A Kos ugyan többet költ a kelleténél, de pánikra nincs oka; a Szűz megfázással küzdhet, ezért néhány napos ágynyugalom vár rá; a Nyilasnak türelemre lesz szüksége.
Közel kétezer kilométert tesznek meg a páncélozott harcjárművek, többek között Csehországban és Lengyelországban. Fontosnak érzik az amerikaiak az erőfitogtatást a régióban.
Ismét itt a 444 hagyományos, a Genfi Egyezmény által brutalitása miatt betiltott emberkísérlete: képesek vagyunk egy teljes napot eltölteni a közmédiát fogyasztva? Ráadásul azzal a közmédiával, amely épp most újul meg. Vajon sikerül a magyar focira elszórt pénznél is többet eltapsolva valami még szarabbat létrehozni? Egyetlen percről sem maradunk le!
1848. március 15-én, a reformkor készülődése után eljött az idő, hogy a dolgok megváltozzanak. Az ezeresztendős haza megújult, mert a lelkekben is megtörtént a változás - mondta Hende Csaba.
Dennis A. Ross, a Kongresszus magyar származású republikánus frakcióvezető-helyettese, a kongresszusi magyar baráti tagozat tagja, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 167-edik évfordulója alkalmából nyilatkozatban biztosította Magyarországot a támogatásáról.
Benyújtotta lemondását Darius Valcov román pénzügyminiszter, akit a román korrupcióellenes ügyészség megvesztegetés elfogadásával gyanúsít - közölte vasárnap Victor Ponta román miniszterelnök.
A hazaffyas hazugságok országában élünk. Büntetlenül, cáfolat és a hazug megvetése nélkül annyit ferdíteni, annyi üres frázist a levegőbe eregetni, talán sehol sem lehet máshol. Népszava anno 1907
A negyedik helyen álló Manchester United könnyedén verte hazai pályán a hetedik Tottenhamet az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Olaj vagy valamilyen olajszármazék úszik a Duna vizén Kisoroszinál, a mintegy ötszáz méteren tapasztalt szennyeződés összetételét és eredetét vizsgálják – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap kora délután az MTI-vel.
John Kerry amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjúban kijelentette, hogy hajlandó lenne találkozni és tárgyalni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel az arab országot sújtó erőszak megfékezése érdekében.
Letartóztattak valakit a csütörtöki hajnali fergusoni kettős rendőrtámadással kapcsolatban, közölte a Missouriban található kisváros rendőrsége. A két rendőr egyébként túlélte a támadást, ami egyébként éppen egy rasszizmus elleni tüntetésen történt. (USA Today.)
Most épp az állami olajcég, a Petrobras korrupciós botrányába eléggé belekeveredett, nemrég újraválasztott Dilma Rousseff elnök ellen ment a több tízezres menet Rio de Janeiroban és Sao Pauloban. (kép: YASUYOSHI CHIBA / AFP)
Az előzetes programtervnek megfelelően zajlottak vasárnap a nemzeti ünnep központi rendezvényei. Az érdeklődést jelzi, hogy a Budai Várban csaknem százezren vettek részt az ünnepi eseményeken - közölte a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (NRH) vasárnap este az MTI-vel.
A magyar kormány több miniszterének, továbbá helyi magyar szervezetek vezetőinek a részvételével tartottak megemlékezéseket a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról vasárnap a szomszédos országokban, Nyugat-Európában és a tengerentúlon is.
Nagyon alulfejlettek az állapotok a balkáni országban. Mihez kezdenénk mi, magyarok olyan politikusokkal, akik lemondanának akármilyen korrupciós vádak miatt?