Nyíregyházán két héten át a különválogatott papír-, műanyag-, és csomagolási hulladékokért, valamint italos kartondobozokért utalványt, komposztot kapnak a résztvevők.
A sírhely felkutatására létrehozott projekt tavaly áprilisban kezdődött annál a Szent Ildefonz-templomnál, ahol a feljegyzések szerint 1616-ban eltemették az írót.
Barack Obama amerikai elnök kedden elutasította a republikánus többségű képviselőház frissen előterjesztett büdzséjavaslatát, amely 10 év alatt 5500 milliárd dollárral csökkentené a kormányzati kiadásokat.
Egyszerűbben jutnak ekáer-számhoz áprilistól a legalább 50 milliárd forintos árbevételű fuvarozók, valamint az egyetemes postai szolgáltatók: mindössze három adat megadásával igényelhetik ezt az...
Életének 68. évében elhunyt Gereben Ágnes irodalomtörténész, történész, műfordító, egyetemi tanár. Külső szerzőként 2009 és 2013 között közel 200 cikke jelent meg a Portfolio oldalán. Az MTVA kedden...
Átírják a keresőalgoritmust, így a találatok közül kiszűrhetik a félrevezető előszobaoldalakat, amelyek megtévesztik a felhasználókat. Magyar kis- és középvállalkozások is áldozatul eshetnek, ha nem jól tervezik meg oldalukat
A most 25 esztendős Bethany Hamiltonnak kisgyerekkora óta a szördeszka a világot jelentő deszka. Olyannyira, hogy a világ összes cápája sem tudná leléptetni róla. Pedig az egyik elvitte a karját.
Nem kell még mindenhol temetni a telet, hiszen az olasz-francia határon már napok óta havazik. Prato Nevoso síterepe büszkén számol be arról, hogy az utóbbi napokban több mint két méter hó hullott a síterepen. A havazás még mindig nem akar elállni, kedden egész nap folyamatosan havazott.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője felszólította az MNB elnökét hogy ismerje el a jegybank felelősségét, és biztosítsa a betéteseket arról, hogy teljes egészében kártalanítják őket.
Az idén március közepéig 325 milliárd forint európai uniós támogatás kifizetése és előleg elszámolása történt meg - tájékoztatta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkársága kedden az MTI-t.
Százmillió dolláros kockázati tőkealapot hozott létre a brit kormány, a világ vezetői gyógyszergyártói és a brit Alzheimer-kutató alapítvány a demencia (időskori elbutulás) megelőzésére és gyógyítására irányuló tudományos kutatások felgyorsítására.
A fővárosi Fiumei úti temetőnek, a Salgótarjáni úti zsidó temetőnek és a Kegyeleti Múzeum gyűjteményének a Nemzeti Örökség Intézet lesz a vagyonkezelője. Az erről szóló kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
A Mezőkövesd bejutott a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjébe, miután a hazai hétgólos siker után a negyeddöntő keddi visszavágóján döntetlent ért el Gyöngyösön.
A Donyec-medence különleges jogállására vonatkozó törvény módosítása által okozott probléma tisztázását nevezte a fő feladatnak kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, szerinte ugyanis a dokumentum megváltoztatja és eltorzítja minszki megállapodásokat.
Barack Obama amerikai elnök kedden elutasította a republikánus többségű képviselőház frissen előterjesztett büdzséjavaslatát, amely 10 év alatt 5500 milliárd dollárral csökkentené a kormányzati kiadásokat.
Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt eljárást indított a Siófoki Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen a tavalyi szemétdíj-befizetések elmaradásának ügyében.
Két, vasárnap észlelt napkitörés erős geomágneses vihart idézett elő, amely kedden érte el a Föld atmoszféráját, és megzavarhatja az elektromos és a távközlési hálózatokat - közölte kedden amerikai Országos Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA), jelezve ugyanakkor, hogy egyelőre semmilyen zavarról nincs tudomása.
Az Arsenal ugyan 2-0-ra nyert a Monaco otthonában, de kevesebb idegenbeli gólja miatt kiesett. Madridban tizenegyes-párbajban dőlt el az Atlético és a Bayer Leverkusen csatája. A spanyolok javára.
Eséssel kezdték, majd óvatos emelkedéssel folytatták a keddi kereskedést az amerikai részvények. Vegyesen, de inkább gyengén, mint erősen alakultak a vezető indexek, határozottabb irányt a Fed...