2015. március 17. kedd

márc. 17
16:42
Ki menti meg a Győrt? - videó! (Blikk)
Győr — Sorra kapja a „kosarakat” a győri focicsapat. A zöld-fehéreket a Quaestor csődje után az Audi elhagyta, s úgy tűnik, a város sem dob mentőövet az NB I 2013-as bajnokának.
márc. 17
16:42
Második éve több külföldi befektetést vonz a dél-kelet-ázsiai régió Kínánál (ProfitLine)
Második éve bizonyultak vonzóbbnak a dél-kelet-ázsiai régió nagy gazdaságai Kínánál a befektetők szemében tavaly, a szakértők szerint a folyamat természetes, a Kínába irányuló befektetések új fejlődési szakaszukba érkeztek.
márc. 17
16:44
Csányi Sándor: már van külföldi érdeklődő a győri futball-klubra (Infostart)
A Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést kapta március 15-e alkalmából az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, az MLSZ elnöke. Csányi Sándor a nemzeti ünnep után adott exkluzív interjút az InfoRádiónak. Véleménye szerint a bankszektornak jobb éve lesz a tavalyinál, és szólt arról is, hogy továbbra is kiemelt helyet foglal el az életében a szegény gyerekeket támogató alapítványa.
márc. 17
16:44
Ezer ember kap munkát a tavaszi-nyári közfoglalkoztatásban (ProfitLine)
Ezer ember kap nyolcórás munkát a tavaszi-nyári közfoglalkoztatási programban Nyíregyházán - közölte a rászorulókat alkalmazó helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. szóvivője kedden az MTI-vel.
márc. 17
16:45
Rengeteg Alibaba kerül elő holnap (Privátbankár)
Immár fél év telt el az Alibaba kibocsátás óta, ezért az eddig még eladási tilalom alá eső 437 millió részvény számára holnaptól szabad a vásár.
márc. 17
16:48
Nemzetközi légügyi konferenciát tarthat a HungaroControl Budapesten (Infostart)
A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) felkérte a HungaroControlt arra, hogy idén ősszel Budapesten szervezzen meg egy széles körű, nemzetközi légügyi szakmai konferenciát - közölte a magyar légiforgalmi szolgálat kedden az MTI-vel.
márc. 17
16:48
ByeAlex durván kigyúrta magát egy év alatt (BorsOnline)
Igazi izomkolosszus lett a korábban inkább csak bajsza és szakálla miatt férfias ByeAlexből!
márc. 17
16:48
Megölték az Iszlám Államhoz hű paracsnokot (Blikk)
márc. 17
16:48
Fizetnénk a svédeknek, hogy Wilhelm Fruzsina maradhasson (Metropol)
Tovább gyűrűzik a 20 éves értelmi sérült, árva magyar lány ügye. Nagynénje a budapesti svéd követség előtt tiltakozott.
márc. 17
16:48
Szijjártó "elmegy a falig" (Alternatív Energia)
A külügyminiszter utasította a stockholmi nagykövetet, hogy még a héten folytasson megbeszélést Wilhelm Fruzsina ügyében.
márc. 17
16:48
Paksi bővítés: megkezdődött a környezetvédelmi engedélyeztetési eljárás (hirado.hu)
Ennek fontos része a közmeghallgatás, amelyet két hónapon belül 41 településen tartanak.
márc. 17
16:48
Majdnem olyan csúnyák a női jelmezbe bújó ISIS-esek, mint egy lefejezés (444.hu)
Nehéz napokat élnek át az utóbbi hónapok sztárterroristái. A korábban verhetetlennek tűnő ISIS egy ideje visszaszorulóban van, most pedig már több fronton is támadják őket a kurdok, az iraki hadsereg és a nyugati szövetségesek vadászgépei.
márc. 17
16:50
Mongólia számára véget ért a 2018-as vébé (Blikk)
márc. 17
16:50
Nagy dugó várható az M1-esen! (Alternatív Energia)
A burkolatjavítási munkálatok miatt egy sávra szűkül a forgalom.
márc. 17
16:50
Varsó elutasítja a szentpétervári főkonzulátusának kiköltöztetéséről hozott ítéletet (hirado.hu)
Lengyelország nem ismeri el az orosz bírósági döntést a szentpétervári lengyel főkonzulátus kiköltöztetéséről, annak végrehajtása sértenéa nemzetközi jogot .
