A légicsapást múlt csütörtökön hajtották végre Szomália déli részén, megölték Adnan Garart, az al-Shabaab szomáliai szélsőséges iszlamista szervezet egyik magas rangú parancsnokát.
Romániában a korrupció olyan súlyossá vált, hogy elemzők szerint megfojtotta a közéletet. Románia a 69., Magyarország a 47. a Transparency International korrupciós listáján.
Jávor István korrupciókutatót még a NAV is beperelte, amiért korruptnak nevezte az adóhatóságot, de az oktató nem vonult vissza, szerinte még a hatályos magyar jogrendszer is korrupt, a hatóságok pedig összejátszva, a felelősséget elkenve tesznek tönkre magyar cégeket.
A merénylet szerda éjjel történt, legalább ketten meghaltak - közölte a rendőrség. A hivatalos tájékoztatás szerint a göteborgi Var Krog och Bar étterembe hatoló tettesek automata fegyvert használtak.
Minden budapesti járatát elindítja csütörtökön a Lufthansa - közölte Lichtenberger Tamás, a légitársaság repülőtéri vezetője. A német légifuvarozó egyes pilótái szerda után csütörtökön is sztrájkolnak.
A vajdasági magyar szakképzés fejlesztéséről szóló elvi megállapodást kötött szerdán Magyarkanizsán a Miniszterelnökség, a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT).
A hosszabb ideig szoptatott gyerekek felnőttként jobban teljesítenek az intelligenciateszteken - derült ki egy rendkívül hosszú távú, harminc évet felölelő brazil tanulmányból.
A TakarékBank elemzői szerint idén 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, 4 százalékos lesz a reálbér-növekedés, és 7,4 százalékra csökkenhet munkanélküliségi ráta.
Egyre népszerűbb az a lehetőség, hogy az adózók helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el a személyijövedelemadó-bevallást - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Átlagosan 50 százalékos béremelést kaphatnak a következő 4 évben a rendvédelmi dolgozók. Ezt Pintér Sándor belügyminiszter jelentette be a törvényjavaslat parlamenti vitájában. Az ellenzék az illetményemelést ugyan támogatja, de azt nem fogadják el, hogy cserébe korlátozzák a fegyveres testületek dolgozóinak és szakszervezeteinek jogait.
Elsősorban a hazai vállalkozások megfelelő minőségű és mennyiségű alapanyaggal való ellátását szolgálja az állami erdőgazdaságoknál a közelmúltban bevezetett faanyagforgalmi szabályozás - mondta el szerdán Zalalövőn a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.
A brit gazdaság sokkal gyorsabban növekszik az összes többi nagy európai gazdaságnál, és ez várhatóan a következő öt évben is így lesz, miközben az infláció a zéró felé tart - mondta a 2015-2016-os pénzügyi év költségvetési tervezetét ismertetve szerdán a brit pénzügyminiszter.
Indokolt az ügyész életfogytiglani szabadságvesztésre vonatkozó indítványa, azonban más tényezőkre is figyelemmel kell lenni, mint például az idő múlására – mondta Filó Mihály büntetőjogász az M1 adásában.
Változatlanul hagyta irányadó kamatát márciusi monetáris politikai döntéshozó ülésén a amerikai jegybank szerepét betöltő tartalékbank rendszer, a Federal Reserve (Fed). A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Holtan találtak egy 73 éves nőt IV. kerületi otthonában csütörtökön, az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint nem zárható ki az idegenkezűség - közölte a rendőrség honlapján.