2015. március 22. vasárnap

márc. 22
13:30
Kínai szakértők: tényleg lopott volt a Buddha-szobor (Alternatív Energia)
A holland "tulajdonos" pénteken minden magyarázat nélkül elszállíttatta Budapestről a szobrot.
márc. 22
13:30
A filmszínésznő megmondta - ezért válnak a házaspárok (hirado.hu)
A csinos filmcsillag biztosra veszi, hogy a házassági problémák jelentős része roppant egyszerű dolgon múlik.
márc. 22
13:32
Cápa végzett egy turistával Egyiptomban (hirado.hu)
A ragadozó térd felett leharapta az 52 éves német férfi egyik lábát.
márc. 22
13:33
Erős a forint, jók a számok: előveszik az ollót Matolcsyék? (Privátbankár)
Az ING és a K&H vezető elemzői egyaránt arra számítanak, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 20 bázisponttal, a jelenlegi 2,1 százalékról 1,9 százalékra csökkenti az alapkamatot jövő keddi ülésén, és a két szakértő azt sem zárja ki, hogy a kamat óvatos mérséklése a következő hónapokban is folytatódik.
márc. 22
13:34
Szakértő nem lehet gyors eredményre számítani az Iszlám Állam ellen (hirado.hu)
Az Iszlám Állam terrorszervezet gyors felszámolására kevés esélyt lát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára, Kis Benedek József.
márc. 22
13:36
A szezon legönfeláldozóbb szerelését mutatta be az Atlético-játékos (Sport365)
A szombati Getafe elleni meccsen José Maria Giménez nem akármilyen mozdulattal blokkolta Fredy Hinestroza lövését.
márc. 22
13:39
Tragédia: pisilni akart – nem tudta, hogy hídon állnak (BorsOnline)
Borzasztó tragédia történt egy közúti hídon: egy fiatalember véletlenül a mélybe ugrott és szörnyethalt.
márc. 22
13:39
Hülye focista? Ja, persze. (444.hu)
Vegyük például John Urschelt, a Baltimore Ravens nagydarab falemberét, aki szabadidejében matematikai tanulmányokat publikál.
márc. 22
13:41
Keressük a vasárnapi zárva tartás legnagyobb vesztesét! (444.hu)
Nyomorultul érzed magad? Nem lehetsz egyedül.
márc. 22
13:42
Ukrán válság - Amerikai Patriot-üteget csoportosítottak át Varsó közelébe (Infostart)
Egy amerikai Patriot-rakétaüteget csoportosítottak át Varsó közelébe az Atlantic Resolve fedőnevű NATO-hadgyakorlat keretében, a légvédelmi rakéták ideiglenes áttelepítését a lengyel nemzetvédelmi tárca képviselői az ország keleti szomszédságában megjelent biztonsági veszélyre való válasznak nevezték.
márc. 22
13:42
Megoldódott az egyetlen szerbiai acélgyár sorsa (Blikk)
márc. 22
13:42
Cápa végzett egy német turistával Egyiptomban (Metropol)
Cápa támadt egy német turistára a Vörös-tengerben Egyiptom déli részén. Az 52 éves férfi belehalt sérüléseibe.
márc. 22
13:42
Újabb siker! - Magyarok a legmenőbb építészeti díj jelöltjei közt (Portfolio)
Bejelentették az Architizer A+ Popular Choice Awards jelöltjeit: összesen több mint 90 kategóriában választhatják ki az öt döntősből az építészet szerelmesei a győztest. Tavaly a 4-es metró két...
márc. 22
13:42
Német lap: Orbántól elfordulnak a magyarok (ATV)
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív német vasárnapi lap a magyar kormány helyzetéről közölt cikket.
márc. 22
13:48
Semjén: a tragédiák nem eshetnek ki a nemzet emlékezetéből (hirado.hu)
A 70 évvel ezelőtti tragédiájára és a második világháború befejezésére emlékeztek a Fejér megyei Gánton.
márc. 22
13:50
Megoldódott az egyetlen szerbiai acélgyár sorsa (hirado.hu)
Aláírták a szendrői üzem irányításáról szóló szerződést a szerb kormány és a HPK Engineering nevű holland cég képviselői.
