2015. március 19. csütörtök

márc. 19
10:32
Erősödő deflációs nyomással számol a svájci jegybank (ProfitLine)
Az SNB szerint továbbra is jelentősen felülértékelt a svájci frank a többi nemzetközi devizával szemben, és idővel gyengülnie kellene. A központi bank szerint a negatív banki kamatok kevésbé vonzóvá teszik a svájci frankban vezetett megtakarítási számlákat, így segíthetnek a frank árfolyamának korrigálásában. A svájci jegybank továbbra is figyelemmel kíséri a devizapiaci folyamatokat és azok…
márc. 19
10:34
Megváltozik a szegedi Ságvári-gimnázium neve (Blikk)
márc. 19
10:34
Három év fogházra ítéltek egy ismerőse halálát okozó hajléktalant (hirado.hu)
Bántalmazta egy ismerősét, áldozata egy héttel a támadás után elhunyt.
márc. 19
10:36
Késnek a vonatok a szombathelyi vonalon (Blikk)
márc. 19
10:36
A kulcsszó: d!conomy (hirado.hu)
A CeBIT szava, a d!conomy két angol szó, a digital (digitális) és az economy (gazdaság), és egy felkiáltójel összekapcsolásával jött létre, és arra utal, hogy egyre inkább a digitális átalakulás határozza meg a gazdaság fejlődését.
márc. 19
10:38
Fülledt hangulatú, már-már veszélyes képek - így is lehet (hirado.hu)
A művészi, erotikus hangulatú fotók a világ leggyönyörűbb modelljéről sokak szerint már súrolják a határt. Kérdés persze, hogy mi tekinthető határnak.
márc. 19
10:42
Ez a reklám sem volt korrekt - kiszúrta a hatóság (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Phytotec Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. jogsértően reklámozta Esberitox elnevezésű termékét.
márc. 19
10:42
Átadták a MOL Tehetséggondozásért Díjat (Infostart)
Kilenc pedagógus vehette át a MOL Tehetséggondozásért Díjat. Három művésztanár, három természettudományos szaktanár és három utánpótlás edző munkáját ismerték el.
márc. 19
10:42
NBA - A Golden State otthon megállíthatatlan (Infostart)
A Golden State Warriors 114-95-re nyert a vendég Atlanta Hawks ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai rangadóján.
márc. 19
10:42
Berki a folytatás mellett döntött! (Blikk)
Budapest – Az olimpiai, világ és Európa-bajnok tornász, Berki Krisztián hétfőn vállműtéten esett át, de szerdán ünnepelt 30. születésnapja után sem gondol még a visszavonulásra.
márc. 19
10:42
A Siemenst koppintja a Philips (Portfolio)
Már tavaly szeptemberben hallani lehetett arról, hogy a Siemens után a Philips is leválasztaná világítástechnikai üzletágát. A holland vállalat most azt is bejelentette, hogy valószínűleg a következő...
márc. 19
10:42
Kátyúba mentél a kocsiddal? Így fizet a biztosító (Pénzcentrum)
A káreseményt az autósnak kell bizonyítania....
márc. 19
10:42
Három évet kapott egy ismerőse halálát okozó hajléktalan (ATV)
Jogerősen három év fogházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki a Tisza-parti városban bántalmazta egy ismerősét, aki egy héttel a támadás után elhunyt.
márc. 19
10:42
Sajnos minden jel arra mutat, hogy tévedtek a köztévé időjósai :-( (444.hu)
Rossz hírem van azoknak, akik az m1 időjárás-jelentése miatt ma rövidnadrágban és pólóban mentek az utcára.
márc. 19
10:44
„KoKo” kötvényt bocsátana ki az OTP? Felminősítésre tépik a papírt (Privátbankár)
Az OTP közgyűlési meghívójában érdekes napirendi pont van, melyben felmerül a feltételhez kötött átváltható kötvény kibocsátása.
márc. 19
10:44
Döntöttek: vissza kell kell fizetniük a bankoknak az állami garanciát! (Portfolio)
Fontos döntést hozott meg az Európai Bíróság az OTP egy évekkel ezelőtti perében, amely azonban most súlyos következményekkel járhat a bankoknak. A magyar kormány még 2001-ben olyan lakáscélú...
