Többek között az alkotmányos demokrácia és a jogállam visszaállítását célnak nevező, valamint a nyugati értékrend és a piacgazdaság melletti elkötelezettséget hangsúlyozó együttműködési megállapodást írt alá a parlamentben a két független képviselő.
Ohio - Emberölés vádjával indítottak eljárást a húszéves amerikai anyuka ellen, aki vélhetően konyhakéssel megszurkálta, majd lefejezte három hónapos babáját - adta hírül a CBS News.
Továbbra is a vegyes és a kötvényalapok irányába mozdulnak a befektetők, február a legtöbb megtakarítást ilyen típusú alapokban helyezték el – derül ki a BAMOSZ havi összesítéséből. Mivel az EKB programja a kötvény- és az európai részvénypiacokat is támogatja, ezért a K&H szakemberei továbbra is ezeket az alapokat ajánlják.
Év végéig mintegy 15 százalékkal drágulhat a kávé világpiaci ára, mivel az időjárás miatt alacsonyabb a termés, mint amekkora a kereslet - mondta a Takarékbank Agrárközpontjának elemzője az InfoRádióban. Fórián Zoltán hozzátette: itthon is drágulni fog a boltokban a kávé, úgy számolnak, hogy decemberre 700 forint körül lehet majd negyedkiló.
Vlagyimir Putyin egy évvel ezelőtt írta alá a Krím-félsziget és Szevasztopol Oroszországhoz csatlakozásáról szóló államközi megállapodást. A nyugati országok a lépést nem ismerik el.
A Concorde Értékpapír Zrt. csatlakozott a Bukaresti Értéktőzsde (BVB) kereskedési rendszeréhez - közölte a befektetési szolgáltató szerdán az MTI-vel. Ez alkalomból a kereskedést Ludwik...
Zalatnay Saroltát az ellene nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás vádjával indult ügy tárgyalásán a Budaörsi Járásbíróság 1,5 év börtönre ítélte, három évre felfüggesztve.
A német ajkú piac fenntartása és bővítése kiemelt fontosságú a Magyar Turizmus Zrt. számára, ahogy az a hároméves marketingstratégiából is egyértelműen tükröződik - mondta Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek szerdán.
Április végéig több mint 1,7 millió ügyfélnek küldik ki a hitelintézetek a deviza alapú kölcsönök elszámolási, s a jelzáloghitelek esetében a forintosítási értesítőit. Az első százezer ügyfélhez már e héten megérkezhet az elszámolás. Sok tízezer ügyfél esetében az elszámolással visszajáró összeg akkora, hogy abból lezárható a hitelszerződésük.
Hárman meg is sebesültek, amikor két csoport egymásnak esett a bevásárlóközpontban. A rendőrök ártalmatlanná tettek három másik személyt, de egyelőre nem tudni, ők voltak-e a felelősök. A két csoport között vita tört ki, ami a Field’s nevű bevásárlóközpont parkolószintjén elfajult, … Folytatás
A Fejér Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve január 23-án rendelte el a látogatási tilalmat az influenzaszerű megbetegedések magas aránya miatt.
A Manchester City 2–1-es hazai, míg a Dortmund ugyanilyen arányú idegenbeli vereséggel várja a Barcelona, illetve a Juventus elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő szerdai visszavágóját.
Több mint 130 évvel a szétszóródása után átmeneti időre újra egyesül Peter Paul Rubens (1577-1640) napkeleti bölcsekről (háromkirályok) készült portrésorozata egy washingtoni múzeumban - olvasható az intézmény honlapján.
A lakosság több mint harmada, 100 ezer ember otthona semmisült meg a csendes-óceáni Vanuatun a múlt hét végi viharban. A 83 szigetből álló ország egyes részeire még most sem jutott el a segítség.
Véget ér a Fed két nap óta tartó ülése, ma este választ kaphatunk az első kamatemelés várható időpontjával kapcsolatban. Az európai részvényindexek a déli órákra tovább estek, a befektetők adják a...
Nyolcvan fős létszámleépítés kezdődhet júniusban a Főpolgármesteri Hivatalban, az erről szóló előterjesztésről jövő hétfőn dönthet a Fővárosi Közgyűlés. Az előzetes számítások szerint a létszámleépítés 2016-ban éves szinten megközelítőleg 330 millió forint kiadáscsökkenést eredményezhet.
Bár a cukorbetegeknek és a tudatos életmódot élőknek, vagy fogyókúrázóknak igencsak oda kell rá figyelni, a szénhidrát mégsem az ellenségünk, sőt a szervezetünknek szüksége is van rá!
Nem csak az alvászavar és a cukorbetegség között találtak összefüggést, hanem az alváshiány és a cukorbetegség kialakulásával kapcsolatban is. Az alvási apnoe betegség egyértelműen növeli a kettestípusú cukorbetegség kialakulását.
Sydney - Új, forradalmi művészi koncepcióval rukkolt elő az ausztrál Nemzeti Galéria egyik kiállítója, aki megszabta, kiállításán csak pucéran vehetnek részt az érdeklődők - számolt be az ABC News.
Az LMP a rendvédelmi szervek szakszervezeti jogosítványainak visszaadása nélkül nem tartja támogathatónak a hivatásos állományúak szolgálati jogviszonyát újraszabályozó előterjesztést.
A cukorbetegek is nyugodtan ehetnek süteményeket, de nem mindegy, hogy milyet! A hagyományos alapanyagok helyett szénhidrát csökkentett alapanyagokat kell választani!
Tunisz - Lövöldözés volt a tunéziai parlamentnél. Az első híradások szerint hét külföldi és egy tunéziai turistát öltek meg fegyveresek, akik ezután a Bardo Múzeumba vették be magukat, és túszokat is ejtettek. A rendőröknek végül sikerült kimenekítenie a túszokat, két támadót pedig lelőttek. Később kiderült, hogy a merényletben 19 ember, köztük 17 turista vesztette életét, két vagy három…