A tűzoltók már a helyszínen, három autóval oltanak. Olvasónk – egyben Clash of Clansos klánunk, a Streampunks egykori, akadémiaklánunk, a 444 Academy jelenlegi oszlopos tagja -, Zsombor beszámolója szerint már a füst sem olyan sűrű és fekete, mint az elején … Folytatás
Nem csökkent a magyar államadósság 2014-ben - mutatja az MNB előzetesen publikált adatsora, teljes egészében megegyezik a 2013 év végén publikát adattal. Az államadósság alakulása lehet a kulcs például hazánk felminősítésében, a csökkenés felpöröghet a következő években.
A Ferrari új csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene értékelte az eddig teszteredményeket. Nagyon pozitívnak látja a csapaton belüli munkát, és Vettelben is látja a sikeres Schumachert.
A médiaháborúba sodródó oligarcha sorra adja el jobbos médiavállalkozásait. Az új vezető a régi üzlettárs Fonyó Károly lett, aki egy piackonform jobboldali tévécsatornát szeretne.
Aláírták a megújult magyar reklámetikai kódexet kedden Budapesten, amelyben kiemelt hangsúlyt kap a gyermekvédelem, illetve új területként a kozmetikai reklámokra vonatkozó alapelvek és a digitális úton gyűjtött adatokra épülő, viselkedés-alapú reklámokkal kapcsolatos szabályozás is bekerült a dokumentumba.
2014. novemberben a kormány előírta, hogy ha a 2015. szeptember 30. előtti 6 hónap átlagában legalább 2 hónapban nem éri el a tagdíjfizetők aránya a 70 százalékot, akkor végelszámolással meg kell szüntetni a magánnyugdíjpénztárat. Novemberben még mind a négyen messze … Folytatás
A rendszerváltozás óta hullámzó intenzitással folytak a magyar-orosz kapcsolatok. Az eltávolodást és az orosz-ellenes retorikát a 2000-es évek elejétől fellendülés követte, a 2010-es választás után pedig Orbán Viktor miniszterelnök meghirdette a keleti nyitás politikáját.
Kutatások bebizonyították, hogy a szerveskróm-tartalmú táplálék-kiegészítők hozzájárulnak a vércukorszint-egyensúly kialakításához, és a szervezetben termelődő inzulin optimális működéséhez.
Az uniós források egyik magyarországi hivatalos ellenőrző szerve, a 2010 óta működő Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) mintegy 26 milliárd forintnyi szabálytalanságot állapított meg...
A tervezett délután kettő óra helyett egy órával később érkezik Putyin Budapestre, így minden programja - Hősök tere, Fiumei út, Parlament, Sándor-palota - egy órát csúszik.
Gland – Bátor nőnek tartják és csodálják az orvosok Corinna Schumachert (46). A fiatal asszony több mint egy éve kitartóan hisz abban és mindent megtesz annak érdekében, hogy férje Michael Schumacher (46) felépüljön.
Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki 2013-ban Gyálon megfojtotta volt rablótársát, egy korábbi prostituáltat, majd a holttestet ágyneműtartóba rejtette. Kiderült: félt, hogy a drogokat használó nő kifecsegi titkaikat, ugyanis mindent tudott a férfi korábbi bankrablásairól. Ráadásul menet közben L. Gyula, a vádlott, új nőt is szerzett magának.
A befektetők egyik nagy kedvence volt az elmúlt években a Telenor, a távközlési cég részvényeinek árfolyama soha nem látott magasságba emelkedett idén. Az elmúlt napokban azonban gyorsan esett 10...
Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti látogatásával kapcsolatban a német lapok közül a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), a szintén konzervatív Die Welt, továbbá a liberális Süddeutsche Zeitung és az ARD országos közszolgálati televízió hírportálja közölt írást kedden.
Megközelítette, de el nem érte januárban az Ausztriában foglalkoztatott magyar állampolgárok száma a nyári csúcsot. Ám van, hogy az idegenforgalmi szezontól függő adat februárban vagy márciusban tetőzik. A román állampolgárok sokan jöttek a liberalizáció óta, de igazán tömeges bevándorlásnak nincs jele.