márc. 22
13:51
Orbán nem érti... (Spa Trend Online)
Orbán Viktor nemrég még "duzzadt az erőtől", de most "elfordulnak tőle a magyarok".
márc. 22
13:57
Több mint 6 ezer tonna füstölt áru fogy Húsvét előtt (Infostart)
Több mint hatezer tonnányi füstölt áru fogy a húsvéti ünnepi időszakban, mintegy 7 milliárd forint értékben - mondta Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára az MTI-nek.
márc. 22
13:57
Tóth Gabi visszatért a múlthoz (Blikk)
Budapest – Tóth Gabi (27) ismét szőke lett. Az énekesnő kiszőkítette fekete haját.
márc. 22
14:00
Elhunyt Reszeli Soós István edző (Metropol)
Ötvenkét éves korában elhunyt Reszeli Soós István, a Győri ETO FC labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője és szakmai igazgatója.
márc. 22
14:00
Ennyire kellünk az oroszoknak: máris jönnek és ellenőriznek (Portfolio)
Áprilistól szemlézhetik a magyar cégeket...
márc. 22
14:06
Szerbia nem akar NATO-tag lenni (Alternatív Energia)
Szerbia jogelődje, Jugoszlávia a hidegháború idején is tömbön kívüli politikát folytatott.
márc. 22
14:09
Nem mindegy, mi kerül az asztalra - itt a húsvéti sonkahatározó (Privátbankár)
Több mint hatezer tonnányi füstölt áru fogy a húsvéti ünnepi időszakban, mintegy 7 milliárd forint értékben - mondta Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára az MTI-nek.
márc. 22
14:12
Azt hitték a hülye feröeri tyúkok, hogy este van, pedig csak a nap fogyatkozott (444.hu)
Szépen be is mentek a tyúkólba, hogy aztán pár perc múlva újra kukorékolhasson a kakas.
márc. 22
14:15
Úszkálás közben ölte meg a vérszomjas szörnyeteg (BorsOnline)
Cápa támadt egy német turistára a Vörös-tengerben Egyiptom déli részén. Az 52 éves férfi belehalt sérüléseibe – jelentette az egyiptomi sajtó.
márc. 22
14:18
Így közlekedjen kerékpárral biztonságosan! (Infostart)
Egyre több a kerékpáros a fővárosban, azonban nem történt több baleset az előző évhez képest - mondta a Magyar Kerékpárosklub elnökségi tagja. Halász Ádám az InfoRádióban elmondta: több szabály is módosult az elmúlt időszakban, amelyekre érdemes a kerékpárosoknak és az autósoknak is figyelni.
márc. 22
14:18
Menedéket kérnek a Bikini-korallzátony lakói (Blikk)
márc. 22
14:18
Indian Wells-i tenisztorna: A döntők napja! (Agroinform)
A hölgyeknél Halep-Jankovics döntőt rendeznek, míg az uraknál Djokovics és Federer feszül egymásnak Indian Wellsben.
márc. 22
14:24
Erre figyeljen, ha húsvéti sonkát választ! (hirado.hu)
Hatezer tonnányi füstölt áru fogy Húsvétkor.
márc. 22
14:24
Jogi eljárást helyezett kilátásba több légitársaság, köztük a Wizz Air ellen a brit légügyi hatóság (ProfitLine)
A fogyasztóvédelmi törvény megsértése címén jogi eljárást helyezett kilátásba több légitársaság, köztük a Wizz Air ellen a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA).
márc. 22
14:26
A kormányt kérdezik a képviselők hétfőn (hirado.hu)
A Ház ülése 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a kormányhoz intézhetik kérdéseiket és azonnali kérdéseiket a képviselők.
márc. 22
14:27
Áder: közös a felelősségünk a vízkincs megőrzése (Metropol)
Közös a felelősségünk azért, hogy Magyarország továbbra is a vizek országa legyen, hogy mindannyian védjük természetes vízkincseinket - jelentette ki Áder János vasárnap Hévízen.
