Legkésőbb 2017 elején bevezetik Budapesten a dugódíjat - erősítette meg a főpolgármester egy szerdai háttérbeszélgetésen, ahol kiemelte, hogy ez a feltétele a 4-es metró uniós támogatásának. Azt egyelőre továbbra sem sikerült megtudni, hogy az Európai Bizottság hányszor és miért adott haladékot a dugódíj bevezetésére.
Marco Reus kedden meghosszabbította szerződését a Dortmunddal, hogy véget vessen a távozásáról szóló spekulációknak. A történelem azonban bizonyítja, nem sokat jelent egy szerződéshosszabbítás.
A hulladékgazdálkodás állami irányítás, kezelés alá kerülhet, ám a működtetés, a tevékenység, a szolgáltatás helyi szinten marad - mondta Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Hejőpapiban, a 3,6 milliárd forintból elkészült mechanikai hulladék-előkezelő mű avatásán, csütörtökön.
A kétoldalú áruforgalom 2002 óta ötszörösére nőtt Magyarország és Törökország között, a gazdasági együttműködést illetően a turizmusban és az építőiparban kínálkoznak nagy lehetőségek - hangzott el a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén, melyen a magyar-török kereskedelmi, gazdasági, üzleti kapcsolatokról volt szó csütörtökön.
A döntéssel kétharmados többsége lett a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ képviselőinek, így Ilie Bolojan polgármester reméli, hogy fontos döntéseket könnyebben hozhatnak meg
Le volt fizetve minden rendőr; ha úgy dolgoznak ahogy kell, másképp alakult volna a nyomozás - mondta egy tanú a négy halálos áldozatot követelő, másfél évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban Portik Tamás és Jozef Rohác ellen folyó büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön.
Nagyréde — Már húszan jelentkeztek pótnagymamának arra a felhívásra, amit Blaskó István (46) özvegy apuka tett közzé az interneten, miután a felesége a múlt héten meghalt, és két kisgyermeket hagyott rá.
Magyarország — Levegőbe emelkedett a Magnus Fusion nevű, magyar fejlesztésű repülő, amivel Földi Zoltán (40) és Hankusz Kálmán (40) fotós a Földközi-tenger megkerülésére indul.
Nagy macera, de látványos vendégváró lehet a kifordított főtt tojás. Az ember megszokja, hogy a tojás kívül fehér belül sárgra, de a japánok természetesen „feltalálták” a kifordított változatát is.
Ma már egyre több tudományos vizsgálat is bizonyítja, hogy hatalmas erőt ad egy súlyos betegnek a túléléshez, ha vannak olyan szerettei, akikkel még együtt szeretne lenni, akiknek a kedvéért meg akar gyógyulni - írja a Kiskegyed.hu.
A Várkert Bazár talán az az állami beruházás, amit a legtöbbször adtak át ünnepélyesen 2014-ben, és ami ehhez képest csak nem akart elkészülni. Most a kultura.hu-n jelent meg interjú arról, hogy lassan lezárják a teendőket a Bazár körül, amivel a "sajtó méltatlanul bánt".
Marbella — Nemcsak szakvezetőként, hanem tanárként is helyt kell állnia a marbellai edzőtáborban Benczés Miklósnak (45), az NB I-es Puskás Akadémia vezetőedzőjének.
Erősödött csütörtökön a forint a bankközi devizakereskedelemben: az eurót délután négy órakor 306,15 forinton jegyezték a kora reggeli 309,21 forint után.
Nagy macera, de látványos vendégváró lehet a kifordított főtt tojás. Az ember megszokja, hogy a tojás kívül fehér belül sárgra, de a japánok természetesen „feltalálták” a kifordított változatát is.
A hulladékgazdálkodás állami irányítás, kezelés alá kerülhet, ám a működtetés, a tevékenység, a szolgáltatás helyi szinten marad - mondta Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
Kampánybeszédet intézett pénzügyminiszter társaihoz a tegnap esti Eurócsoport ülésen a görög pénzügyminiszter és a több mint hét órán át tartó egyeztetés a süketek párbeszédéhez hasonlított. Végül a...
Merkel csütörtök délután a brüsszeli EU-csúcstalálkozóra érkezve reménykeltőnek, "nem többnek és nem kevesebbnek" minősítette a minszki eredményeket, Hollande szerint pedig továbbra is fent kell tartani a kellő nyomást, Faymann osztrák kancellár szerint remény van, garancia nincs, és Donald Tusk szerint az orosz agresszió fenyegetés a kontinens békéjére
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöke nyilatkozatban üdvözölte csütörtökön a minszki csúcstalálkozó eredményeit, és teljes támogatásáról biztosította az intézkedéscsomagot a 2014
Orosz-magyar vállalkozás keretében hoznak létre víziszárnyas tenyész- és nevelő telepet az idén Tatárföldön, Kirov megyében, Oroszországban, ahol így prémiumtermékek előállítására nyílik lehetőség a magyar termelési tapasztalatokra támaszkodva és a megfelelő szakmai háttérrel kiegészítve - derül ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közleményéből.
Hoki Múzeum nyílt a magyar jégkorong bölcsőjének tekintett Városligeti Műjégpályán, ahol a csütörtöki ünnepségen a sportág több korábbi kiválósága is megjelent.
London — Gazdagok és csúnyák. Egy szerencsejátékkal foglalkozó cég a legújabb promóciójához felmérést készített arról, hogy az angol labdarúgó-Premier League-ben szereplő játékosok közül kik tetszenek az amerikai nőknek és kik nem.
A bizonytalanság hamar tovatűnt a piacokról, miután Putyin szerint napokon belül jöhet a tűzszünet Kelet-Ukrajnában. A vezető nyugati indexek látványosan erősödtek, és a hazai tőzsde is jól...
A Fidesz frakcióvezetője szerint ha az MSZP és a Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a kikötőkben lévő boltok legyenek vasárnap zárva, azt "mi támogatni fogjuk". Rogán Antal ezt a jegybankban tartott sajtótájékoztatón mondta csütörtökön.
A minszki egyeztetések miatt a tervezetthez képest több mint háromórás csúszással kezdődött meg csütörtök délután Brüssszelben az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácskozása. A napirenden az ukrán helyzet, a terrorizmus elleni küzdelem és a gazdasági és monetáris unió (EMU) jövőjéről folytatandó vita szerepel.