Megérkeztek Magyarországra az első Ausztriából használtan vásárolt vasúti személykocsik - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-vel.
A stratégiai fontosságú várost a papíron harmadik napja tartó tűzszünet ellenére folyamatosan támadják. Az ukrán sajtó szerint már utcai harcok folynak.
Megduplázódott az egyedszámuk, 35 helyett már 70 állat élhet. Ebből 57 Vlagyivosztok környékén, a többi Kínában. Legalábbis erre következtettek a WWF, az orosz akadémia és a természetvédelmi hatóságok szakértői, akik az Amur vidékén számolták a leopárdlábnyomokat a hóban. (MTI)
Ausztriában a kórházaknak közvetített diplomás ápolók ügyében indult per. A hatóság szerint burkolt munkaviszonyról van szó, amennyiben a bíróság helyt a felvetésnek az az egész ápolási piacra kihathat, írja a Veol.hu.
Igaz, még az sem biztos, hogy ezen az útvonalon fog elhaladni az orosz államfő. Rengeteg alternatív útvonal merült fel arra az esetre, hogy biztonságban közelítsék meg a tervezett úti célokat.
Az elsősegélynyújtást megtanulni gyerekjáték – hirdeti a Magyar Vöröskereszt. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet a közösségi média segítségével hívja fel a fiatalok figyelmét, hogy egy jól felkészült elsősegélynyújtó egyszerű, gyors és szakszerű beavatkozása akár életet is menthet.
Átláthatóbbá tenné a letelepedési kötvények piacát a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az InfoRádió Aréna című műsorának beszélt erről. A teljes beszélgetést ma este hat órától hallgathatják...
Jogerősen egy év hét hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék kedden azt a férfit, aki 2012 márciusában telefonon azt jelezte, bombát helyezett el a Debreceni Járásbíróság épületében - közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Újabb fordulatokat hozott a január a befektetési alapok piacán. Két hónap után az év első hónapjában újra növekedést láthattunk az alapok által kezelt vagyonban, ráadásul a befektetési alapok iránti...
Egy autógyár életében a fejlődés szinte szemmel látható, az újabbnál újabb modellek, illetve technológiák nap nap után kerülnek a piacra. Ezek gyártásához, minőségellenőrzéséhez tapasztalt...
Budapest - Alig múlt 18 éves, de már most a zenei élet egyik sikeres üdvöskéje. Várhegyi Lucas Palmira a Rising Star nyerteseként volt szerkesztőségünk vendége.
Bosszantó, ha kefés/szivacsos autómosóba visszük a kocsinkat, és utána azt tapasztaljuk, hogy apró mikrokarcok keletkeztek a lakkrétegen. A német Bild összeállításából megtudhatjuk, hogy mire ügyeljünk, ha gépi mosatás mellett döntünk.
Ő-RÜ-LET!!4! Csak kapkodom a fejem, és csak részben azért, mert a felét se értem annak, amit Amber Rose és Kim Kardashian húga vagdos a másik fejéhez. De mert seggekről, kurvaságról és pornóról van szó, igyekszem nagyon figyelni!
London –Lewis Hamilton (30) a legjobb módját választja a felejtésnek. A Forma-1 kétszeres világbajnoka szebbnél-szebb nőkkel veszi körül magát, mióta szakított Nicole Scherzingerrel (36).
Benne van minden a Rickrolltól Zidane fejelésén át a Charlie bit my fingeren keresztül az Ice Bucket Challenge-ig. Érdekes, hogy régen milyen rossz volt a minőség, az elmúlt pár évben nagyon sokat javult a technika a most 10 éves Youtube-on. … Folytatás
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), illetve a Közreműködő Szervezetek (KSz) uniós támogatásokkal kapcsolatos 2007 és 2013 közötti feladatellátását ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és megállapította, hogy az NFÜ összességében szabályszerűen és eredményesen hajtotta végre feladatait - közölte az ÁSZ kedden.