2015. március 17. kedd

márc. 17
21:58
Elhunyt Buddy Elias, Anne Frank unokatestvére (hirado.hu)
Kilencven éves volt.
márc. 17
22:00
Vasárnapi pihenőnap: megjelent a nyitvatartási rendelet (hirado.hu)
Az engedély iránti kérelmet az illetékes jegyzőhöz kell benyújtani.
márc. 17
22:06
Rövidesen lesz országos defibrillátortérkép (Infostart)
A közterületeken, közintézményekben, áruházakban, aluljárókban elhelyezett defibrillátorokról nincs országos adatbázis - erősítette meg az InfoRádió információját az Országos Mentőszolgálat. A szervezet szóvivője szerint azonban az év második felére már lesz térkép. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete is hozzálátott, hogy feltérképezze a megyében található készülékeket.
márc. 17
22:06
Nemzetközi embercsempész bandát számoltak fel Görögországban (Infostart)
Nemzetközi együttműködéssel felszámoltak egy jelentős embercsempész bandát Görögországban, a csoport főleg szíriai állampolgároknak segített eljutni Európába - közölték hivatalos források kedden.
márc. 17
22:12
Gyász: elhunyt Tolnai Miklós színész (BorsOnline)
Életének hetvenötödik évében hétfőn elhunyt Tolnai Miklós színművész, a Pesti Magyar Színház egykori művésze - tudatta a teátrum az MTI-vel kedden.
márc. 17
22:12
Ingyenes vizsgálat (Blikk)
márc. 17
22:12
Obama és az ír kormányfő bevándorló-barát politikát sürgetett (hirado.hu)
Az ír miniszterelnök Szent Patrik napján immár hagyományos vendég a Fehér Házban.
márc. 17
22:12
Szakszervezeti javaslat a munka törvénykönyve módosítására (ProfitLine)
Közös javaslatokat fogalmazott meg a munka törvénykönyve és a sztrájktörvény egyes rendelkezéseinek módosítására a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkavállalói oldala más konföderációk és nagy ágazati szakszervezetek szakértőivel együtt - tájékoztatta a Liga Szakszervezetek kedden az MTI-t.
márc. 17
22:14
Elton tönkreteheti a meleg divatgurukat (BorsOnline)
Világméretű bojkottot hirdetett Elton John két egykori jó barátja, Dolce és Gabbana ellen.
márc. 17
22:14
Varga: Magyarországon ne legyen szükség adóbevallásokra (hirado.hu)
2017-től megváltozna az adóbevallások jelenlegi rendszere, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint, a magánszemélyek számára.
márc. 17
22:18
Titokban összedolgozhat a Jobbik és a Fidesz (444.hu)
Ezt a lehetőséget járja körbe a kétharmad elvesztése után Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász a New York Timesban.
márc. 17
22:20
Hamarosan pénzt is lehet küldeni egymásnak a Facebook chaten (444.hu)
Ma jelentették be, és persze egy bankkártya azért majd kell a dologhoz, de azon túl olyan egyszerű lesz a pénzküldés, mint ezeknek a pufi macskáknak a benyomkodása.
márc. 17
22:24
Nem változtatott a Parlament a visszaküldött törvénymódosításon (Infostart)
Változatlan formában fogadta el az Országgyűlés a területi államigazgatást érintő, március elején már megszavazott törvénymódosítást, amelyet múlt héten küldött vissza a Háznak megfontolásra az államfő.
márc. 17
22:26
Új pertípus dönthet az engedély nélküli fotókról (Infostart)
A sajtó-helyreigazítási per mintájára egy új, különleges pertípust hozott létre az Országgyűlés a képmáshoz és a hangfelvételekhez fűződő jogok hatékony védelme érdekében.
márc. 17
22:30
Hárommilliárd forintot kaphat a katasztrófavédelem kéményseprésre (Infostart)
A kéményseprő-ipari ellátás folyamatos biztosítása érdekében a kormány felszólította a nemzetgazdasági minisztert, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részére egyszeri jelleggel 2,31 milliárd forintot, tartósan pedig 761,6 millió forintot biztosítson - olvasható a keddi Magyar Közlönyben.
