Előrehozott parlamenti választást tartanak ma Izraelben. A közvélemény-kutatások szerint baloldali fordulat következhet be, a Likud és vezetője, Benjámin Netanjahu miniszterelnök elvesztheti a voksolást.
A MOL bejelentette, hogy igazgatósága a 2015. március 16-án tartott ülésén a tavalyi évre vonatkozóan 50 milliárd forint osztalék kifizetésére tett javaslatot. A vállalat egyben éves rendes...
Áprilisban már le is zárja a nyomozást a rendőrség Balla Irma megölésének ügyében – tudta meg a Bors. Információink szerint már megdönthetetlen bizonyítékok szólnak D. Lajos ellen.
Az Országgyűlés mai ülésnapján tartja hétfőn kezdődött, kéthetes ülésének határozathozatalait. A képviselők így egyebek mellett most dönthetnek egy "kis népszámlálás" kiírásáról 2016 októberére, továbbá változatlan formában fogadhatják el az Áder János köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az államigazgatást érintő törvénymódosítást.
A Fideszen belüli hatalmi küzdelem vagy trónöröklési harc nem Orbán Viktorral szemben, hanem Orbán Viktor kegyének elnyeréséért zajlik. Orbán Viktor pozícióját nem fenyegeti veszély, őt nem belülről...
A devizahitelesek egy részének kisebb a fennálló tartozása, mint az elszámolás során visszajáró összeg. Most kiderült, hogy az OTP esetében például az érintett ügyfelek egynyolcada ebbe a csoportba...
Korrupció miatt nyomoznak a kínai PetroChina egyik vezetője ellen, a brazil PetroBras korrupciós ügye pedig a kormányzó párt pártpénztárnokáig ér. Még jó, hogy nincs magyar Petro-cég!
"Mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök egy jobbikos képviselő kérdésére reagálva az Országgyűlésben.
Míg tavaly alig 600, idén már jóval több mint 800 szakorvosjelölt jutott rezidensösztöndíjhoz - írja a keddi Magyar Nemzet az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal által közzétett lista...
A Blikk információi szerint negyedmillió forintba került Hende Csaba és későbbi élettársa, Szajlai Mónika egyetlen éjszakája Párizsban. Az Együtt lemondatná a minisztert.
A Btel bejelentette, hogy az idén február 9-én megtartott rendkívüli közgyűlés alkalmával ismertetett reorganizációs terv kivitelezése megkezdődött. Ennek során a hitelezők számottevő részével aláírt...
Felakasztottak tizenkét halálra ítélt férfit kedden Pakisztánban - közölte az ország belügyminisztériuma, miután egy héttel korábban teljesen eltörölték a hatóságok a halálbüntetésre vonatkozó moratóriumot.
A szakiskolások ugyanúgy dolgozni fognak vasárnap, mint eddig, viszont a kiskorú középiskolások és iskolaszövetkezetes diákok egyáltalán nem – az érdekképviselőknek és szakembereknek nem tetszik az új rendszer.