Jó az állam gyorssegély a DRB-károsult önkormányzatoknak, de hosszú távon nem megoldás, mert a legtöbb önkormányzat nem tudja, miből fizeti vissza. A kormány március 4-én döntötte el, hogy a Buda-Cash-botrányt és a DRB-Bankcsoport bezárását megszívó 67 önkormányzatnak összesen 244,71 millió forintot … Folytatás
iTörténet: az élete vége felé a halálos betegségben szenvedő Apple-alapítónak új máj kellett, de elutasította Tim Cook részleges májátültetésre vonatkozó felajánlását – ez derül ki az új Becoming Steve Jobs című könyvből, amiben az Apple CEO-ja azt mondja erről, hogy a … Folytatás
Tizenegy halottat találtak eddig a kigyulladt és összeomlott kazanyi bevásárlóközpont romjai alatt - közölte pénteken Igon Panysin, a regionális katasztrófavédelmi központ parancsnoka, aki a mentést vezeti.
A szombatra kiírt újabb bírósági tárgyalással folytatódik a Forma-1-es Sauber istálló vitája a holland Giedo van der Gardéval, aki szerint a csapatnál neki járna az egyik pilótaülés az idei évre.
A márciusi péntek 13-a most a tőzsdén arról nevezetes, hogy sok lejáró certifikátnak ez az utolsó kereskedési napja. A boszorkányszombatnak nevezett péntek azonban jövő héten lesz, és előfordulhat, hogy turbulenciákat okoz.
A Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia keretében a kormány olyan alapvető célokat fogalmazott meg a 2014-2020 közötti időszakra, mint a megyeszékhelyek bekötése a gyorsforgalmi...
A német pénzügyminiszter szerint nem zárható ki a Graccident, vagyis az, hogy Görögország kibotlik az euróövezetből, maradási szándéka ellenére távozásra kényszerül a valutaunióból.
A német pénzügyminiszter szerint nem zárható ki a piacokon mostanában már "Graccident"-nek nevezett forgatókönyv bekövetkezése, vagyis az, hogy Görögország maradási szándéka ellenére "kibotlik", azaz...
Oktatáspolitikai vitán vett részt a Független Diákparlament szervezésében a Városmajori Gimnáziumban Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, volt oktatási miniszter.
Közel százmilliárd hiányzik a BudaCash-botrány miatt a DRB bankcsoportból, és akár ennek duplája a Quaestor kötvényeseinek számlájáról. És ez még nem minden: gyakorlatilag összeomlott a megtakarítók...
Megszállottja az orvosi eszközöknek az egyik gyöngyösi egészségügyi intézmény volt takarítója, aki egy teljes orvosi rendelőt hordott haza a munkahelyéről.
London - Ritkaság, amikor egy híres és elismert sportoló merész ruhába búj egy-egy esemény kapcsán, de úgy tűnik, Louise Hazelnek nincs kifogása az ellen, hogy megmutassa idomait.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) által létrehozott korrupcióellenes intézmény (Államok Csoportja a Korrupció Ellen, GRECO) pénteken arra emlékeztette Magyarországot, hogy e hónap végéig választ vár azokra a kérdéseire, amelyek a korrupció elleni fellépés terén megfogalmazott ajánlások megvalósítására vonatkoznak - részben a büntetendő cselekmények tekintetében, nagyobbrészt azonban a…
Nem lehetett panasz a BMW eredményére. A bevételek 5,7%-kal 80,4 milliárd euróra emelkedtek, miközben a nettó profit 9,2%-kal 5,8 milliárd euróra hízott, ami szintén új rekordnak számít. A Volkswagen előzetes számait már február 27-én közzé tették, de a végleges eredményekről és a jövőbeli kilátásokról csupán tegnap számolt be a vezetőség.
Új biztosítási rendeletek jelentek meg a Magyar Közlönyben, amelyek többek között az informatikai rendszerek védelmét, a biztosítók és viszontbiztosítók szavatolótőkéjét és biztosítástechnikai...
A német pénzügyminiszter szerint nem zárható ki a "Graccident", vagyis az, hogy Görögország "kibotlik" az euróövezetből, maradási szándéka ellenére távozásra kényszerül a valutaunióból.
Januárban a növényi termékek árának 7,4, a vágóállatok és állati termékek felvásárlási árának 6,9 százalékos csökkenése következtében 7,2 százalékkal alacsonyabbak voltak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy kardiológus professzor legfontosabb egészségvédő tanácsa így hangzik: mindennap vidd le a kutyát sétálni. Akkor is, ha nincs kutyád. A mozgás lételemünk, fontos szerepet játszik számos betegség,...