropol)
Legalábbis a gyerekek szerint.
márc. 29
19:14
Eb-selejtező: egy ponttal is maradt harmadik a magyar csapat (Infostart)
Nagyon óvatos játékkal egy pontot szerzett a magyar válogatott Eb-selejtezőn a Groupama Arénában. A görögök birtokolták többet a labdát, de a magyaroknak voltak a nagyobb helyzetei. Magyarország-Görögország 0-0.
márc. 29
19:18
Melyik magyar hírességet nézné meg pucéran? (BorsOnline)
Összeszedtük hazánk népszerű, de időnként szégyellős hölgycelebjeit és arra vagyunk kíváncsiak, melyiküket látnák a legszívesebben egy férfimagazin hasábjain, ádámkosztümben. Szavazzon! Erdélyi Mónika, Sarka Kata, esetleg Szabó Zsófi?
márc. 29
19:18
Rengett a föld Miskolcon (Alternatív Energia)
Kisebb károkat jelentettek.
márc. 29
19:21
Rengett a föld Miskolcon (Metropol)
Csak kisebb károkról érkezett bejelentés, a rengés 3,2-es erősségű volt.
márc. 29
19:21
2014-ben 220 újságíró ült azért börtönben, mert tudósítani akart a világ eseményeiről (444.hu)
Kampány indul most, hogy minél több ember ismerhesse meg a nevüket.
márc. 29
19:30
Női kézilabda MK - Sorozatban 11-edszer aranyérmes a Győr (Infostart)
Sorozatban 11. alkalommal nyerte meg a női kézilabda Magyar Kupát a Győr, amely a vasárnapi döntőben hazai pályán 29-23-ra legyőzte a második félidőben 12 percig gólképtelen Ferencvárost.
márc. 29
19:30
Holnapig lehet még elszámolni (Blikk)
márc. 29
19:30
38 perc alatt érhetnénk a Föld túloldalára (Blikk)
Montreal — Alig több mint félóra alatt „esnénk” át a Föld túlsó oldalára, ha fúrnánk egy lyukat, és persze kibírnánk a 29 ezer km/órás sebességet.
márc. 29
19:30
Ötezer éves sörfőzdét találtak Izraelben (ATV)
Ötezer éves, kora bronzkori sörfőzdét találtak a régészek Tel-Avivban - jelentette be vasárnap az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
márc. 29
19:33
A forintosítással megszűnik az árfolyamgát (ProfitLine)
Az elszámolás és a forintosítás az árfolyamgát rendszerbe belépett devizahitelesekre is vonatkozik. Az árfolyamgátasoknak érdemes megfontolniuk, maradnak-e a törlesztőrészlet rögzítésénél, kockáztatva, hogy a gyűjtőszámlahitel lejárta után megugorhat a havi törlesztésük, vagy inkább vállalják a magasabb törlesztőrészletet.
márc. 29
19:36
Állásajánlat: tesztelő a bordélyban (BorsOnline)
Gusztustalan? Nagy lehetőség? Egy biztos, sok férfi álma válna valóra, ha megkapná ezt a munkát.
márc. 29
19:36
Porból lettünk, fává leszünk? (hirado.hu)
Fél éve jelent meg hazánkban a biournás temetkezés, és villámgyorsan népszerű lett: az urna 3-4 hét alatt lebomlik, mi pedig fává válhatunk.
márc. 29
19:38
Tarsoly ügyvédje megfellebbezte az előzetest (hirado.hu)
Papp Gábor nem ért egyet azzal, hogy fennállna a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
márc. 29
19:40
Jolie a "legjobb gonosz" (hirado.hu)
Demóna a gyerekektől kapta meg az elismerést a Kids' Choice Awards szombat esti gáláján.
márc. 29
19:42
Több száz kínai kéri vissza faluja Buddha-szobrát a holland kormányfőtől (hirado.hu)
A legutóbb a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág kiállításán szerepelt műtárgy egy holland magángyűjtő tulajdonában van, de nem kizárt, hogy egy délkelet-kínai faluból lopták el.
márc. 29
19:44
A vallási érzelmek megsértése miatt váltottak le egy szibériai színházigazgatót (hirado.hu)
A Novoszibirszki Opera- és Balettszínház direktora a Tannhäuser egy formabontó előadásával sértette meg az ortodox keresztények vallási érzéseit.
márc. 29
19:46
Győzött Győző és a Koffertigrisek (hirado.hu)
Szabó Attila nyerte el a legjobb írónak járó díjat a II. Bábos Drámaíró Versenyen.
márc. 29
19:48
Malagában megnyílt a párizsi Pompidou Központ első külföldi fiókja (hirado.hu)
A következő öt évben a 19-20. századi modern képzőművészet legnagyobb alkotóinak állandó kiállítása mellett időszaki tárlatokon kortárs művészek munkáit is bemutatják.
márc. 29
19:48
Elnöki pénz a lázadóknak (Blikk)
márc. 29
19:48
Istálló lett a Fiat Punto - fotó! (Blikk)
Mogilno — Bámul, mint borjú a régi Puntóban! Átszámítva negyvenezer forintos büntetést kapott az a lengyel Zbigniew Grabowski (53), aki leharcolt kis kocsijában vitte állatorvoshoz az egyik borjúját.
