Az Országgyűlés következő kéthetes ülésének első felében hétfőtől szerdáig ülésezik, a képviselők pedig akár már kedden elfogadhatják a kormánypártok vonatkozó javaslatát.
Az Elmű és az Émász már leltározott, a többség azonban áprilisban tartja a 2014-es évet lezáró és az eredmény felhasználásáról is határozó közgyűlését.
Újabb részletek derültek ki a szörnyű baleset körülményeiről: a fekete doboz rögzítette, ahogy a vezetőfülkéből kizárt pilóta ezt kiabálja a másodpilótának, Lubitznak.
A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken elfogadta a külföldieket terhelő autópályadíjról szóló törvényt, amely szerint 2016-tól a német autópályák használatáért fizetni kell a személyautóval vagy lakóautóval közlekedőknek.
Nem mondhatni, hogy a német labdarúgásban csaknem másfél évtizedet lehúzó magyar focista-edző megosztó személyiség, itthoni megítélése mégis ellentmondásos.
Az LMP hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy azon hivatalos személyek - köztük akár kormánytagok - vagyonát is zárolni lehessen, akik tudtak arról, hogy a Quaestor bedőlni készül, mégsem értesítették a hatóságokat - mondta Schiffer András, az LMP társelnöke vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Az Országgyűlés következő kéthetes ülésének első felében hétfőtől szerdáig ülésezik, a képviselők pedig akár már kedden elfogadhatják a kormánypártok vonatkozó javaslatát.
Sepang — Új fejezet kezdődött a Forma–1-es Ferrari-csapat történetében, miután a második rajtkockából induló német Sebastian Vettel (27) megnyerte a Malajziai Nagydíjat.
Szembetegsége és súlyos depressziója lehetett a lezuhant Germanwings-gép másodpilótájának vasárnapi német lapok beszámolói szerint. Munkaadója nem tudott egészségi gondjairól, de környezetében tudták, hogy kezelés alatt áll.
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, így nyolc futam után megszakadt a Mercedes istálló győzelmi sorozata.
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy vasárnap tilos legyen vadászni - jelentette be a párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy így a vasárnap nemcsak az emberek, hanem az állatállomány számára is a pihenés napját jelentené.
Ángel Di María helyére állt be az utolsó negyedórára, és szabadrúgásgóllal debütált az argentin válogatottban az Independiente 26 éves balszélsője, Federico Mancuello a szombat esti, El Salvador elleni, washingtoni felkészülési meccsen (2-0). Nem is akármilyennel! Ennek még Leo Messi is tapsolt a cserepadról, Gerardo Martino kapitány egy pillanatra el is mosolyodott. Videó!
Az akvizíció után ismét tőzsdére tervezi vinni a Pirelli részvényeit annak leendő tulajdonosa, a kínai állami China National Chemical Corp (ChemChina) vállalat.
Mióta Bagi Iván és Nacsa Olivér műsorát a köztévé adja, nem igazán megy nekik. Az M1-en 2011 óta sugárzott Szálka nézőközönsége ugyan folyamatosan emelkedett, de most, hogy a műsor 3 hónapos kihagyás után átkerült a Dunára, már lényegében senkit nem … Folytatás
Még nem született döntés a bíróság részéről Tarsoly Csaba és két társa előzetes letartóztatásáról - jelentette a Budai Központi Kerületi Bíróságról a Hír Televízió tudósítója vasárnap délben.
Egységes haderő létrehozásáról hoztak határozatot az arab államok vezetői az Arab Liga vasárnap záruló 26. éves csúcstalálkozóján az egyiptomi Sarm-es-Sejk városában.
Napi 24 órás biztonsági őrizet alatt áll Lord Tony Hall, a BBC vezérigazgatója, aki hitelesnek ítélt halálos fenyegetést kapott a világ egyik legsikeresebb, százmilliók által nézett autós műsora, a Top Gear frontemberének menesztése miatt.
A Föld körberepülésére tett kísérlet közben Ecuadorban lezuhant és életét vesztette egy svájci pilóta - közölte a helyi polgári légügyi hatóság (DGCA).
Napi 24 órás biztonsági őrizet alatt áll Lord Tony Hall, a BBC vezérigazgatója, aki hitelesnek ítélt halálos fenyegetést kapott a világ egyik legsikeresebb, százmilliók által nézett autós műsora, a Top Gear frontemberének menesztése miatt.
Nem panaszkodhatnak a hazai vendéglátósok: a belföldi szállodák többsége most is megtelik a közelgő húsvéti ünnepekre. Hol, mivel várják a vendégeket? Mit kínálnak a szállodák? Hol vannak még szabad szobák? Zalától Békés megyéig.
A mell fegyver – ne tagadjuk, tudják ezt a nők nagyon is. Csakhogy most nem csábításról meg bájak beveteséről lesz szó valamilyen cél elérése érdekében. Hanem arról, hogy szó szerint fegyvernek használják a cicijüket egyesek. Amelyben az anyatej a muníció. Bizony.