2015. február 3. kedd

febr. 3
14:03
"A humanitárius politika a magyar külpolitika része" (ATV)
Magyarországon a humanitárius és a nemzetközi fejlesztéspolitika a külpolitika integráns és rendkívül fontos része, 2010 és 2014 között mintegy egymilliárd forintot fordítottak humanitárius akciókra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ humanitárius csúcstalálkozója regionális konzultációjának megnyitóján, kedden Budapesten.
febr. 3
14:03
Barcelonából igazolhat a Real Madrid! (Sport365)
A madridi csapat kivetette hálóját a Barcelona egyik nagy reménységére, akinek a pályafutása múlhat az átigazoláson.
febr. 3
14:05
Megállapodott a Tesco és a szakszervezet (Infostart)
Megállapodott a Tesco több ezer dolgozóját képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a vállalat vezetőivel a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók ügyében, sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben - közölte Sáling József, a KASZ elnöke a megállapodást követően kedden az MTI-vel.
febr. 3
14:05
Óriási vagyont buktak Janukovics emberei (Portfolio)
Összesen csaknem kétmilliárd dollárnyi (540 milliárd forintnak megfelelő) összeget fagyasztottak be a megbuktatott és Oroszországba menekült volt ukrán elnök, Viktor Janukovics környezetéhez tartozó...
febr. 3
14:05
Hivatalos a BL-döntő labdája! (Sport365)
Az új labda kinézetét a német főváros, Berlin inspirálta, ahol a 2015-ös döntőt rendezik majd.
febr. 3
14:06
Veszélyes anyagot szállító kocsi karambolozott (Alternatív Energia)
febr. 3
14:06
A Fidzsin élőknek nem tetszik a zászlajuk (hirado.hu)
A szigetország kiveszi lobogójából az Egyesült Királyságét.
febr. 3
14:08
Az útdíj miatt Budaörsön jelentősen nőtt az átmenő forgalom (Alternatív Energia)
Naponta átlagosan 2-3 ezerrel több jármű halad át a városon.
febr. 3
14:18
Legújabb HR keresési taktikák? (HR Portál)
"Az ördög színe vörös vagy fekete?" - hangzott a kérdés az ügyvezető szájából, melyet egy HR vezető hölgynek címzett. Hárman ültünk a tárgyalóban az ügyvezető, a hölgy, aki egy álláspályázaton jelölt volt és én a fejvadász.
febr. 3
14:18
Egy balassagyarmati áruház divatbemutatója 1990-ből (444.hu)
Ruhát a ruhaboltból! A mára megszűnt Primo áruház termékei videón maradtak az utókorra.
febr. 3
14:20
Feltalálták a rántottcsirke-alapú hot dogot (444.hu)
Fogták a virslit, de a zseniális feltalálók kenyér helyett rántott csirkébe rakták azt.
febr. 3
14:21
Conchita: a létezésem 70 százaléka a fájdalom (BorsOnline)
A női lét igencsak megkeseríti az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi nyertesének, Conchita Wurstnak az életét.
febr. 3
14:21
Almás céklaleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 nagyobb cékla 2 savanykás alma 1 teáskanál vaj 5 dl húsleves (kockából is megteszi) 3 evőkanál mascarpone
febr. 3
14:21
ENSZ-bíróság: sem Szerbia, sem Horvátország nem követett el népirtást (Infostart)
Sem Szerbia, sem Horvátország nem követett el népirtást a délszláv háborúk során a múlt század kilencvenes éveinek első felében - állapította meg kedden kihirdetett ítéletében az ENSZ Nemzetközi Bírósága Hágában.
febr. 3
14:21
Többlettámogatást kapnak a háziorvosok (Gondola)
Hétfőtől juthatnak hozzá a háziorvosok az állami többlettámogatáshoz, amelyet a praxisok működtetésére fordíthatnak
febr. 3
14:21
Gyújtóbombákat hajítottak a zsúfolt buszra (Blikk)
febr. 3
14:21
Folytatódik a síncsere a 3-as metró vonalán (Metropol)
A felújítás június végéig tart, addig több szakaszon is pótlóbuszok járnak majd a hévégén.
febr. 3
14:21
Lakáskasza: ennyit tud félretenni egy átlag magyar család (Pénzcentrum)
Erősödik a lakosság bizalma a lakástakarékok iránt....