márc. 29
19:51
Kína évi 2,5 ezer milliárd dollár forgalmat vár a Selyemút-kezdeményezéstől (Infostart)
Kína tíz éven belül évi 2,5 ezer milliárd dollárt meghaladó kereskedelmi forgalmat remél a Selyemút Gazdasági Övezet kezdeményezéstől.
márc. 29
19:51
Így kezd a magyar csapat a görögök ellen! (Sport365)
Már hivatalos a magyar válogatott kezdőcsapata a Görögország elleni, vasárnap este 20:45-től, az FTC stadionjában rendezendő Eb-selejtezőre. Meglepetés nincs, Gera középpályást játszik, Fiola és Leandro a két szélsőhátvéd. A mieink az azonnali kijutást jelentő első két hely valamelyikére pályáznak az F jelű csoportban.
márc. 29
19:54
Katalin úgy érzi, kislányt vár (Blikk)
Norfolk — Cambridge hercegnéje jobban kívánja az édességeket, mint két éve, amikor György herceggel (1) volt várandós, és ebből levonta a következtetést.
márc. 29
19:54
Ettől az állati fotótól tátva marad a szád (Blikk)
Sambas — Kedves rokon, ne vedd zokon, ha fogaidat megvizslatom. Talán ezt gondolta ez az erdei sárkányagáma, amikor a krokodil tátott szájába dugta a fejét, és körülnézett benne.
márc. 29
19:54
Tiltakozók vertek sátrat a Kúria előtt (Alternatív Energia)
"Le az állami korrupcióval!" - hirdetik a PM aktivistái transzparensükön.
márc. 29
19:54
Összecsapott Stephen King és Maine Tea Party-s kormányzója (444.hu)
A politikus adóelkerülőként hivatkozott a horrorszerzőre, majd nem akar bocsánatot kérni. King szerint nem férfi ehhez.
márc. 29
19:56
Milliomos lett a lomis (Blikk)
Penzance — Negyven éven át porosodott tizenkét tonnányi kacat a dél-angliai város egyik házának pincéjében, amelyre egy lomis 8,3 millió forintnak megfelelő ajánlatot tett, és meggazdagodott.
márc. 29
20:06
Lázár János: még kivárnak, akik most elfordulnak a Fidesztől (Infostart)
Nincs olyan potentát, aki Orbán Viktort döntéseiben érdemben képes lenne befolyásolni - nyilatkozta Lázár János az Indexnek. A Fidesz népszerűségvesztéséről azt mondta, véleménye szerint akik elfordulnak a kormányzópárttól és kritizálják a tevékenységüket, közülük nagyon sokan kivárnak. A Jobbikot nem tartja vállalhatónak.
márc. 29
20:06
Parádés játékkal nyerte a Veszprém a SEHA Ligát (Metropol)
A magyar bajnok először indult a regionális pontvadászatban, a döntőben több mint tíz góllal nyertek.
márc. 29
20:06
Földrengés volt Magyarországon (ProfitLine)
Földrengés volt Miskolcon vasárnap kora este, az első órákban 4 kisebb kárbejelentés érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz, sokan jelezték, hogy érezték a jelenséget.
márc. 29
20:12
Póni a Barátok közt új sztárja (Blikk)
Állati jó esküvőt szerveztek a Barátok köztben. Laci és Gizi egybekelésének alkalmából ugyanis egy póni is szerepet kapott az RTL Klubon futó napi sorozatban. Az állat persze nem volt tapasztalatlan, több filmben is szerepelt már a Barátok köztöt megelőzően.
márc. 29
20:12
Összevesztek a vacsorán, megölte testvérét a fiú (BorsOnline)
A kamasz és testvérei között heves vita alakult ki az étel miatt, de senki nem gondolta volna, hogy ez lesz a vége.
márc. 29
20:12
Király a kapuban, Dzsudzsák vállalja a játékot (Kripto Akadémia)
Íme a magyar válogatott összeállítása.
márc. 29
20:12
A vártnál jobban kezdett a Végre otthon (hirado.hu)
A rajzfilm, amely egy kislány és egy földönkívüli barátságát meséli el többek közt Rihanna és Jennifer Lopez hangjával, 54 millió dollárt hozott bemutatásának első hétvégéjén, jobban szerepelt a vártnál.
márc. 29
20:14
500 biciklit adományozott Amszterdam szíriai menekülteknek (hirado.hu)
A félezer biciklit Lilianne Ploumen holland külkereskedelmi és fejlesztési együttműködési miniszter adta át vasárnap a jordániai Zaatari menekülttáborban.
márc. 29
20:24
Eb-selejtezők - Nyertek a románok és az északírek is (Infostart)
A magyarok csoportjában listavezető román, illetve a második északír válogatott is győzött hazai pályán a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők vasárnapi mérkőzésein.
márc. 29
20:24
Eb-selejtezők - Két góllal nyertek Grúziában a németek (Infostart)
A világbajnok német válogatott 2-0-ra győzött Grúzia vendégeként a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat vasárnapi játéknapján.
márc. 29
20:24
EURO 2016: Nulla támadójáték, nulla gól - egy pont a görögök ellen (Agroinform)
Jobban játszottak a görögök a Groupama Arénában, így örülhetünk az egy pontnak is. Négy egységre nőtt a hátrányunk.
márc. 29
20:27
Homofób gyilkosságért ül Anglia első börtönben kötött melegházasságának egyik tagja (444.hu)
Partnere pedig gyilkosság mellett pedofíliáért. Furcsa hely a világ.

Keresés