2015. február 5. csütörtök

febr. 5
18:51
Új mentőt kapott a város, miután meghalt a beteg (Blikk)
Szigetszentmiklós — Több tízezer ember kerülhet bajba napról napra, akiknek az élete mentősök csupán maroknyi csapatán múlik.
febr. 5
18:51
A "mi lányunk" Európa legjobbja (Kripto Akadémia)
2014-ben is Hosszú Katinkát választották meg az év legjobbjának Európában.
febr. 5
18:51
Karrier: Chips okozta David Moyes vesztét Manchesterben? (Agroinform)
Lehet, hogy az egészségtelen ételek okozták David Moyes manchesteri bukását?
febr. 5
18:53
Már megint? Halálra gázolt egy embert a vonat (Kripto Akadémia)
febr. 5
18:54
Merkel és Hollande Kijevbe érkezett (hirado.hu)
Céljuk, hogy béketervet terjesszenek Petro Porosenko ukrán elnök elé a kelet-ukrajnai válság rendezésére érdekében.
febr. 5
18:55
Dárdai a Herthát is megkapta (Kripto Akadémia)
A berlini kinevezés az MLSZ szerint nem befolyásolja a magyar szakember válogatottbeli munkáját.
febr. 5
18:56
Jogerős: elutasította a bíróság a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblát (hirado.hu)
A Kolozsvári Táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette csütörtökön azt a korábbi törvényszéki ítéletet, mely magyar nyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte a polgármesteri hivatalt.
febr. 5
18:57
Megszűnt a kamionstop Szlovénia felé (Kripto Akadémia)
500 kamion már el is hagyta Magyarország területét, a forgalom zavartalan.
febr. 5
18:58
54 külföldit tartóztattak fel a Keleti pályaudvaron (hirado.hu)
Feltehető, hogy a Németország felé közlekedő vonattal el akarták hagyni Magyarországot.
febr. 5
19:00
Vádat emeltek a csepeli lakásértékesítések miatt (hirado.hu)
Vádat emelt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés bűntette miatt a csepeli önkormányzati lakások értékesítése miatt.
febr. 5
19:02
Halálos gázolás Pestszentlőrinc és Vecsés között (hirado.hu)
Halálra gázolt egy embert Pestszentlőrinc és Vecsés között a Szegedre tartó Kiskun InterCity csütörtökön.
febr. 5
19:03
Koplalnak a zenészek a koncert előtt (Blikk)
Koplalással készül a Matt Bianco zenekar a szombati budapesti koncertjére.
febr. 5
19:03
El a kezekkel a Béres Csepptől! (Blikk)
Értem én a nemzetközi doppingbizottságot, hogy bottal ütve követi a teljesítménynövelő szerek fejlődését, és hogy időnként új szereket kell betiltania, hogy létjogosultságát bizonyítsa, ám amit ezúttal tett, azon 10 (bővebben: 15) millió magyar háborog.
febr. 5
19:04
Új vízibékafajra bukkantak az Andokban (hirado.hu)
Az új fajt Közép-Peru fajokban szegény, part menti völgyeiben fedezték fel.
febr. 5
19:05
Rihanna nem fél a cápától (Blikk)
Los Angeles — Cápákkal úszkált Rihanna (26).
febr. 5
19:05
17 000 forint egy csomag óvszerért? (Blikk)
Caracas - Luxus lett a venezuelai párok körében az óvszer használata, mivel az ország gazdasági krízise miatt egy csomag árát átszámítva 17 000 forintért árulják.
febr. 5
19:06
Késnek a Budapest-Cegléd vonalon közlekedő vonatok (és így utasaik is) (444.hu)
Az ok: halálra gázolt egy embert Pestszentlőrinc és Vecsés között a Szegedre tartó Kiskun InterCity csütörtökön. (MTI)
febr. 5
19:07
Skorpiót ettek a magyar újságírók Bangkokban (Blikk)
Bangkok — Skorpió, tücsök és szöcske is szerepelt Thaiföldön azoknak a magyar újságíróknak az étlapján, akik vállalták, hogy kipróbálják az egzotikus délkelet-ázsiai ország legizgalmasabb ételeit.
