Aradszky László (79) jubileumi nagykoncertre készül, amelyre gőzerővel gyakorol, fellépésekre jár, s mindemellett sikeresen életmódot váltott, ami köszönhetően fél év alatt tizenhat kilogrammtól szabadult meg.
Lefilmezte magát maszturbálás közben az egyetemi könyvtárban, a videó kikerült egy pornómegosztó oldalra. Most pénzt gyűjt egy jó ügyvédre a tinilány, aki immáron nem hallgatója az oktatási intézménynek.
Bíróság elé kell állnia az Arany Hajnal nevű görög szélsőjobboldali párt vezetőjének és az előző parlamentben helyett kapott összes többi képviselőjének bűnszövetkezetben való részvételért - így döntött szerdán az ügyben illetékes görög bírói testület.
Már nem kell sokat várni rá és drónok szállíthatják ki hozzánk az interneten rendelt termékeket - legalábbis ha a technológiai cégeken múlik, akkor biztosan. Az Amazon után most a kínai internetes...
Emelkedik a többnyire romák lakta gettók száma Csehországban: míg 2006-ban mintegy háromszáz ilyen nyomornegyedet tartottak nyilván a hatóságok, mára a számuk becslések szerint négyszáz körül mozoghat - közölte Martin Simácek, a társadalom szélén élő szegények integrálásával foglalkozó kormányzati ügynökség igazgatója szerdán Prágában.
Kvázi a családi csőd mintájára alkudozik a görög kormány: hajlandóak mélyreható reformokat végrehajtani, ha nem kell tartaniuk a költségvetési többletre vonatkozó kemény előírást.
Budapest — Ha nincs feleség, van dinó! Decker Attila (27) világbajnok magyar válogatott vízilabdázónak szinte minden meccsén jelen van kedvese, Adrienn (30), aki óriási erőt ad számára a mérkőzések előtt.
Kiutasítottak 1065 külföldit Törökországból, valamint további 9915-öt utazási tilalommal sújtottak - jelentette be Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán.
Egy törvényszéki végrehajtó árverésen próbálja értékesíteni a Maros megyei Kásva (Casva) falu görög katolikus templomát, parókiáját és a hozzájuk tartozó telket – hívta fel a figyelmet Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga emberi jogi szervezet társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján
A bolgár médiaviszonyok miatti aggodalmának adott hangot az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-biztosa, Dunja Mijatovic. Sérelmezte, hogy Bulgáriában jelentős bírságot szabtak ki egyes sajtóorgánumokra, amelyek cégek gazdasági tevékenységeiről és bankokról közöltek anyagokat.
Újabb csongrádi székhelyű alapítványi iskola működése szűnt meg: a Delfi Koronája Oktatási és Kulturális Alapítvány által működtetett gimnázium és szakképző iskola a megyei kormányhivatal vizsgálata szerint nem az alapító okirat és a működési engedélyben foglaltak alapján működött, illetve nem biztosította az intézmény jogszerű működésének feltételeit - közölte a megyei kormánymegbízott…
Négy működő és két épülő blokkal bővülhet az MVM Csoport érdekeltségébe tartozó nukleáris alapú áramtermelési portfólió, ha sikerül megvásárolni a szlovák villamosművek részvénycsomagját
A Fidesz elvárja a baloldaltól: tegye világossá álláspontját Kész Zoltánnak, a baloldali pártok veszprémi jelöltjének az általános választójogról, a segélyezésről, valamint az oktatás és az egészségügy fizetőssé tételéről tett kijelentéseiről - mondta a párt parlamenti frakciójának szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján
Nem sokkal azután, hogy Kínában elvesztette a "vezető okostelefon-gyártó" címet a Samsung, Indiában is hasonló vereséget szenvedett, mégpedig szintén egy helyi szereplővel szemben. A negyedik...
A transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodástól minden olyan versenyhátrány felszámolását elvárják, amelyet eddig a magyar gyógyszerpiac elszenvedett - hangsúlyozta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, a gyógyszeripari szakmai szervezetekkel folytatott konzultációt…
A bevándorlásról, a szolgáltatásokról, az oktatásról és az egészségügyről is tanácskoznak a Fidesz-KDNP frakciószövetség háromnapos mezőkövesdi ülésén.