Elkészült nemzeti egységes kártyarendszer (nek) keretfeltételeit tartalmazó belügyminiszteri rendelet tervezete, amelynek célja, hogy az egyes elektronikuskártya-kibocsátók és -elfogadók, mint...
Elmarad a villamosenergia-ipari dolgozók péntekre meghirdetett demonstrációja, mert teljesültek az érdekképviseleti követelések - tájékoztatott honlapján az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ).
Az Irán atomprogramjáról szóló bármiféle megállapodás "örök időkre" garantálni fogja, hogy Teherán ne tehessen szert nukleáris fegyverre - szögezte le csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter-helyettes.
Amszterdam – Kapott egy zsák pénzt, így érthetően jókedvű Giedo van der Garde (29). A korábbi holland Forma–1-es pilóta már viccelődni is tud azon, hogy idén kimarad a száguldó cirkuszból
Túlsúlyos a magyar lakosság kétharmada - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság elnöke. Bedros J. Róbert hozzátette, hogy egyre fiatalabb korban válnak a gyerekek elhízottakká, köszönhetően a megnövekedett szénhidrát- és szénsavas üdítő-fogyasztásnak, valamint a mozgásszegény életmódnak.
Korabeli dokumentumokon, visszaemlékezéseken, fotókon, valamint a mindennapi élethez tartozó használati tárgyakon keresztül idézi fel az örmény genocídium századik évfordulóját az a kiállítás, amely Az örmény nép tragédiája az I
Carson City — Életveszélyesen megfenyegette egy újnáci O. J. Simpsont (67) a nevadai börtönben, ahol fegyveres rablásért és emberrablásért tölti büntetését.
Divat, érzelmek, pizza: mi másra is gondolhatnánk, mint Olaszországra. Egy autókkal foglalkozó oldalon ilyenkor akarva akaratlanul is a Ferrari vagy a Lamborghini ugrik be az embernek, de ne feledkezzünk meg a Fiatról sem! Tény, az egykoron szebb időket is megélt gyártó nincs könnyű helyzetben jelenleg, így minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy ismét visszatérjenek az oda ahová valók, az…
A Fidesz nem ért egyet Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökével, a párt szerint arcukkal és nevükkel is vállalniuk kell a tettüket azoknak, akik "provokátorként" bénítják meg egy város életét vagy jelennek meg békés rendezvényeken
London — A hajukat tépik az angolok, amióta kiderült, Károly herceg (66) és hitvese, Camilla soha nem látott luxuskörülmények között repült az Egyesült Államokba.
Elkészült nemzeti egységes kártyarendszer (nek) keretfeltételeit tartalmazó belügyminiszteri rendelet tervezete, amelynek célja, hogy az egyes elektronikuskártya-kibocsátók és -elfogadók, mint például az állam, az önkormányzatok, a közlekedési vállalatok, továbbá az egyéb szolgáltatók és gazdasági szereplők, egységesen szabályozott és ellenőrzött rendszer keretében bocsássák ki a maguk kártyáit.
A HB Reavis magyarországi vállalata, hosszú távú bérleti szerződést kötött a General Motors, hamarosan nyíló pénzügyi és számviteli szolgáltató központja. 1200 négyzetméteres budapesti presztízsirodáját várhatóan 2015 májusában foglalja el. A tranzakció során a bérlőt a Colliers International képviselte.
Március 21-étől, szombattól két hónapig napközben rövidített útvonalon jár a 4-es 6-os villamos, éjszaka pedig a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik. A budai fonódó villamoshálózat építése, a Nagykörúti villamospályák felújítása, továbbá a Margit híd garanciális javítási munkái miatt május 22-éig a Nagykörúton, a Margit körúton, valamint ezek környezetében számos forgalomkorlátozás lassítja majd a…
Meghirdette éves rendes közgyűlését a Graphisoft Park, amelyet április 23-án tartanak majd a társaság 3. kerületi székhelyén. A közgyűlésen az alábbi napirendi pontokat tervezik megvitatni: Az...
Most, hogy a HVG publikálta az úgynevezett A-kartont, több ellenzéki párt is arra szólította fel Orbán Viktort, hogy tisztázza magát. A dokumentum már többször előkerült és olyanokról is kitöltötték, akik végül visszautasították az együttműködést a titkosszolgálattal. A DK szerint azonban kizárt, hogy Orbán Viktor nem tudta, katonaévei alatt társadalmi kapcsolatként tartották nyilván.
A Fed tegnapi kamatemelési tájékoztatása után hirtelen emelkedésbe kezdtek az amerikai részvényindexek, azonban a stagnáló munkapiaci adatok és a tovább erősödő dollár árfolyam mára már...
Díjnyertes sajtófotókból nyílik kiállítás a Capa Központban: ezeket a képeket ítélte a zsűri a legjobbaknak a MÚOSZ 33. Sajtófotó pályázatán. A díjakat már januárban átvették az érintettek, a fotókat azonban csak most láthatja a nagyközönség. Részletek a videóban.
Fókuszba kerültek a kis- és középvállalkozások, miután eredményességükről, látványos fejlődésükről készült friss tanulmány. A kelet-közép-európai gazdaságok növekedése ugyanis egyre inkább a kkv-knak köszönhető, a mértéke pedig a későbbiekben is meghaladja majd az eurozóna növekedését – olvasható a TMF Group megbízásából az Economist Intelligence Unit (EIU) által készített átfogó elemzésben.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint nincs veszélyben az állattartás a Hortobágyon. Az FM csütörtöki közleményében a napokban elhangzott ellenzéki állításokra reagált.
Az Athén által követelt háborús jóvátétellel kapcsolatos kompromisszum első kísérletként a Berlin által egy német-görög alapba befizetendő összeg emelését javasolta csütörtökön a német kormány egyik tagja.
Szombaton este dőlhet el, hogy Szeged vagy a németországi Duisburg rendezheti a 2019-es olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot. Az esélyekről Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke beszélt az InfoRádióban.
Átölelték a Vígszínházat, így hívták fel a figyelmet a Down Világnapra. A Vígszínházban idén 7. alkalommal találkoztak Down-szindrómás és ép gyerekek. Ebben az évben kiegészült a program egy játékkal is. A színház művészei olyan feladatokban próbálhatták ki magukat, amelyek azt szemléltetik, milyen nehézségekkel találkoznak a mindennapokban a beteg gyerekek. Részletek a videóban.