A visszaesőnek számító énekesnőt kétmilliós csalással vádolják. A Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnöke mélységesen csalódott hajdani bálványában.
Februárban éves szinten 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az Európai Unióban (EU) a januári 0,5 százalékos csökkenés után - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
Ha gyes mellett dolgozik egy egyéni vállalkozó, akkor meg kell-e fizetnie a kötelező legkisebb minimálbér utáni járulékokat? Vagy a gyes melletti munkavégzés esetében csak akkor kell fizetni járulékot, ha van vállalkozói kivétje?
A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. új rehabilitációs üzletágat indított, melynek vezetésével a terület elismert szakértőjét, Balog Lajost bízta meg. Az üzletág elsődleges feladata a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésének szakszerű támogatása, valamint munkáltatók számára kínált magas szintű rehabilitációs szakmai tanácsadás, kiemelt fókusszal a rehabilitációs hozzájárulás…
A népesség és a lakások tíz százalékára kiterjedő, "kis népszámlálást", mikrocenzust tartanak 2016 októberében Magyarországon az Országgyűlési keddi döntése értelmében.
Az európai részvényindexek az elemzői várakozásokat alulmúló német hangulatindex hírére gyengülnek. A BUX index tegnapi záróértéke körül ingadozik, a MOL árfolyamának emelkedését a Magyar Telekom...
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint húsz, női ruhába öltözött harcosát tartóztatták le az iraki belbiztonsági erők a Bagdadtól 170 kilométernyire északra fekvő Tikrít város keleti részén – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség kedden.
Vasárnap a benzinkutakon sem lehet nyitva olyan üzlet, amely nem üzemanyagot árul, valamint olyan üzlet sem, ahol egyszerre folyik kis- és nagykereskedelmi tevékenység. Erről döntött keddi ülésén az Országgyűlés, írja az Index.
Vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Juncker-csomag keretében megvalósíthatók legyenek a Magyarország és Ausztria közötti vasúti fejlesztések - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és...
A felderítési feladatok hatékonysága javulhat az informatikai fejlesztésektől, és az ügyfelekkel is korszerűbben tartják a kapcsolatot - a drónokkal pedig cigicsempészeket fognak.
Puskával vadászott képviselőtársára Gőgös Zoltán szocialista képviselő a Parlamentben. A politikus egy teljesen szó szerint értendő légpuskát kapott elő, mármint, a puska levegőből volt... Aztán felhívtuk és elképesztő magyarázatot adott.
A meghirdetettnél kisebb összegben, az előző aukcióhoz képest változatlan átlaghozammal értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
A legbiztonságosabb megtakarításnak nevezte az állampapírt a nemzetgazdasági miniszter az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) vezetőjével tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ukrajna nem törődik bele abba, hogy Oroszország egy évvel ezelőtt törvénytelen módon elcsatolta a Krím félszigetet. Ukrán szakértők mindazonáltal egyetértenek abban, hogy a területet politikai rendezés útján kell az országnak visszaszereznie, a katonai megoldás nem lehetséges.
A kormány április végéig nyújtja be a 2016. évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a tervek szerint. A megszokottnál korábbi időpont elősegíti a közpénzügyi tervezhetőséget és...
A kormány április végéig nyújtja be a 2016. évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a tervek szerint. A megszokottnál korábbi időpont elősegíti a közpénzügyi tervezhetőséget és kiszámíthatóságot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére kedden. A tárca tudatta: a parlament a tavaszi ülésszakon elfogadhatja a jövő évi büdzsét.
Várhatóan húszmilliárd forintba kerülne első évben a magyar szerepvállalás az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és...
A felderítési feladatok hatékonysága javulhat az informatikai fejlesztésektől, és az ügyfelekkel is korszerűbben tartják a kapcsolatot - a drónokkal pedig cigicsempészeket fognak.
Várhatóan húszmilliárd forintba kerülne első évben a magyar szerepvállalás az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter parlament külügyi bizottságában. A miniszter szerint az USA kérte fel hazánkat, hogy száz katonánk biztosítási feladatokat lásson el … Folytatás
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint húsz, női ruhába öltözött harcosát tartóztatták le az iraki belbiztonsági erők a Bagdadtól 170 kilométernyire északra fekvő Tikrít város keleti részén - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség kedden.
Post by Schiffer András. Ez Schiffer András és az LMP kedvenc témája, és nem úgy tűnik, hogy valaha eredményt érnének el az ügyben. Soha nem fogjuk megtudni, ki, kiről, mit jelenetett a rendszerváltás előtt.