2015. március 17. kedd

márc. 17
10:18
Több száz millió forintos adócsalás Csongrádban (Metropol)
Egy 26 tagból álló bűnszervezet okozott 890 millió forint kárt.
márc. 17
10:24
Netanjahu: nem lesz egységkormány a Munkapárttal (Infostart)
Benjámin Netanjahu miniszterelnök az izraeli parlamenti választásokon leadott szavazata után megerősítette a jelenlévő újságíróknak, hogy semmiképpen sem kíván egységkormányra lépni a szociáldemokrata Munkapárttal - közölte az izraeli tízes tévécsatorna.
márc. 17
10:24
Berecz Zsombor nemzetközi vitorlásversenyt nyert Valenciában (Infostart)
Berecz Zsombor nyerte a Valenciában rendezett nemzetközi vitorlásversenyt Finndingi hajóosztályban.
márc. 17
10:24
Verebes dicséri Tarsolyt (Blikk)
Verebes József (73) megdöbbent a Quaestor 200 milliárdos csődbotrányán. A legendás fociedző szerint Tarsoly Csaba tulajdonosnak sokat köszönhet a győri futball.
márc. 17
10:24
Torjai Csaba, a Groupama Biztosító humán erőforrás menedzsment főosztály vezetője (HR Portál)
Torjai Csaba a HR szakma alapjaiba az Allianz Hungária Biztosítónál kóstolt bele Vér László vezetésével. Az itt eltöltött tizenkét évből ötöt munkaügyi vezetőként dolgozott. Ezt követően két évig irányította a javadalmazás és HR-kontrolling csoportot a Generali-Providencia Biztosítónál. Jelenlegi munkahelyére, a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-hez négy éve került. 2012-ben nevezték ki a Humán…
márc. 17
10:24
Új lakossági kötvényeket kínál majd az ÁKK (Portfolio)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Barcza György ÁKK-vezér közös sajtótájékoztatót tartanak a magyar lakossági állampapírok helyzetéről. A Portfolio a helyszínről tudósít. A magyar...
márc. 17
10:24
Négyszer énekel Violetta Budapesten (Metropol)
Ritkaság, hogy egy Budapesten fellépő előadó négy koncertet is adjon két nap leforgása alatt – a Violetta Live-produkcióval pontosan ez történik..
márc. 17
10:24
Fucsovics a második fordulóban (Sport365)
Bejutott a második fordulóba Fucsovics Márton a 75 ezer dollár összdíjazású sencseni keménypályás férfi tenisztornán.
márc. 17
10:24
Indian Wells-i tenisztorna: Ivanovics, Wozniacki és Ferrer is a kiesők között (Agroinform)
Hullottak a nagy nevek a hölgyeknél, a férfiaknál viszont csak egy komoly meglepetés született a hétfői játéknapon.
márc. 17
10:24
A tévézők 2,7 százaléka választotta az állami csatorna hírfolyamát (ATV)
A megújult M1 Ma Este című műsora az 5. helyet érte el a kábelen televíziózó felnőtt lakosság körében.
márc. 17
10:26
A pletykák bejöttek, holland szakember mentheti meg a Sunderlandet (Sport365)
Egy nap telt el csupán, de a Premier League-ben szereplő Sunderland máris megtalálta Gustavo Poyet utódát.
márc. 17
10:30
Megszületett Vin Diesel gyermeke - fotó (BorsOnline)
Hétfő éjjel osztotta meg rajongóival a jó hírt a sztár: megszületett harmadik gyermeke.
márc. 17
10:30
Csirkeaprólék-leves krumpligombóccal (Mindmegette)
Hozzávalók: A leveshez: 1 kg csirkeaprólék tetszés szerint (csirkeszárny, farhát, szív, máj, zúza) 1 fej vöröshagyma 1/2 zeller 4 szál sárgarépa 2 szál fehérrépa ételízesítő őrölt feketebors őrölt pirospaprika chilipaprika petrezselyem A gombóchoz: 3 db krumpli liszt só bors 1 tojás
márc. 17
10:30
Kokó fia pontozott (Blikk)
márc. 17
10:30
„Orbánt belülről nem lehet megbuktatni” (Alternatív Energia)
Török Gábor szerint a Fideszen belüli hatalmi küzdelem Orbán kegyének elnyeréséért zajlik.
márc. 17
10:30
Dél-Korea óva intette védelmi politikájának befolyásolásától Kínát (hirado.hu)
Előző nap a Szöulba látogató kínai külügyi államtitkár kikelt egy amerikai rakétavédelmi rendszer tervezett dél-koreai telepítése ellen.
márc. 17
10:32
Húsgombócok szarvasgombás-tejszínes mártással (Mindmegette)
Hozzávalók: A gombóchoz: 40 dkg darált marhahús 1 gerezd fokhagyma lereszelve 3 evőkanál tejszín só citrombors kakukkfű 2 evőkanál zsemlemorzsa vagy panko morzsa 1 db tojás kevés liszt A mártáshoz és a körethez: 30 dkg spagetti tészta 2,5 dl főzőtejszín szarvasgombakrém só frissen őrölt bors szerecsendió parmezán reszelve
márc. 17
10:32
Februárban emelkedett az új autók száma (Blikk)
márc. 17
10:32
Dél-Korea szerint Észak-Korea áll az atomerőmű-üzemeltető elleni kibertámadás mögött (hirado.hu)
Az eset tavaly történt.
