A közoktatásban és a felsőoktatásban is alulfinanszírozottak az intézmények, több forrást valódi termelői munkahelyek létrehozásával lehetne biztosítani - mondta a Jobbik elnöke csütörtökön a Heves megyei Verpeléten, sajtótájékoztatón.
A belga válogatott szövetségi kapitánya, Marc Wilmots szerint Eden Hazardnak a saját útját kell járnia, és inkább hasonlít egy harmadik aranylabdáshoz.
Jelentősen, 36 ezerrel csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban a március 7-én zárult héten - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön.
Pusztító vihar söpört át péntek éjszaka az Ausztráliától északkeletre fekvő Vanuatu szigetcsoporton, s bár hivatalos adatokat még nem közöltek, félő, hogy több tucat ember odaveszett.
Az év néhány vasárnapján nyitva tartó üzletekben dolgozóknak jár a száz százalékos bérpótlék. A minden vasárnap kinyitó boltok alkalmazottai ötven százalékos pótlékra lehetnek jogosultak - így döntött az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter pénteken hivatalos levélben értesítette az ENSZ főtitkárát arról, hogy Kijev az ENSZ felhatalmazásával rendelkező békefenntartókat kér a Donyec-medencébe, továbbá kéri, hogy a Biztonsági Tanács szintjén folytassák le az ezzel kapcsolatos konzultációkat
Parádés játékkal négygólos győzelmet aratott a MOL-Pick Szeged a német Rhein-Neckar Löwen mannheimi otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán.
A Szent István Egyetemen rendszeres személyi juttatások kifizetését nem minden esetben támasztották alá a teljesítést igazoló munkaidő-nyilvántartással - többi között ezt állapította meg az Állami Számvevőszék a 2009 és 2013 közötti időszakot érintő vizsgálata során.
Nyílt levelet küldött pénteken a négy izlandi ellenzéki párt az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Lettország külügyminiszteréhez, amelyben a politikusok kifejtik, Izland továbbra is EU-tagjelölt ország
A nyugdíjplafon 2012-es eltörlése a fő oka annak, hogy van olyan magyar nyugdíjas, aki egymillió forint fölötti ellátást kap havonta - mondta el az InfoRádiónak Simonovits András egyetemi tanár.
Szombatra virradó éjszaka rengeteg késszúrással halálra késeltek egy férfit a XIV. kerületi Bosnyák téren egy buszmegállóban, a tettest a rendőrség elfogta.
Halálra késeltek egy férfit a XIV. kerületi Bosnyák téren egy buszmegállóban, a tettest a rendőrség elfogta - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombat reggel a honlapján.
Hatszázötvenmilliárd forinttal több érkezett az államkasszába tavaly a legfontosabb adó- és járulékfajtákból, mint az előző évben, ami a szaktárca szerint elsősorban azzal magyarázható, hogy zsugorodásnak indult a feketegazdaság - számol be a Magyar Nemzet.
A kereskedelemben dolgozó iskolaszövetkezetek, illetve a diákok a kiskereskedelmi törvény hatályba lépésével bevételük akár tíz százalékától eshetnek el - mondta a Napi Gazdaságnak Másody Szabolcs, a MÜISZ Iskolaszövetkezet marketingigazgatója.
Egy gépkocsikat szállító kamion gyulladt ki szombat hajnalban Zala megyében a 86-os számú főúton, Kozmadombja külterületén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A kiégett autók miatti kár mintegy 40 millió forint.
Németországban bírálják a kormány gazdaságpolitikáját a vezető gazdasági érdekképviseletek, és a kancellárral pénteken folytatott megbeszélésen "terhelési moratóriumot" kértek.
Németországban tavaly meghaladta a 100 ezret a feketemunka miatt indított eljárások száma, a hatóságok által kimutatott kár pedig megközelíti az egymilliárd eurót. Nagyon sok munkájuk van tehát a munkaügyi ellenőröknek. 1600 ellenőrt vesznek fel 2019-ig a minimálbérszabályok betartásának ellenőrzésére.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő rajtol majd az első helyről a vasárnapi futamon.
A teljes munkaidőben dolgozók 66 százalékát a versenyszféra alkalmazta 2014-ben. A legtöbben a feldolgozóipar különféle alágazataiban kaptak munkát, míg a második legnagyobb foglalkoztató az egészségügy volt - írja az Ado.hu.
Őrizetbe vettek Boszniában öt embert, köztük egy arab származású svéd állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy svédországi pokolgép-megrendelést teljesítettek
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő rajtol majd az első helyről a vasárnapi futamon.
Egy könyvvizsgáló a közös kapocs a Buda-Cash, Hungária Kft., DRB Bankcsoport botrányban - mondta Windisch László MNB-alelnök a Figyelőnek. A könyvvizsgálót nem nevesítette.
Londoni pénzügyi elemzők szerint Görögország kiújuló problémái és az euróövezeti defláció ezzel egyidejű mélyülése "súlyosan mérgező elegy", amely ismét teljes körű euróövezeti válságot szíthat, és ebben a környezetben a legjobb megoldás Görögország távozása lenne a valutaunióból.
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és tagvállalatai által alapított, az idén második alkalommal átadott díj célja, hogy ösztönözze a magyarországi szakképzés fejlesztését.
Csődvédelmet kért az NB I-es győri labdarúgócsapatot működtető Győri ETO FC Kft - 2001 óta a Quaestor érdekeltségébe tartozott a csapat és a stadion is. Folynak a tárgyalások a klub jövőjéről, meccsek azért egyelőre lesznek. Sok jót azonban nem ígér, hogy a botrány miatt az Audi is felmondta a szponzori szerződést.
A legtöbben a feldolgozóipar különféle alágazataiban kaptak munkát, míg a második legnagyobb foglalkoztató az egészségügy volt tavaly a KSH adatai szerint.
13 év börtönre ítélték Mohamed Nasheed-ot, a Maldív-szigetek korábbi elnökét, az ellenzék jelenlegi vezetőjét. Nasheed még 2012-ben, elnökként rendelte el egy bíró letartóztatását, ezért indult ellene eljárás tavaly. A mostani pert sokan színjátéknak tartották, a politikus ügyvédei az ítélethozatal előtt tiltakozásképp … Folytatás