márc. 17
22:30
Lelőttek egy amerikai drónt (Blikk)
márc. 17
22:30
ABB: 120 töltőállomás kellene az elektromos autózáshoz (hirado.hu)
Magyarországon 120, az autópályák mentén elhelyezett elektromos gyorstöltőállomással már országszerte lehetne elektromos autóval közlekedni.
márc. 17
22:42
Napfogyatkozás idején óvatosan a szelfikkel! (Infostart)
A napfogyatkozáskor készített szelfi súlyos szemkárosodást okozhat - figyelmezettek szakemberek a pénteki csillagászati jelenség, a részleges napfogyatkozás előtt.
márc. 17
22:44
Harry herceg befejezi katonai pályafutását (Infostart)
Tíz év szolgálat után befejezi katonai pályafutását Harry herceg.
márc. 17
22:45
Újabb TriGranit irodaépület készült el Krakkóban (ProfitLine)
A krakkói Bonarka for Business (B4B) épületkomplexumban most elkészült új E-jelű irodaépület, a maga 10 ezer négyzetméter bérbe adható területével az ötödik A osztályú irodaépület a területen - közölte a TriGranit Fejlesztési Zrt. kedden az MTI-vel.
márc. 17
22:47
Csődvédelmet kért az Ulpius-ház kiadó (ProfitLine)
Csődvédelmet kért az Ulpius-ház kiadó, ezt hétfőn jelentették be a cég dolgozóinak - erősítette meg az erről szóló sajtóhíreket a kiadó kommunikációs vezetője kedd este.
márc. 17
22:48
Egyre több a gyűrűs bolygó (Blikk)
márc. 17
22:50
Megharapta a rendőrt a szolnoki tini (Blikk)
márc. 17
22:51
Mesterbűnözők sorozatunkból: az áltváltozás királya (444.hu)
Jose Espinozát autólopás miatt keresték, de nem adta könnyen magát.
márc. 17
23:06
Adóval csaltak (Blikk)
márc. 17
23:06
Arsenal: kész, végállomás (Alternatív Energia)
Kis híján elszórakozta kétgólos előnyét a Monaco, de végül bejutottak a legjobb nyolc közé.
márc. 17
23:18
Magyarországon 120 gyorstöltőállomás kellene az elektromos autózáshoz (ProfitLine)
Magyarországon 120, az autópályák mentén elhelyezett elektromos gyorstöltőállomással már országszerte lehetne elektromos autóval közlekedni - hangzott el az ABB Kft. keddi szakmai konferenciáját megelőző budapesti sajtótájékoztatón.
márc. 17
23:24
Elbúcsúzom mára (444.hu)
http://truedecepticonleader.tumblr.com/post/112200509866/unpredictabel-just-a-skinny-boy-unmute-itme Ferkó kezd reggel, látatlanban azt mondanám, hogy lesz szó Afrikáról.
márc. 17
23:26
Netanjahu, akinél csak Ben Gurion volt tovább Izrael miniszterelnöke, bebetonozódni látszik a hatalomba (444.hu)
Az izraeli választási eredményekre egyelőre még csak az exitpollokból következtethetünk, de úgy tűnik, Netanjahu nacionalista blokkjának áll a zászló. Persze az új kormány hivatalba lépéséig még hetek kemény tárgyalásai vannak hátra.
márc. 17
23:36
Börtönbe kerülhet a pilótákat lézerrel vakító férfi (Infostart)
Vád alá helyeztek egy férfit New Yorkban hétfőn, mert lézersugárral utasszállító repülőgépek pilótáit vakította el - közölte az illetékes vádhatóság.
márc. 17
23:42
Gázolt a HÉV (Blikk)
márc. 17
23:42
Atletico: végkimerülésig (Alternatív Energia)
Büntetőpárbaj döntött a madridiak javára a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján.
márc. 17
23:44
Rockerrel jár Katy Perry (Blikk)
márc. 17
23:46
Drámai meccsen dőlt el a továbbjutás a BL-ben (Blikk)
márc. 17
23:48
Óriási aranytömböt akartak átcsempészni a határon (Blikk)
márc. 17
23:54
Börtönbüntetésre ítéltek három embert Mianmarban Buddha megsértéséért (Infostart)
Két és fél éves börtönbüntetésre és kényszermunkára ítéltek egy új-zélandi állampolgárságú bármenedzsert és két helyi üzlettársát Mianmarban kedden, amiért Buddha képével reklámozták a vendéglátó-ipari egységet.

Keresés