márc. 17
10:34
Benedict tojás (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 4 szelet füstölt sonka (pl. fekete-erdő vagy pármai) 2 db tojás 1 teáskanál ecet só bors ízlés szerint 2 evőkanál olivaolaj 2 db buci vagy zsemle 2 adag hollandi mártás
márc. 17
10:34
Ifjúsági önkormányzat alakul Érden (hirado.hu)
Az országban egyedülálló kezdeményezés fő célja a középiskolások bevonása a város közügyeibe, a fiatalokat érintő döntések előkészítésébe, illetve a hagyományápolásba.
márc. 17
10:36
Tovább emelkedett az új autók száma az EU-ban (hirado.hu)
Februárban már a tizennyolcadik egymást követő hónapban volt növekedés.
márc. 17
10:38
LMP-s jelölt: A tapolcaiak kezdik látni a valós tartalmakat (hirado.hu)
Nagyon fontos lenne, hogy a parlamentbe olyan emberek kerüljenek, akik a törvényhozásba beviszik a helyi érdekeket, – mondta Sallee Barbara, az áprilisi időközi választás LMP-s jelöltje.
márc. 17
10:39
7%-kal bővült az európai autópiac februárban (ProfitLine)
Februárban már a tizennyolcadik egymást követő hónapban emelkedett a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma az Európai Unióban - közölte az európai autógyártó szövetsége (ACEA).
márc. 17
10:40
Így okozhat vakságot egy szelfi (hirado.hu)
Súlyos szemkárosodást okozhat a napfogyatkozással készített szelfi - figyelmeztettek a részleges napfogyatkozás előtt.
márc. 17
10:42
Március végén indulhat a szezon a sármelléki repülőtéren (Infostart)
Március végén, a menetrend szerinti moszkvai járat indulásával kezdődhet az idei repülési szezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, bár az orosz gazdasági helyzet még befolyásolhatja ezt az időpontot - tájékoztatta a repülőtér ügyvezetője az idei menetrendről kedden az MTI-t.
márc. 17
10:42
Detektívek éjszakája a szegedi egyetemi könyvtárban (hirado.hu)
A bűnügyi regények, a detektívek világát választották az idei könyvtári éjszaka témájául a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárban.
márc. 17
10:42
Jelentősen nőtt a megbüntetett bliccelők száma (Portfolio)
Emelkedett a bliccelők száma a BKV járatain 2013-ról 2014-re vonatkozóan, 68 ezerrel több jegy nélkül utazót bírságoltak meg tavaly, mint egy évvel korábban - írja a Napi Gazdaság. Emelkedett a...
márc. 17
10:42
Füvező tizenéveseket állítottak elő Mátészalkán (ATV)
Öt kábítószer hatása alatt álló tizenévest állítottak elő a rendőrök Mátészalkán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
márc. 17
10:44
Hatalmas a veszély - Ránk zúdulnak a kórokozók (Portfolio)
Minden eszközzel meg kell akadályozni a terjedést...
márc. 17
10:45
Ne hagyd magad! Nem vagy magad! (WebBeteg)
Az endometriozis nem magától múló női betegség! Felismerni sem mindig egyszerű. A szülőképes nők 10-30 százalékánál – akiket érint a méhfalról leváló szövetek okozta fájdalmas tünet együttes -, nemcsak a panaszok okoznak gondot, hanem az ezzel gyakran együtt járó meddőség is. Ezért nem szabad hagyni, hogy a tünetek elhatalmasodjanak. Mert van segítség!
márc. 17
10:45
Íme a torta receptje az Éva Húsvét melléklet címlapjáról! (Éva Magazin)
Az Éva Húsvét az áprilisi Éva magazinnal egyben, megfordítható címlappal jelent meg. Kíváncsi vagy a borítón szereplő madaras torta receptjére? Nem is olyan nehéz! Madaras torta Elkészítési idő: 45 perc + hűtés Hozzávalók (három 18 centis kerek tortaformához): 6 tojás 20 deka liszt 15 deka porcukor 1 teáskanál vaníliakivonat 1 narancs reszelt héja csipet só friss gyümölcsök A krémhez:…
márc. 17
10:45
Parlament előtt a törvény, ami elvenné a földeket a nemzeti parkoktól (444.hu)
Ma vitatja a parlament az állami földvagyon kezeléséről szóló törvények módosítását, amit a kormány terjesztett be. Ebből az alkalomból jelezte a WWF, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége, károsnak és alkotmányellenesnek tartják a módosításokat. Ha elfogadják … Folytatás
márc. 17
10:47
Harry az új Gazsi – Afrikában keresi Élete Értelmét az angol herceg (444.hu)
Otthagyja a katonai pályát az eddig is inkább a nők és a BULIZÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS iránt érdeklődő Harry herceg, az angol királynő unokája, Károly trönörökös fia. Akárcsak a magyar profi futballt Afrikára cserélő másik nemesi sarj, Orbán Gáspár, ő is az egyenlítő környékén keresi majd az élet értelmét.