márc. 19
10:44
Összecsapások Jemenben: öten meghaltak (ATV)
Lezárták a Jemen déli részén fekvő Áden repülőterét csütörtökön, miután a térségben heves összecsapások törtek ki a városba menekült államfő támogatói és ellenfelei között - közölték reptéri illetékesek.
márc. 19
10:44
Nyitva lesznek vasárnap a benzinkutas Sparok (444.hu)
Az OMV úgy értelmezi a törvényt, hogy nekik lehet.
márc. 19
10:46
Egyre több befektető "száll be a játékba" (Portfolio)
Budapesten minden harmadik, vidéken minden negyedik ingatlanvásárló befektetési céllal vesz lakást a Duna House adati szerint. Újabban akár több lakást is vesznek, köszönhetően az alacsony hitel...
márc. 19
10:46
Égett a nádas tiszafürednél (444.hu)
A tűzoltóegység csónakkal közelítette meg a helyet tegnap. További szép képek itt.
márc. 19
10:48
Patai Mihály: hosszú menetelés kezdődik a pénzintézeteknek (Infostart)
A Magyar Bankszövetség elnöke nem érez bizalmi válságot a lakossági és vállalati betétek irányába az elmúlt hetek brókerbotrányai miatt. Patai Mihály az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a vállalati hitelezés akár már idén, a lakossági azonban csak a következő években kezdhet el élénkülni.
márc. 19
10:48
A gyerekek a háború legfőbb vesztesei (Metropol)
A Kelet-Ukrajnában élő gyerekek közül sokan már nem is emlékeznek arra, hogy milyen volt az élet a háború előtt.
márc. 19
10:48
Nagyon fontos díjat nyert az Átlátszó (Kreatív Online)
Az Index on Censorship Awardon a Digital Activism kategóriában.
márc. 19
10:48
A SsangYong leállította az autóexportot (Blikk)
márc. 19
10:48
Orbán elhárítási kartonja nyilvánosságra került (Alternatív Energia)
A katonai elhárítás 1981/82-ben társadalmi kapcsolatként tartotta nyilván.
márc. 19
10:48
Egyedülálló időseken segít Ukrajnában az Ökumenikus Segélyszervezet (hirado.hu)
A 1353-as szám felhívásával 250 forinttal lehet támogatni a szervezet munkáját.
márc. 19
10:48
Hőstettre van szükség Dzsudzsákéktól (Sport365)
Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva kétgólos hátrányból várja a Napoli elleni hazai visszavágót a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében.
márc. 19
10:48
Az Európai Bíróság most minősítette jogellenesnek még az I. Orbán-kormány egyik intézkedését (444.hu)
A lakáscélú támogatásokhoz kapcsolódóan a magyarországi hitelintézeti ágazatnak nyújtott állami garanciavállalást, amit 2001-ben vezettek be.
márc. 19
10:50
Márciusban eldől, hogy rendez-e futball-mérkőzéseket Sao Paulo (Blikk)
márc. 19
10:50
Nem nyúlt a kamathoz a svájci jegybank (hirado.hu)
Továbbra is mínusz 0,25 százalék és mínusz 1,25 százalék közötti sávban ingadozhat az SNB irányadó kamatlába.
márc. 19
10:50
Hozták a kötelezőt a sztárok Indian Wellsben (Sport365)
A férfi és a női versenyben is az esélyesek jutottak tovább az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású Indian Wells-i keménypályás tenisztornán.
márc. 19
10:51
Átvilágították a végrehajtói kamarát: itt az eredmény (HR Portál)
Éveken át szabálytalanul fizethetett ki több tíz millió forintot a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara a testület vezetőinek. Volt olyan végrehajtó, aki még a munkaszüneti napokra is elszámolt járandóságot - írja a Magyar Nemzet.
márc. 19
10:52
Halasztottak a CIB Ingatlanlízing perében (hirado.hu)
Március 31-én dönthet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a pénzintézet magyar állam ellen indított forintalapú hitelszerződésekkel kapcsolatos perében. .
