A reklámadó csökkentését és a mostani sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolja Lázár János. Az európai uniós tagállamokban a legmagasabb reklámadó - öt százalék - írja az index.hu
Tüneteiben és lefolyásának időtartamában is különbözik az influenza az influenzajellegű megbetegedésektől - mondta az InfoRádió által megkérdezett doktor.
Petro Porosenko ukrán elnök bizonyos abban, hogy szükség esetén Ukrajna kap akár halált is okozó fegyvereket a partneri országoktól. Ezt az ukrán államfő kedden Harkivban tett munkalátogatásán jelentette ki.
Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra” – ez lesz a címe a Fidesz által meghirdetett parlamenti vitanapnak, melynek megtartását kedden kezdeményezte a nagyobbik kormánypárt
Több mint 70 ezer ember adategyeztetési eljárását kezdte meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság azért, hogy a hamarosan nyugdíjassá válók megtudják: mennyi szolgálati idejük és milyen kereseti adatai vannak.
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy férfi a főváros VII. kerületében, Dob utcai lakásában kedden - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Szennyvízcsatornába hajított, súlyos károkat szenvedett múmiákra akadt az egyiptomi rendőrség a felső-egyiptomi Minja tartományban - derül ki a műemlékvédelmi minisztérium keddi közleményéből.
Az elfogultságát hangoztató izraeli vádak nyomására azonnali hatállyal lemondott tisztségéről William Schabas, annak az ENSZ-bizottságnak az elnöke, amely a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet ellen tavaly nyáron végrehajtott Erős szikla izraeli hadműveletet vizsgálja – értesült az izraeli média
Jó hangulatban telt az európai tőzsdéken a kereskedés, a befektetők továbbra is a görög adósságrendezésről szóló tegnapi londoni nyilatkozatnak örültek. Az amerikai piacokon szintén erősödéssel...
A termelők tavaly 130 ezer hektáron, 96 milliárd forint értékben állítottak elő vetőmagot, idén mind a terület, mind pedig a mennyiség kismértékben növekedni fog - mondta Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A német kancellár hétfői budapesti állásfoglalása után kedden a német külügyminiszter is elutasította, hogy a Nyugat fegyverszállításokkal támogassa az oroszbarát szakadárok ellen harcoló ukrán hadsereget
Ha valóban Magyarországon létesít gyárat a BMW, az mindenképpen pozitív hatást gyakorol a gazdasági növekedésre - mondta az Erste elemzője az InfoRádió kérdésére. Ürmössy Gergely hozzátette: a járműipar hozzájárulása az ipari termeléshez jelentős, és az ipari termelés hozzájárulása is a GDP-hez. Az elemző szerint pozitív hatást a magyar növekedésre leghamarabb 2016-ban gyakorolhat egy ilyen…
Gumilövedéket is használt a lengyel rendőrség egy bányásztüntetésen, melyet kedd este a sziléziai Jastzrebi Széntársaság (JSW SA) székhelye előtt tartottak; több ember megsérült, mintegy tíz tiltakozót letartóztattak, s megrongálódott az eseményeket közvetítő lengyel köztelevízió felszerelése is
Megállapodás született a cég és a szakszervezetek között az elbocsájtások körülményeiről. Sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több mint 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben. A Tesco hazai vezetői, Sáling József a KASZ elnöke szerint, a tárgyalásaikon cáfolták a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint további üzletbezárásokat terveznek.
Ez pedig megmagyarázhatja, hogy általában miért hazudósabbak a férfiak a nőknél. A kísérletet vezető kutatók arra jutottak, a bevett társadalmi normák szerint a lányoknak őszintébbnek kell lenniük a fiúknál.
A megélhetési bevándorlás, a bankok elszámoltatásának végigvitele, a nemzeti közműholding felállítása, valamint oktatási és egészségügyi kérdések lesznek a tervek szerint a fő témák a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja szerdán kezdődő évadnyitó ülésén, Mezőkövesden - közölte a Fidesz-frakció sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
Politikai pályájának legjelentősebb állomásairól beszélt kedd este a brüsszeli Balassi Intézetben Navracsics Tibor uniós biztos a Magyar Hullám kulturális és közéleti társaság szervezésében.
Elfogatóparancs-tervezetet készített Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök és Héctor Timerman külügyminiszter ellen a januárban meggyilkolt ügyész, Alberto Nisman - írta kedden internetes kiadásában a The New York Times.
Egyszeri tételek miatt jelentősen csökkent a gyorspostai logisztikai szolgáltatások területén az Egyesült Államokban piacvezető UPS tavalyi negyedik negyedévi profitja.
Bővítette hivatalos stratégiai partnereinek körét a Földművelésügyi Minisztérium, a továbbiakban a tárca 75 gazdasági társaságra és civil szervezetre számít a jogszabályelőkészítésben, átfogó programok, stratégiai dokumentumok megalkotásában - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden a dokumentumok átadásán, Budapesten.
Gumilövedéket is használt a lengyel rendőrség egy bányásztüntetésen, melyet kedd este a sziléziai Jastzrebi Széntársaság (JSW SA) székhelye előtt tartottak; több ember megsérült, mintegy tíz tiltakozót letartóztattak, s megrongálódott az eseményeket közvetítő lengyel köztelevízió felszerelése is.
Tóth Ildikót bízta meg az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet főigazgatói, Nagy Máriát pedig a gazdasági igazgatói feladatok ellátásával Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - tájékoztatta a kórház sajtóreferense kedd este az MTI-t.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kedden az interneten közzétett egy videofelvételt, amely állítása szerint a fogságában lévő jordániai pilóta élve elégetését ábrázolja.
Ti meg tudjátok különböztetni a tőzikét a hóvirágtól? Mindkét növényfaj védett, de első ránézésre nem szembetűnő a különbség két talán legismertebb téli virágunk között, amelyek február végén-március elején borítják virágba élőhelyeiket. Hóvirágból hazánkban a legismertebb a kereskedelemben, a kiskertekben is megtalálható levantei és a pompás hóvirág (Galanthus elwesii), a kikeleti hóvirág…
Magyarország továbbra is vezet a női kézilabda európai kupák ranglistáján, amelyben a mostani szezont megelőző három idény eredményét veszik figyelembe.
Lehetséges földimogyoró allergén tartalma miatt visszahívta az amerikai fogyasztóktól a Szeged Sweet Hungarian Paprika elnevezésű termékét a kelet-európai fűszerek forgalmazására szakosodott, a New Jersey állambeli Avenelben székelő Spiceco vállalat - közölte több amerikai híroldal.
A most kezdődő uniós támogatási ciklusban 145,5 millió euró forrás fordítható ültetvénymegújításra Magyarországon - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kedden Kecskeméten, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet-Kecskeméti Kutató Állomás felújított laboratóriumának átadásán.
Ha van ember a földön, akinek a bőrébe semmiképpen sem bújnék most, az Tar János. Szegénynek egyszerre kell szembesülnie azzal, hogy fia borzalmas bajba keverte, s azzal, hogy szeretett felesége nem bírta tovább a harcot, belehalt.