márc. 17
16:50
CBA-vezér: Legalább 2022-ig maradunk erkölcsi és gazdasági katasztrófa (444.hu)
Interjút adott a 168 Órának Baldauf László, a CBA áruházlánc elnöke, számtalan magyar törvény kedvezményezettje, Orbán Viktor rajongója. A lényeg: Minimum tizenkét év kell ahhoz, hogy nemzetünket a miniszterelnök úr gazdaságilag és erkölcsileg fölemelje. Ezt 2010-ben megmondtam neki, és még … Folytatás
márc. 17
16:51
21 ember lett a lavina áldozata Ausztriában (Kripto Akadémia)
Több mint kétszer annyian haltak meg idén, mint tavaly.
márc. 17
16:52
Korszerűsítik a 33-as főutat (Blikk)
márc. 17
16:52
Változás: Egyiptomba utazók, figyelem (hirado.hu)
Az Egyiptomba látogató turistáknak május 15-étől még utazás előtt be kell szerezniük a vízumot az illetékes egyiptomi külképviseleten. Eddig a vízum beszerezhető volt az országba érkezés után is.
márc. 17
16:52
Ön szerint hány őszinte dolgot mond az RTL új főnöke a HVG-s interjúban? (444.hu)
Andreas Rudas átmenetileg vezeti a céget Dirk Gerkens távozása után.
márc. 17
16:54
Az idei szezonban kétszer több áldozatot követelt a lavina Ausztriában (hirado.hu)
Már huszonegy ember lett lavina áldozata az idei síszezonban Ausztriában, több mint kétszer annyian, mint tavaly ilyenkor.
márc. 17
16:56
Jövő októberben lesz a "kis népszámlálás" (hirado.hu)
Erről kedden fogadott el törvényt a parlament.
márc. 17
17:00
Állítsd össze Dárdai Pál csapatát! (Blikk)
Budapest — Nagy visszatérők a magyar labdarúgó-válogatottban. Dárdai Pál (39) szövetségi kapitány kijelölte a 24 fős bő keretét a Görögország elleni március 29-i Európa-bajnoki selejtezőre.
márc. 17
17:00
Trendelemzés szeminárium (Portfolio)
Szeretnél tartós sikereket elérni a tőzsdén? A hosszú távú sikeresség elengedhetetlen feltétele a technikai elemzés alapjainak elsajátítása. Néhány, nem is oly ördöngős szabály használata jelentősen...
márc. 17
17:00
Otigba döntött, nem lesz magyar válogatott (Sport365)
Otigba Kenneth végigjárta a korosztályos válogatottakat magyar színekben, az U21-esek között hatszor szerepelt, de felnőttként más nemzetet képviselne.
márc. 17
17:00
15. születésnapját ünnepelte a Bozsik Síiskola (Síelők)
15. születésnapját ünnepelte 2015. március 11-15 között a Bozsik Sífutóiskola az ausztriai Mallnitzban. A jubileumi táborban több mint nyolcvan sífutó jött össze, köztük sok gyerek, és senki nem ment haza üres kézzel. Emléklapokat, okleveleket és a tombolán rengeteg ajándékot osztottak ki a résztvevőknek.
márc. 17
17:03
Nagyon akarjuk az energiauniót (Privátbankár)
Magyarország számára az első és legfontosabb szempont az energiaunióval kapcsolatban az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtése - mondta Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára a tagállamok közösségi kérdésekért felelős minisztereinek tanácskozását követően
márc. 17
17:05
Elfogadták Lázár János javaslatát: jön a kis népszámlálás (Privátbankár)
Kis népszámlálás lesz jövő októberben, az erről szóló törvényt ma fogadta el a parlament. Lázár János ötlete volt az egész.
márc. 17
17:06
A trash legszebb napjait idézi ez a macskaeledel-reklám (Kreatív Online)
Az Adam&Eve DDB-től meglepő húzás, éppen ezért szeretjük.
márc. 17
17:06
Ponta szerint Oroszország fenyegeti Romániát (Metropol)
A román miniszterelnök egy keddi nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki Magyarország Oroszországhoz fűződő kapcsolatai miatt.
márc. 17
17:06
Torlódás lesz az M1-es autópályán (Blikk)
márc. 17
17:06
Miért gyáva minden náci? (Alternatív Energia)
Ez foglalkoztat minden olyan esetnél, amikor valakit napnál világosabb náculáson kapnak, és az illető körömszakadtáig tagad.
márc. 17
17:06
Vita a korrupcióról az olasz ügyészek és kormány között (hirado.hu)
Meg akarjuk tisztítani Olaszországot a korrupciótól, de nem akarunk rendőrállamot bevezetni - válaszolta Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden az olasz bíráknak és ügyészeknek, akik szerint a római kormány tehetetlen a közigazgatást és politikát behálózó korrupcióval szemben.
