Francois Hollande szerint Görögországnak az eurózónában kell maradnia. A francia államfő ezt pénteken, röviddel az euróövezeti országok pénzügyminiszteri testületének, az úgynevezett eurócsoportnak a brüsszeli rendkívüli tanácskozása előtt mondta, amelynek tétje a görög adósság sorsa.
Sok a felszámolás és a kényszertörlés az ingatlanügyletekkel foglalkozó cégeknél, de a szektor bedőlési indexe még így is az országos átlag alatt marad. Az iparágban jelenleg közel 40 ezer cég működik, azonban a vállalkozások száma az elmúlt időszakban csökkent. Bár az előrejelzések az ingatlanpiac fellendülését jelzik, mégsem lélegezhet fel a piac?
Az online és mobilbankolás egyre elterjedtebbé válása és a pénzügyi válság ellenére csak 4,8 százalékkal csökkent az amerikai bankok fiókhálózata 2009 óta - derül ki az amerikai betétbiztosító (FDIC)...
Atlanta — Gégemetszést kellett végrehajtani a három hete kómában fekvő Bobbi Kristinán (21), miután állapota a hét közepén rosszabbra fordult – tudta meg a Radar Online.
London — Nem csak szépségével és eleganciájával, de bátorságával is elkápráztatja környezetét a lett születésű modell, akinek fél lábát még kamaszkorában amputálták a térde alatt.
Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter saját szavai szerint "a fehér füst felszállását" várja az euróövezeti országok pénzügyminiszteri testületének, az úgynevezett eurócsoportnak a pénteki brüsszeli rendkívüli tanácskozásától, míg Wolfgang Schäuble, a német pénzügyek irányítója arra hívta fel a figyelmet, hogy nem egyetlen ország, hanem egész Európa jövőjéről van szó.
Moszkva Kijevvel fizettetné ki a délkelet-ukrajnai szakadár régióknak küldött földgázt, amelyet azoknak ingyen juttat el - derült ki Dmitrij Medvegyev miniszterelnöknek az orosz nemzetbiztonsági tanács pénteki ülésén elhangzott kijelentéseiből.
Nem volt jó ötlet valótlan adatokat vinni be egy bank számítógépes rendszerébe, és ezzel elősegíteni 21 vállalkozó hitelkártyához jutását, az ezzel vádolt Somogy megyei férfit ugyanis három és fél év börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla. A férfi bűntársai közül már … Folytatás
Potters Bar — Egy megtermett krumplival szerelte meg egy 1960-as Land Rover indítómotorját egy találékony szerelő az angliai Hertfordshire egyik farmján.
Az ukrán elnök meggyőződését fejezte ki pénteken, hogy elődje, Viktor Janukovics "a pokolban fog égni örökre" a Majdan-tüntetések résztvevői ellen egy éve elkövetett bűnökért. Petro Porosenko azon a kijevi rendezvényen mondta ezt, amelyen az európai integrációt és hatalomváltást követelő kijevi demonstrálók elleni brutális karhatalmi fellépésre emlékeztek.
Amerikában is csak szerény elmozdulásokat láthatunk, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy továbbra sem született érdemi döntés az Eurócsoport pénteki találkozóján, ahol a görögök által tegnap...
Belgiumban a magyarországihoz hasonló a hazai és külföldi tulajdonú bankok részaránya Európában. Svédországban, Németországban vagy például Franciaországban nagyon magas, Csehországban és a balti országokban viszont nagyon alacsony a hazai tulajdonú bankok aránya - mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője.
Budapest — Az állam kisajátította a Kossuth téren álló MTESZ-székház épületét, így nincs akadálya, hogy elkezdődjön egy újabb képviselői irodaház kialakítása.
Moszkva Kijevvel fizettetné ki a délkelet-ukrajnai szakadár régióknak küldött földgázt, amelyet azoknak ingyen juttat el - derült ki Dmitrij Medvegyev miniszterelnöknek az orosz nemzetbiztonsági tanács pénteki ülésén elhangzott kijelentéseiből.
Az ukrán elnök meggyőződését fejezte ki pénteken, hogy elődje, Viktor Janukovics "a pokolban fog égni örökre" a Majdan-tüntetések résztvevői ellen egy éve elkövetett bűnökért. Petro Porosenko azon a kijevi rendezvényen mondta ezt, amelyen az európai integrációt és hatalomváltást követelő kijevi demonstrálók elleni brutális karhatalmi fellépésre emlékeztek.
Kutatás-fejlesztési együttműködésről szóló megállapodást írt alá az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az amerikai Electric Power Research Institute (EPRI) vezetése csütörtökön - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
Peter Oborne újságíró otthagyta a legismertebb brit konzervatív lapot, mert nem írhattak rosszat az újságban hirdető HSBC-ről. Újabb óriási angliai médiabotrány a láthatáron.
London — Az emberiség egyetlen túlélési esélye, ha elindul felfedezni a távoli világűrt – állítja a föld talán legnagyobb koponyájának tartott brit fizikus zseni, Stephen Hawking (73).
Több mint 300 millió dolláros jegybevételével óriási siker A szürke ötven árnyalata című film a Universal Pictures számára, ennek ellenére a stúdió még nem adott szabad utat a mozi folytatására, amelynek bemutatóját eredetileg 2016 februárjára, Valentin napra tervezték. Ennek oka, hogy az írónő, E. L. James nagyobb beleszólást akar a filmfeldolgozásba, maga akarja írni a forgatókönyvet.
Az eredetileg tervezett délután három óra helyett csak este fél hétkor kezdődött meg pénteken Brüsszelben az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek rendkívüli tanácskozása a görög adósság ügyében.
Az eredeti időpontnál másfél órával később, ma fél 5-kor kezdődött meg Brüsszelben az eurózónás pénzügyminisztereket tömörítő Eurócsoport kulcsfontosságú ülése, amelyen dönthetnek a Görögország által...
Tömegesen nyújtottak be manipulált fotókat az idei World Press Photo pályázatra, az utolsó előtti fordulóba jutott képek közül minden ötödiket nem megengedett digitális utómunka miatt kellett kizárnia a zsűrinek - mondta Lars Boering versenyigazgató a Der Spiegel című német magazinnak.
A csontritkulásról mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy - korábbi elképzeléseinkkel szemben - férfiaknál és fiataloknál is kialakulhat. Dr. Pál Mónika, reumatológus a megelőzési és kezelési lehetőségekre hívta fel a figyelmét.
Tömegesen nyújtottak be manipulált fotókat az idei World Press Photo pályázatra, az utolsó előtti fordulóba jutott képek közül minden ötödiket nem megengedett digitális utómunka miatt kellett kizárnia a zsűrinek - mondta Lars Boering versenyigazgató a Der Spiegel című német magazinnak.
Mélységes aggodalmát és csalódottságát fejezte ki pénteken Ertugrul Apakan, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának vezetője a szervezet éves közgyűlésén Bécsben, mivel nem engedték be munkatársait a kelet-ukrajnai, önhatalmúlag kikiáltott "donyecki népköztársaság" területére.