febr. 5
19:08
Lemondott a Sony Pictures elnökhelyettese (444.hu)
Amy Pascal lett a The Interview körüli áldozata a cégen belül, lemondott vezető tisztségéből. Mint ismert, a nagy botrányt kiváltó vígjátékot a Sony végül csak online merte bemutatni, miután Észak-Korea megfenyegette a céget, amely később komoly hackertámadás áldozata lett. (USAToday)
febr. 5
19:09
Újra beléphetnek a kamionok Szlovéniába (Infostart)
Megnyitották a szlovén hatóságok a határt a kamionok előtt, mintegy 500 kamion már el is hagyta Magyarország területét, a forgalom zavartalan - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
febr. 5
19:09
Együttműködésre utasította főpapjait Ferenc pápa (Infostart)
Ferenc pápa csütörtökön levélben arra utasította püspökeit és többi főpapját, hogy működjenek együtt azzal a pápai bizottsággal, amelynek feladata elejét venni gyermekek szexuális zaklatásának és bántalmazásának.
febr. 5
19:09
Elutasította a bíróság a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblát (Blikk)
febr. 5
19:09
Dzsihadista nőknek szóló kiáltvány Nagy-Britanniában (Metropol)
Az Iszlám Állam női osztaga szerint a lányokat már 9 éves korukban férjhez lehet adni.
febr. 5
19:09
Ukrán válság - Litvánia fegyvereket adott Kijevnek (Alternatív Energia)
Az ország humanitárius segítséget nyújtott Ukrajnának, gyógykezelésre fogadott sebesült ukrán katonákat.
febr. 5
19:09
Kórházat épít a kormány (2.) (Portfolio)
Új budapesti kórház építését javasolja a Fidesz-KDNP. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki mezőkövesdi sajtótájékoztatóján - a Fidesz-KDNP-képviselőcsoport kihelyezett ülésének...
febr. 5
19:10
A kihasználatlan metróalagutakba terelnék a bicikliseket Londonban (444.hu)
Várostervezői pályázaton nyert ez a projekt. Megvalósulása kevésbé valószínű, de az ötlet elég királynak tűnik.
febr. 5
19:11
Már rotyog az óriáskocsonya - Indul a miskolci mulatozás (Alternatív Energia)
Idén a kocsonya farsangon rekorddöntésre készülnek a szervezők.
febr. 5
19:12
Litvánia fegyvereket adott át Kijevnek (hirado.hu)
Litvánia humanitárius segítséget nyújtott Ukrajnának, gyógykezelésre fogadott sebesült ukrán katonákat, és ukrán kérésre bizonyos fegyvereket is adott át Kijevnek.
febr. 5
19:12
Vasárnapi pihenőnap - Az IKEA egy órával tovább tart nyitva (ProfitLine)
Az IKEA március 16-tól egy órával tovább, hétfőtől szombatig reggel 9-től este 10-ig tart nyitva, hogy mérsékelje a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatti forgalomkiesését. A bútoráruházlánc, amely a tavaly augusztus végéig tartó pénzügyi évben 1,6 milliárd forintos adózott eredményt ért el a megelőző évi 21 millió után az idén 4,8 százalékos árbevétel növekedéssel számol.
febr. 5
19:14
Ötezer év kínai művészete az Iparművészetiben (hirado.hu)
A birodalmi központokra koncentrálva tekinti át ötezer év kínai művészetét az Iparművészeti Múzeum pénteken nyíló kiállítása.
febr. 5
19:14
Állati melléktermékeket feldolgozó üzemet záratott be a Nébih (ProfitLine)
Súlyos higiéniai szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették egy Baranya megyei állati melléktermékeket feldolgozó üzem működését - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
febr. 5
19:16
Elemzők: óvatos bizakodásra adnak okot az államháztartási adatok (hirado.hu)
A januári hiány 53,8 milliárd forint volt.
febr. 5
19:18
Bourel szerelem témájú fotói a Francia Intézetben (hirado.hu)
Bruno Bourel Magyarországon élő francia fotóművész szerelem témában készült fekete-fehér fotósorozatát mutatja be a budapesti Francia Intézetben péntektől látható kiállítása.