márc. 19
10:52
Megállíthatatlan a Golden State (Sport365)
A Golden State Warriors 114-95-re nyert a vendég Atlanta Hawks ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai rangadóján.
márc. 19
10:54
Ez lehetett a tunéziai merénylet célja (hirado.hu)
Bár még egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget a szerdai, legkevesebb 22 halottat követelő tunéziai merényletért, valószínűleg az Iszlám Állam áll a támadás mögött – mondta Georg Spöttle.
márc. 19
10:54
NHL: A címvédőt verte, így már első a Ducks (Sport365)
Az Anaheim Ducks hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a városi rivális, címvédő Los Angeles Kings csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján, és ezzel a tabella élére ugrott.
márc. 19
10:56
Strasbourg: jogellenes az állami garancia a lakáscélú támogatásoknál (hirado.hu)
Az OTP kérdezett, az Európai Bíróság válaszolt.
márc. 19
11:00
Társasházak, figyelem! Így lehet pénzt szerezni a felújításhoz (Privátbankár)
Június 30-ig lehet pályázni társasház-korszerűsítési támogatásra az OTP Banknál.
márc. 19
11:00
15 évesen szült gyereket nevelőapjától Kisteleken (BorsOnline)
Megerőszakolta nevelt lányát egy férfi Kisteleken. A lány 15 évesen, az első erőszak után teherbe esett, tavaly januárban egészséges kisfiúnak adott életet. F. István rávette nevelt lányát, hogy mást nevezzen meg apaként. A lány a szörnyűségekről először múlt héten beszélt egyik barátnőjének.
márc. 19
11:00
Katy Perry újra szakított (Blikk)
London – Katy Perry (30) és John Mayer (37) románca újra véget ért. Úgy tűnik, az énekesnőnél nem jött be korábbi kapcsolatának felmelegítése, ugyanis John Mayerrel másodszorra is elváltak útjaik – írja a RadarOnline.
márc. 19
11:02
Ítéletet hozott az Európai Bíróság az OTP ügyében (Privátbankár)
A lakáscélú támogatásokhoz kapcsolódóan a magyarországi hitelintézeti ágazatnak nyújtott állami garanciavállalás jogellenes állami támogatásnak minősül - mondta ki a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság csütörtökön, az OTP Bank ügyében hozott ítéletében.
márc. 19
11:03
Forinthitelek – Elhalasztotta a döntést a bíróság a CIB Ingatlanlízing perében (ProfitLine)
Március 31-re halasztotta a határozat kihirdetését a CIB Ingatlanlízing Zrt. magyar állam ellen indított forintalapú hitelszerződésekkel kapcsolatos perében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.
márc. 19
11:06
Svéd tévéműsorok és sok étterem a Kultúrterrorban (Kreatív Online)
Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője gazdag ajánlót írt.
márc. 19
11:06
Sikeres a dohányzás elleni harcban az egységes csomagolás (Blikk)
márc. 19
11:06
Amatőr kormányzati munka miatt újabb teher a bankokon? (Alternatív Energia)
Jogellenes állami támogatás az első Orbán-kormány lakáscélú hitelekhez nyújtott garanciavállalása.
márc. 19
11:06
MSZP: Lehetett volna professzionálisabb is a népszavazási kezdeményezés (hirado.hu)
A szocialista párt azonban nagyon szívesen ad hozzá politikai és szakmai segítséget is – mondta Harangozó Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő.
márc. 19
11:08
Street art alkotások a Google archívumában (Kreatív Online)
Megduplázták az online múzeumban elérhető alkotások számát.
márc. 19
11:08
Liza Minnelli elvonókúrára megy (Blikk)
márc. 19
11:08
A közmédia nézettsége március 18-án (hirado.hu)
Szerdán az öt közszolgálati csatorna együttes napi elérése 3 millió 732 ezer 287 fő volt.
márc. 19
11:15
Hatalmas bulin ünnepelte Putyin a Krím bekebelezésének egyéves évfordulóját (444.hu)
Az orosz elnök nemhogy nem tűnt el, hanem a Vörös téren ünnepelte az "újraegyesítést".

Keresés