márc. 22
14:27
A vasárnapi boltbezárás miatt az internetre költözik a nyuszi (Privátbankár)
Az üzletek vasárnapi zárva tartása a webshopokra tereli a húsvéti játékvásárlókat - derül ki a játékkereskedő és importőr Formatex Kft. felméréséből.
márc. 22
14:28
A magyar kormányról írtak Berlinben (hirado.hu)
Orbán Viktor nemrég még "duzzadt az erőtől", de most "elfordulnak tőle a magyarok" - állapította meg a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung.
márc. 22
14:29
Háztűzben meghalt egy ember Tatán (Metropol)
Holttestet találtak egy leégett épület romjai között a tűzoltók Tatán vasárnap.
márc. 22
14:30
Menedéket kértek a Bikini-korallzátony lakói (hirado.hu)
Washington az ötvenes években 24 atomkísérletet végzett a területen.
márc. 22
14:32
Áder: Közös a felelősségünk a vízkincs megőrzésében (hirado.hu)
Az államfő hangsúlyozta: egyre nagyobb problémákat okoz a világban a vízkincs megőrzése.
márc. 22
14:33
Elfordulnak a magyarok Orbán Viktortól (Blikk)
Berlin - A német média szerint Orbán Viktor (51) már nem duzzad annyira az erőtől, mint régen.
márc. 22
14:34
Mintegy 200 ezer élő autóhitel-szerződést érint az elszámolás (hirado.hu)
Ezek összesen körülbelül 300 milliárd forintos tartozást jelentenek a lízingszövetség szerint.
márc. 22
14:36
Francia helyhatósági választások - Alacsony a részvétel (Infostart)
A választásra jogosultak 18,02 százaléka adta le vasárnap délig szavazatát Franciaországban, a helyhatósági választások első fordulóján - közölte a francia belügyminisztérium.
márc. 22
14:36
Háztűzben meghalt egy ember Tatán (Blikk)
márc. 22
14:36
Rendkívüli orosz erődemonstráció (Metropol)
Oroszország és a NATO kölcsönösen fitogtatják egymásnak erejüket és gyorsaságukat.
márc. 22
14:36
Holttestet találtak egy leégett épületben (ATV)
Holttestet találtak egy leégett épület romjai között a tűzoltók Tatán vasárnap - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
márc. 22
14:42
Háztűzben meghalt egy ember Tatán (hirado.hu)
Holttestet találtak egy leégett épület romjai között a tűzoltók.
márc. 22
14:45
Sümegre megy a Békemenet (444.hu)
Bayer Zsolt és Csizmadia László vezetésével menetelnek majd, nehogy Tapolca is elessen.
márc. 22
14:51
Édes titkaim – Az én édes zongoratanárnőm (BorsOnline)
Vannak dolgok, érzések, amelyeket az ember csak a legjobb barátjával oszt meg. Vagy azzal sem. Ezek a saját édes titkaink. Mégis kikívánkoznak. Hadd tudják meg mások, hogy ilyen is van! Velünk kockázat nélkül meg­oszthatja legbensôbb érzéseit, élményeit, gondolatait! Írjon nekünk!
márc. 22
14:51
Hét tipp, hogyan óvjuk a bőrünket! (Blikk)
A szép, hibátlan arcbőr egyik alapfeltétele, hogy mindennap megfelelő sorrendben és alaposan távolítsuk el a sminkünket – figyelmeztetnek a kozmetikusok és a bőrgyógyászok.
márc. 22
14:54
Tartományi választásokat tartanak Andalúziában (Infostart)
Megkezdődtek a tartományi választások Andalúziában vasárnap reggel, amelynek tétje, hogy leváltják-e a Spanyolország legnépesebb tartományát 33 éve kormányzó szocialista pártot (PSOE).
márc. 22
14:54
18 százalék szavazott délig (Blikk)
márc. 22
14:54
Folytatjuk: ez történik a boltokban az első vasárnapon (Pénzcentrum)
Délutáni helyzetkép: Alsózsolcán is találtunk nyitva tartó boltot!...

Keresés