febr. 5
19:20
Az IÁ női osztaga útmutató kiáltványt terjeszt dzsihadista nőknek (hirado.hu)
Az írás tárgyszerűen ismerteti a lányok, nők, feleségek kötelmeit, életútját az iszlám vallás szigorú értelmezése alapján.
febr. 5
19:21
Kényszerítették, hogy halottakkal szexeljen? – 18+ (BorsOnline)
Egy hullaházi dolgozó élő tévéadásban ismerte be: munkája során több halottal is szexuális kapcsolata volt. Sharkur Lucas azt állítja, főnökei kényszerítették a szörnyűségekre.
febr. 5
19:21
Ilyen dögösek a sztárcsemeték- fotók! (Blikk)
Los Angeles — Híresek, gazdagok, és még szépek is! De jó nekik!
febr. 5
19:22
Horvát miniszter: Horvátország hat év után kilábal a recesszióból (hirado.hu)
Az Európai Bizottság gazdasági előrejelzése 2015-ben 0,2, 2016-ban pedig egy százalékos gazdasági növekedést prognosztizált az országban.
febr. 5
19:24
A szabadkai Kosztolányi Színház előadása a Trafóban (hirado.hu)
A Rózsák című előadást, Urbán András rendezését mutatja be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház jövő kedden Budapesten, a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
febr. 5
19:27
Új NATO-egység Kelet-Európa segítésére (Infostart)
Jóváhagyta a NATO csütörtökön a szövetség kelet-európai katonai képességeinek fokozását.
febr. 5
19:27
Közel száz civilt mészárolt le a Boko Haram (Blikk)
febr. 5
19:27
Kényszerből adná ki könyvét? Harper Lee tagad (Alternatív Energia)
"Harper nem lát és nem hall, és bármit aláír, amit olyan emberek tesznek elé, akikben megbízik".
febr. 5
19:27
Soha nem termelt ennyi profitot a Zwack (Portfolio)
Csütörtökön piaczárás után jelentett a Zwack, mely jelentős emelkedésről számolt be a főbb eredménysorokon, sőt rekord profitot jelentett. A kiugró negyedév nagyrészt ugyanakkor az év elejétől...
febr. 5
19:29
Moszkva szerint biztonságát fenyegetnék az amerikai fegyverszállítások (Infostart)
Oroszország biztonságát fenyegetik az Ukrajnának esetleg szállítandó halált okozó amerikai fegyverek - figyelmeztetett az orosz külügyi szóvivő csütörtökön.
febr. 5
19:29
Amerika egyelőre jól teljesít (Portfolio)
Az EKB tegnapi bejelentésének hatására ma meglehetősen vegyesen teljesítettek az európai részvénypiacok. Nagy mozgások jellemezték a görög tőzsdét, miközben az ukrán fizetőeszköz is jelentősen...
febr. 5
19:30
Népszavazás a család védelméről Szlovákiában (hirado.hu)
Szombaton három kérdésre várnak választ. Az egyik az, hogy házasságnak egy férfi és egy nő kapcsolata minősül-e.
febr. 5
19:32
Újra beléphetnek a kamionok Szlovéniába (hirado.hu)
Zavartalan a forgalom.
febr. 5
19:33
Most mész síelni? Ezért vidd magaddal a bankkártyádat is (Privátbankár)
Mivel kockázatos lehet nagy mennyiségű valutával utazni, a téli sportok kedvelői és a télből a nyárba utazók is jobban járnak, ha indulás előtt tájékozódnak a külföldi kártyás fizetés lehetőségeiről, és magukkal viszik bankkártyájukat.
febr. 5
19:34
Radnóczi László Ybl-pályázatot nyert (hirado.hu)
Radnóczi László nyerte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) építőművészeti tagozata Ybl Miklós Emlékház 2014 címmel meghirdetett építészeti pályázatát, a díjat csütörtökön vehette át Székesfehérváron.
febr. 5
19:36
Minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomásos diák (hirado.hu)
A legújabb adatok már a magyar középiskolások 3-4 százalékáról tesznek említést.
febr. 5
19:39
Ennél ízléstelenebb szelfit nem látott! (BorsOnline)
Az önfotózás egyre mélyebbre taszítja az embereket. Ezúttal a szerdai, tajvani repülőgép-szerencsétlenség helyszínét lepték el a szelfizők.

Keresés