A meglévő 8,5 milliárd forintos sertésjóléti támogatást újabb 8,62 milliárd forintos tenyészkoca állatjóléti támogatással kiegészítve idén összesen több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatást kapnak a sertéstartók, ami a 2014-es duplája - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt programokért felelős miniszteri biztosa szombaton, a VIII. Budapesti Mangalica Fesztiválon.
A közismert és széles körben elfogadott „Global Trends in Private M&A” éves felmérésének eredményei alapján az Allen & Overy megerősítette, hogy a pénzügyi világválság óta 2014 volt a legerősebb év a fúziós és akvizíciós (M&A) ügyletek globális piacán.
BUDAPEST – Alapvetően volt rá esély, hogy Lacit vagy Edinát párbajozni küldik a villalakók, de már biztos: egyikük biztosan megy a stúdióba. De esélyes, hogy egymás ellen kell párbajozni az szerelmespár tagjainak.
Görögország eddig sem tagadta, hogy kiélezett pénzügyi helyzetben van, azonban a gazdasági miniszter szombati nyilatkozata még súlyosabb helyzetre utal. A Wall Street Journalnak ugyanis azt mondta...
Vita alakult ki egyes kormányzati illetve kormányközeli szereplő teljesítménye kapcsán a Havas a pályán műsorában: ekkor hívta fel a figyelmet az érintettek étkezési szokásaira a műsorvezető.
Fából készült érdekes kilátótornyot építenek fel az olaszországi Bruneckben, a torony egy fát mintáz meg egy erdő közepén - adta hírül az eVolo. Olaszországban igazán ügyelnek arra, hogy az...
Hogyan kell könyvelni a szakképzési hozzájárulási kötelezettséget, illetve a figyelembe vehető csökkentő tételeket? Olvasói kérdésre Szolnoki Béla könyvvizsgáló adószakértőnk válaszolt.
A kormány tavaly ősszel nyújtotta be az Európai Bizottságnak a sertésprogramon belül javasolt támogatási kérelmet, amelyet a brüsszeli testület január végén hagyott jóvá.
A görög gazdasági miniszter szombaton arra figyelmeztetett, hogy márciusban likviditási problémáik lesznek, ha nem nőnek az adóbevételek. A Wall Street Journal napilapnak adott interjújában Jeórjiosz Sztathakisz azt mondta, "majd akkor meglátjuk, hogy mennyire lesz kemény Európa".
Politikai és gyakorlati támogatást ígért Ukrajnának a NATO. Erről Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára biztosította a müncheni biztonságpolitikai konferencián Petro Porosneko ukrán elnököt. Merkel nmémet kamcellár, Porosenko és Joe Biden amerikai alelnök részvételével háromoldalú találkozót is tartanak.
A müncheni biztonságpolitikai fórum keretében a német kancellár, az amerikai alelnök és az ukrán államfő ukrán válság lehetséges rendezéséről egyeztet.
Jeórjiosz Sztathakisz gazdasági miniszter azt mondta, "majd akkor meglátjuk, hogy mennyire lesz kemény Európa". Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint a németekkel és nem a görögökkel van a baj.
Százharminchárom, nemzetközi gyorsvonatokra felszálló koszovói állampolgárt tartóztattak fel a rendőrök szombat délelőtt a fővárosban a Keleti pályaudvaron - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
Bankkártyaadatokkal csalásra készülő bolgárokat fogtak a rendőrök Budapesten - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton a rendőrség honlapján.
A nehezen átlátható cégháló újabb elemmel bővül. Tegnap neki is meg kellett kérdeznie, hogy végül melyik cégével vette meg Liszkay Gábor Magyar Nemzet tulajdonrészét.
A férfi kicsit máshogy értelmezte a mondást, miszerint a kutya az ember legjobb barátja és hű társa. Felesége ugyanis a lehető legintimebb helyzetben nyitott rájuk.
1990. február 7. szerda: Tizenhat politikai párt képviselői, valamint Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök és Németh Miklós miniszterelnök kezdtek konzultációt a Parlamentben. Az Országos Érdekegyeztető Tanács januári döntésének megfelelően megkezdődött, és február 13-ig lezárul a BKV (valamint a MÁV és a Volán) belső gazdálkodási tartalékainak feltárására irányuló vizsgálat első szakasza.
Már az idei szezonban munkába állt a Dachstein-West síhinta legújabb büszkesége, a nyolcfős Donnerkogelbahn kabinos, ami egy régebbi duplaszékest váltott le. Az elkövetkezendő években tovább 11 millió eurót költenének a síparadicsomra.
Megérkezett Moszkvába pénteken Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök, hogy az új ukrajnai béketervről tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A 28 EU-tagállam...
Szombat délután a Real Madrid a városi rivális, Atlético Madrid otthonába látogat. A listavezetőnél több kulcsember is hiányzik, miközben Simeone gárdája egy győzelemmel könnyen felzárkózhat a király gárdára.
Az orosz külügyminiszter azt reméli, hogy eredményt hoznak a Moszkvában tartott német-francia-orosz megbeszélések és valóban nyugalomhoz vezethetnek Délkelet-Ukrajnában.
Egy-egy magas rangú külföldi politikus érkezése komoly feladatot jelent a biztonságiaknak, még úgy is, hogy Budapest belvárosa nagy meglepetéseket már nem okozhat számukra – erről is beszélt a Kossuth Rádióban Tarjányi Péter biztonsági szakértő.