márc. 17
17:08
Jövő héten Mérték Médiafesztivál (Kreatív Online)
Háromnapos lesz a pécsi Zsolnay-negyedben.
márc. 17
17:08
Megölték a líbiai terrorista szárny egyik vezetőjét (hirado.hu)
A terrorista parancsnok Tunéziában a legkeresettebb bűnözők közé tartozott.
márc. 17
17:10
Folytatódik a 33-as főút korszerűsítése (hirado.hu)
A Füzesabony külterülete és Tiszafüred közötti terület fejlesztése várhatóan nyár végére készül el.
márc. 17
17:12
Ellenkezett az elveivel mégis megtette a színész - posztolta a fotót (hirado.hu)
A színész ez alkalommal feladta elveit, és megtette, amit a rajongói vártak tőle.
márc. 17
17:14
Infrastruktúrát kell építenünk az energiaunióhoz (hirado.hu)
Kedden tanácskoztak a tagállamok közösségi kérdésekért felelős miniszterei.
márc. 17
17:15
Intenzív NHP hitelkihelyezés a K&H-n;ál (ProfitLine)
A K&H a Növekedési Hitelprogram második szakaszában is folytatta az intenzív hitelkihelyezést, 86,1 milliárd forintot folyósított, és további 30,5 milliárd forintra kötött szerződést a cégekkel. Ezzel a második ciklus támogatott hiteleinek ötödét a K&H nyújtotta.
márc. 17
17:16
MTVA: pontatlanságokat közölt a BBC az új M1 indulásáról (hirado.hu)
Egyebek mellett azt írták, hogy 80 milliárdba került a csatorna átalakítása, miközben az összeg a közmédia teljes éves költségvetése.
márc. 17
17:17
Moody's: a Grexit és a defláció a legnagyobb euróövezeti kockázat (ProfitLine)
A legtöbb euróövezeti gazdaság adósprofiljának kilátása stabil, ám a valutaunió egészének kilátásait rontja a hosszasan elhúzódó defláció lehetősége, és a Grexit kockázata, vagyis Görögország esetleges távozása az euróövezetből - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett átfogó helyzetértékelésében.
márc. 17
17:18
KSH: jövő októberben lesz a "kis népszámlálás" (Infostart)
Jövő októberben lesz a "kis népszámlálás", az október 1-jei állapotra vonatkozóan. Erről kedden fogadott el törvényt a parlament - tudatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményben az MTI-vel.
márc. 17
17:18
Egyelőre csúnyán benézték a szakértők! (Portfolio)
Tavaly év végén még minden autóipari szakember attól tartott, hogy az európai autópiac gyógyulása lassul. Ennek hatására pedig rendkívül konzervatív növekedési várakozásokat fogalmaztak meg az...
márc. 17
17:18
35 milliós BMW-vel utazgat Győzike lánya (Pénzcentrum)
Sokba kerülne, ha kiderülne, mégis övé az autó....
márc. 17
17:18
Négy csúcsvezető hagyhatja ott a HírTV-t (ATV)
Van, aki nyugdíjba vonul, van, aki a kormánypárti bojkott miatt áll fel.
márc. 17
17:20
Szijjártó: Wilhelm Fruzsina ügyében "elmegyünk a falig" (Infostart)
Wilhelm Fruzsina ügyében a magyar kormány "elmegy a falig", minden törvényes megoldásra kész - erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt kedden Budapesten, a parlament külügyi bizottságának ülése után újságírói kérdésre.
márc. 17
17:20
Tesla túltengés (Portfolio)
Az elektromos autók üzemeltetői egyelőre nem bővelkednek nyilvános töltőállomásokban, ami első hallásra csak egy szűk kör problémájának tűnik, de mindez hamar megváltozhat. Londonban pl. szinte...
márc. 17
17:21
A kormány elmegy a falig (444.hu)
Mondta Szijjártó Péter. De most kivételesen nem fejjel, hanem a Svédországban élő Wilhelm Fruzsina ügyében.
márc. 17
17:23
Magyar-román üzengetés az orosz szankciók miatt (444.hu)
Victor Ponta román miniszterelnök beefelt egyet, a Külügyminisztérium nekifutásból szólt vissza.
márc. 17
17:24
Elkapták a legcikisebb autótolvajt (BorsOnline)
Minden trükköt bevetett, hogy elkerülje a rendőrséget, de arra nem gondolt, hogy mi lesz, ha elcsípik.

Keresés