A Buda-Cash elleni vizsgálat abban a szakaszban van, hogy akár hétfőn döntés születhet az érintett bankok felszámolásáról – mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Windisch László a portfolio.hu-nak.
Jogerőssé vált a február 22-ei veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választás eredménye, miután a vasárnap 16 órai határidőig nem érkezett jogorvoslati kérelem.
Vegyesen változhatnak hétfő reggel a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek. A német DAX index 0,11 százalékos emelkedéssel 11,413 pontra, a brit FTSE-100 index 0,06 százalékkal 6951,30 pontra emelkedett, míg a francia CAC-40 index 0,15 százalékkal 4944,50 pontra csökkent.
A kapitány utasítást ad beosztottjainak, hogy naponta mennyit bírságoljanak. Barcson például napi egy helyszíni vagy közigazgatási bírság volt a norma.
Erősödéssel indította a hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. Elemzők szerint az európai piacok mozgásától függ ma leginkább, merre mozdul a magyar börze.
BUDAPEST ‒ Ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség sikkasztás gyanújával a Buda-Cash-ügyben, de a brókerház vezetőit még nem hallgatták ki. Ezt a Tölgyesi Péter vezérigazgatót képviselő Bánáti János mondta el a Hír Tv-nek.
Az ázsiai indexek erősödni tudtak a hétfői kereskedés során, köszönhetően a kínai jegybank hétvégi kamatcsökkentő bejelentésének. A nyugat-európai indexek egyelőre keresik az irányt, amit a mai...
Az izraeli miniszterelnök Obama elnököt és a Demokrata Pártot megkerülve tart beszédet a washingtoni kongresszusban holnap. A provokatívnak tekintett lépést még az izraeli katonai és hírszerzési vezetők is ellenzik. Obama ki akarja engedni Iránt a diplomáciai karanténból és át akarja rendezni a hatalmi egyensúlyt a Közel-Keleten.
Tőzsdére készül a neves energiapiaci elemzőcég, a Wood Mackenzie, azt követően, hogy az utóbbi időben több felvásárlási ajánlat is érkezett a cégre. Az elsődleges részvénykibocsátással (IPO) a...
A spanyol Rafael Nadal és a japán Nisikori Kej is egy-egy helyet javított a top 10-ben a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is a szerb Novak Djokovic vezet a dubaji döntőben őt legyőző svájci Roger Federer előtt.
Veszélyes és gyakran halált okozó, bioterrorizmusra is felhasználható baktérium szabadult ki tavaly egy Louisiana állambeli főemlőskutató-központ szuperbiztonságos laboratóriumából - jelentette helyi idő szerint vasárnap a USA Today című napilap.
Március 20-án 13 órakor rendkívüli közgyűlést tart az utóbbi időben sokat szenvedett, a tőzsdén botrányok sorozatát átélt cég. Elárultak néhány részletet.
Nagyban tart Barcelonában a mobilgyártók egyik legfontosabb éves eseménye, a Mobile World Congress, amin sorra mutatják be a gyártók a legújabb készülékeiket. Tegnap este mindenki a Samsungra figyelt...
A Lloyds 1 milliárd fontot takarít meg évente IT-rendszerei automatizálásával és egyszerűsítésével 2017-ig, ennek harmadát pedig új beruházásokra költi - jelentette ki a bankcsoport vezére, Antonio...
Február 18-ától Magyarországon tilos olyan élelmiszert forgalomba hozni, amely összes zsírtartalmának száz grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a két grammot.
Nagyban tart Barcelonában a mobilgyártók egyik legfontosabb éves eseménye, a Mobile World Congress, amin sorra mutatják be a gyártók a legújabb készülékeiket. Tegnap este mindenki a Samsungra figyelt...
Görögország nemzetközi hitelezői már márciusban átutalhatják az országnak nyújtott pénzügyi mentőcsomagból megmaradt 7,2 milliárd euró egy részét, feltéve, ha Athén elkezdi bevezetni a szükséges reformokat - közölte Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter és az eurócsoport elnöke.
Március közepétől egymás után zárhatnak be az éjjel-nappali boltok a nyitva tartást korlátozó törvény miatt. E szerint ugyanis csak azok az üzletek maradhatnak nyitva éjjel-nappal, ahol a tulajdonos áll a pult mögött.
Az egészségügyi intézményeknek nem sikerült megegyezniük arról, hogy kinél milyen ellátás maradhat meg az adott térségben, noha erről február végéig kellett volna dönteniük - számol be a Népszabadság...
A pekingi látogatáson tartózkodó Vilmos herceg személyesen nyújtotta át hétfőn II. Erzsébet brit királynő meghívását a kínai elnöknek - jelentette a kínai központi rádió.
Ezt a hetet kifejezetten erős formában kezdte a forint, hiszen az euróval szemben a múlt héten kilenchavi csúcsra jutott. A hétfői nap folyamán viszont nem folytatta a korábbi irányát és enyhe...
President Janos Ader on Sunday participated in a public media programme to raise awareness about damage suffered by Hungary's forests after an ice storm in December of last year.
Itt a március, de úgy tűnik Draghi még téli álmot alszik, csak március 9-én startol a kötvényvásárlási program, annak ellenére, hogy a piac mára várta a bejelentést. Az EUR/USD kurzusa az 1.10 közelébe került, a szintek tesztelésére már a hét folyamán is sor kerülhet.
Az USA húzza a világ gazdaságát – mondta és bizonyította az Aegon Prémium ügyfélklubjának vendége, Juscsák György, a JP Morgan igazgatója és értékesítési vezetője. A szakember mindenkit megnyugtatott: a piac szárnyalása nem buborék, nem kell félni a kidurranástól.
A Magyar Pénztárgép Szövetség kutatása szerint a felhasználók 20%-a még mindig trükközne a pénztárgéppel, ha tehetné. Hamarosan a fodrásznak is online kasszája lesz.