márc. 17
10:48
Profit warning a budapesti tőzsdén - de még milyen! (Privátbankár)
Ritka, hogy egy társaság azért tesz közzé profit warningot, mert váratlanul jó lesz az eredménye.
márc. 17
10:48
Eljárást indítottak a zuglói késelő ellen (BorsOnline)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást G. Zsolt ellen.
márc. 17
10:48
Nem változott sokat a forint árfolyama (Blikk)
márc. 17
10:48
Hátrányból fordítottak a 2014-es borok (hirado.hu)
Jól szerepeltek a siófoki borversenyen, pedig a tavalyi nehéz év volt.
márc. 17
10:48
Idén érkezik a Maserati SUV (Auto Pult)
A hivatalos források már megerősítették a Maserati Levante idei érkezését. Az olasz prémium SUV várhatóan szeptemberben fog bemutatkozni a nagyközönség előtt, és a márka jelenlegi hajtásláncait hasznosítja majd.
márc. 17
10:49
Médiaoffenzívával bizonygatná az RTL, hogy nem feküdt le a kormánynak (444.hu)
Kedden a HVG és a Népszabadság is interjút közölt Andreas Rudassal, az eltávolított Dirk Gerkens helyett ideiglenesen megbízott RTL Klub-vezetővel. Rudas mindkét lapot arról igyekezett meggyőzni, hogy Gerkenst nem a Fidesz kérésére rúgták ki, nem lesz kormánybarátabb a híradójuk, és … Folytatás
márc. 17
10:50
Hogy lehet lefotózni a napfogyatkozást? (Privátbankár)
A napfogyatkozáskor történő fotózás súlyos szemkárosodást okozhat - figyelmezettek szakemberek a pénteki csillagászati jelenség, a részleges napfogyatkozás előtt.
márc. 17
10:50
Rádióműsorral nyomul Fluor Tomi (BorsOnline)
Grand Tour címmel saját rádióműsorral mutatkozik be Fluor Tomi a Petőfi Rádió esti műsorsávjában.
márc. 17
10:50
Novák Ferenc és Juhász Zsolt előtt tiszteleg a Hagyományok Háza (hirado.hu)
Az est első felében Novák Ferenc Forrószegiek című koreográfiáját láthatja a közönség a Bihari János Táncegyüttes előadásában. Ezt követően a két koreográfussal beszélgethet a közönség.
márc. 17
10:51
A kormány rárepül azok pénzére, akik gyanakodnak a brókercégekre (444.hu)
Elegáns húzás. A felügyelet beszántja a brókercégeket, a kormány pedig lelkesen reklámozza a lakosságnak szánt állampapírokat.
márc. 17
10:52
Önnek egy új üzenete van a bankjától - így áll az elszámolás (Privátbankár)
Amíg mindenki a postaládára figyel, tulajdonost cserélnek két magyar erőműnél – rendezni próbálja a helyzetét a BTel – techfesztiválok mindenütt.
márc. 17
10:57
Emelkedett az új autók száma az EU-ban februárban (Infostart)
Februárban már a tizennyolcadik egymást követő hónapban emelkedett a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma az Európai Unióban - közölte az európai autógyártó szövetsége (ACEA).
márc. 17
10:57
Miért lenne mindenkinek jó a több kollektív szerződés? (HR Portál)
A megfelelő munkatárs kiválasztásánál is komoly szerepe lehet a kollektív szerződésnek. A LIGA Szakszervezetek által az Új Széchenyi terv keretében megvalósuló „A munkáért!" című projekt egyik pillére a kollektív szerződés (KSZ) pillér, melynek feladata az ágazati és egyéb kollektív szerződések megkötésének támogatása, lefedettségük növelése, valamint a KSZ megfelelő alkalmazásának elősegítése.
márc. 17
10:59
Újra Lufthansa sztrájk (HR Portál)
Szerdán egynapos sztrájkot tartanak a Lufthansa német légitársaság pilótái, mert újfent sikertelenül zárultak a munkaadóval folytatott tárgyalások a korai nyugdíjazásról - közölte a pilóták érdekképviselete.
márc. 17
11:00
MNB: nőtt a fizetési mérleg többlete januárban (Infostart)
Januárban 176 millió euróval, 546 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg többlete az előző havihoz hasonlítva, de az uniós támogatások beáramlásának havi ingadozása miatt az ország külfölddel szembeni finanszírozási képessége - a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege - 352 millió euróval alacsonyabb lett, mint decemberben.
márc. 17
11:00
Új lakossági kötvényeket kínálhat majd az ÁKK (Portfolio)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Barcza György ÁKK-vezér ma délelőtt közös sajtótájékoztatót tartott a magyar lakossági állampapírok helyzetéről. Megtudtuk: a jövőben akár új termékekkel is...

Keresés