Késsel rontott a rendőrökre egy férfi pénteken Püspökladányban, a támadót őrizetbe vették - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Januárban még sokan azt gondolták, hogy a rubelnek vége, az átlagoroszok és a befektetők is hosszú időre elvesztették bizalmukat az orosz fizetőeszközben, amely értékének közel felét veszítette el egy év alatt. Mostanra azonban a rubel stabil erősödésnek indult, így az orosz kormányzat abban reménykedik, hogy a nehezén már túl van a gazdaság.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) álláspontja szerint az autonómia Székelyföld és a romániai magyar közösség számára létkérdés, és Románia számára sem veszély-, hanem erőforrás, amely az ország minden polgárának a javát szolgálja
Részleges térdszalag-szakadást szenvedett az olasz válogatott pénteki edzésén a Juventus 29 éves belső középpályása, Claudio Marchisio, aki az őszig már biztosan nem léphet pályára.
Egy óra alatt hétszázan jelezték vissza, hogy ott lesznek a meglepetéskoncerten. Ha nem Manuról lenne szó, biztosak lennénk benne, hogy csak béna vicc. Így csak egy nagy zapatista kérdőjel vagyunk.
Azért találták ki a felügyeleti struktúrát, hogy a piac szabályozott, ellenőrzött keretek között tudjon működni, ne egymás bizalmatlan méregetésével, a versenytárs kizárásával foglalkozzon a pénzügyi piac. Ha viszont a felügyelet nem tudja ellátni a feladatát, az jogalkotói felelősség - ezért kell az államnak is részt vállalni például a Quaestor kártalanításból.
A Charlie Hebdo támadást megelőző napokban jelent meg az iszlám európai térnyerésével foglalkozó politikai regény Franciaországban. Most egy burkásított Mona Lisával a címlapon adja ki magyarul a Magvető.
Felmérések szerint a kis- és közepes vállalkozások fele tudja, milyen hatékonyságot biztosít számára egy felhőszolgáltatás - mondta a T-Systems Magyarország infokommunikációs megoldásokért felelős vezérigazgató-helyettese. Ragoncsa Géza hozzátette: a felhőszolgáltatás előnye, hogy nincs szükség a vállalkozásnál komoly informatikai beruházásra.
Április 10-re halasztotta a Fővárosi Ítélőtábla pénteken a másodfokú határozat kihirdetését a CIB Banknak a magyar állam ellen indított forintalapú szerződésekkel kapcsolatos perében.
Nem szabad abba beletörődni, hogy sokan még mindig az adóhatóság előtt járnak egy lépéssel - mondta az Állami Számvevőszék elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Domokos László azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a szervezet nemrég közzétette legfrissebb jelentését a NAV-ról.
A járőrök találtak rá arra a két kislányra, akik péntek délelőtt mentek el otthonukból, de órákkal később sem tértek haza és nem is adtak magukról hírt.
Növeli termelését a Mercedes-Benz kecskeméti gyára az idei évben is, főként a bővülő kínai és amerikai export miatt, az üzem 2014-ben három modellből 150 ezer személygépkocsit gyártott - mondta...
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) átmeneti javaslata szerint legalább kétfős, állandó jelenlétre van szükség a repülőgépek pilótafülkéjében.
A Germanwings franciaországi katasztrófájának hatására valamennyi német légitársaságnál bevezetik az úgynevezett két személy szabályt, vagyis azt az előírást, hogy a pilótafülkében folyamatosan két főnek kell tartózkodnia a személyzetből.
„Dolgozzatok! Dolgozzatok meg a sikerért!” – mondta Dárdai Pál, a fociválogatott kapitánya, aki szerdán a Blikkben járt, s az olvasóink kérdései után nekem is készségesen felelt, amikor búcsúzóul azt kértem tőle, adjon címet ő maga szombati cikkünknek.
Növeli termelését a Mercedes-Benz kecskeméti gyára az idei évben is, főként a bővülő kínai és amerikai export miatt, az üzem 2014-ben három modellből 150 ezer személygépkocsit gyártott - mondta...
Bár még nem született meg a gyerekem (és néhány hónapig még nem is fog), vannak elképzeléseim arról, hogy mit nem szeretnék vele tenni. Ezek némelyikében biztos vagyok, másban pedig lehet, hogy meg fogok inogni. Majd figyelmeztessetek. 1. Nem úgy közlöm a terhességem hírét az ismerőseimmel, hogy a magzatomról készült ultrahangfelvételt posztolom a Facebookon. Számomra persze máris ő a…
Faipari, borászati és a gyógyturizmus területén létrejött klaszterekről, valamint az uniós források felhasználásában szerzett tapasztalatokról tájékozódott Egerben a Nina Vujosevic gazdasági miniszterhelyettes vezette, kedd óta Magyarországon tartózkodó montenegrói delegáció - hangzott el a zárókonferenciát követő sajtótájékoztatón pénteken Egerben.
Düsseldorf — Egészen a katasztrófa bekövetkeztéig pszichiátriai kezelés alatt állt a Germanwings 4U9525-ös járatának másodpilótája, aki a francia államügyész csütörtöki bejelentése szerint szándékosan vezette a hegynek az Airbus A320-as gépet 150 emberrel a fedélzetén.
Négyezerrel csökkenhet az idén az építőipari cégek száma az első két hónap adatai alapján, mivel az ágazat rendelésállománya stagnál vagy csökken - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató pénteken közzétett adataiból.
Nyolcvanhárom éves korában meghalt Stockholmban Tomas Tranströmer Nobel-díjas svéd költő - jelentette be pénteken a Svéd Akadémia, amely 2011-ben ítélte a költőnek a legrangosabb irodalmi díjat.
Londoni pénzügyi elemzők szerint meghaladja a 70 százalékot annak a kockázata, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből, és ezután törlesztési csődbe kerül.
Az örmény erők megöltek egy azeri katonát a vitatott hovatartozású Karabah régióban húzódó frontvonalon - jelentette be pénteken Bakuban egy azerbajdzsáni katonai szóvivő.
Ismét megsérült Daniel Sturridge, a Liverpool angol válogatott futballistája, aki így nem léphet pályára a Litvánia elleni, pénteki Európa-bajnoki selejtezőn, majd az olaszokkal szembeni, keddi barátságos mérkőzésen sem.
Rendhagyó beugrásra készül Kiss Mari (62) a Madách Színház Ne most, drágám! című előadásában a RAM Colosseumban. A színésznő úgy ugrik be Miss Tipdale szerepébe, hogy 1995-től 2003-ig 168 alkalommal már játszotta.
A szállodatulajdonos csúcskommunikátor az ATV stúdiójába érkezett a levéllel. A keltezés március 9-ei, 13 nappal azután, hogy a kormányfő állítólag elrendelte a minisztériumok pénzének a visszavonását a brókercégektől.