febr. 3
14:21
Kiss Szilárd átvilágítása: valaki nem mond igazat (ATV)
Az előzetes letartóztatásba került Kiss Szilárd, Magyarország moszkvai nagykövetségének volt mezőgazdasági attaséjának ügyéről is tájékozódott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi zárt ülésén.
febr. 3
14:23
Kakaós fonott kuglóf (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 1 tojás 2,5 dkg élesztő 1 + 4 evőkanál cukor 1 tojás 2,5 dl tej 3 evőkanál olaj A töltelékhez: kevés olaj 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor 6 evőkanál cukor 1 kávéskanál fahéj A tetejére: kevés tej porcukor
febr. 3
14:23
Hivatalba lépett az új olasz államfő (Infostart)
Letette a hivatali esküt Sergio Mattarella új olasz köztársasági elnök kedden Rómában.
febr. 3
14:23
Meddig lesz zárva a Déli pályaudvar? (Gondola)
A MÁV még nem tudja, hogy meddig lesz zárva a Déli pályaudvar az omladozó alagút miatt.
febr. 3
14:23
Mégsem kell megismételni a voksolást Pilisen (ATV)
Megváltoztatta a helyi választási bizottságnak a pilisi 8-as számú egyéni választókerületben január 25-én tartott voksolás eredményét megsemmisítő határozatát keddi ülésén a területi választási bizottság (tvb) – közölte a testület elnöke az MTI-vel.
febr. 3
14:24
"Magyarország az unió gyenge láncszeme" (Alternatív Energia)
Cseh, szlovák, francia lapok Merkel budapesti látogatásáról.
febr. 3
14:24
Magyar-amerikai egyezmény a szociális biztonságról (hirado.hu)
A két ország együttműködésének legfontosabb célja kell hogy legyen állampolgáraik életminőségének, helyzetének kölcsönös javítása - mondta Balog Zoltán.
febr. 3
14:24
Csökkent a cégek száma tavaly (ProfitLine)
A működő társas vállalkozások száma 2014. január és 2015. január között 2,55 százalékkal 543 692-re csökkent Magyarországon - közölte a Bisnode nemzetközi cégminősítő kedden az MTI-vel.
febr. 3
14:25
Már tesztelik az ebola elleni oltóanyagot (Infostart)
Az ebolavírus ellen kifejlesztett két kísérleti védőoltás első nagyszabású tesztelésébe kezdtek Libériában.
febr. 3
14:26
Európából is kiadtak egy tíz éve nagy összeggel megszökött kínait (hirado.hu)
Először adott ki a kínai hatóságoknak európai állam nagy összegű pénz külföldre menekítésével és csalással vádolt, az igazságszolgáltatás elől megszökött kínai személyt.
febr. 3
14:26
Németországba szállít vonatszerelvényeket a cseh Skoda Transportation (ProfitLine)
Harmincnyolc korszerű elektromos vasúti szerelvényt szállít a német vasútnak a cseh Skoda Transportation részvénytársaság, a megrendelés értéke meghaladja a tízmilliárd koronát (mintegy 115 milliárd forint) - közölte Lubomíra Cerná, a Skoda Transportation szóvivője kedden Pilsenben.
febr. 3
14:27
Már nem mindenre jelent megoldást a saját cég (Privátbankár)
Néhány évvel ezelőtt még a rendületlenül növekvő cégszám volt jellemző a magyar gazdaságra. Ez a trend azonban 2014-ben megfordult és a vállalkozások száma csökkenésnek indult. Ez önmagában még nem negatív folyamat, amennyiben hosszú távon egy kisebb, de stabilabb cégvilág létrejöttét hozza.
febr. 3
14:28
Egyre több higany halmozódik fel a sárgaúszójú tonhalakban (hirado.hu)
A kutatók régóta feltételezik, hogy a halakban az iparosodás kiváltotta légköri mennyiség emelkedésével párhuzamosan nő a higanyszint.
febr. 3
14:29
Gyárat épít nálunk a BMW és beszáll Paks 2-be a Siemens? (Privátbankár)
A Vs.hu értesülései szerint gazdasági szempontból sikeresek voltak a tárgyalások Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök között. Gyárat építhet a BMW, a Siemens beszáll a Paksi Atomerőműbe, és az Airbus nyerheti el a magyar helikopterbeszerzést. Ám Merkel „néha tart a magyar meglepetésektől”.
febr. 3
14:31
A fele sem igaz, amit ezeknél az étrend-kiegészítőknél állítottak (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Schwabe Hungary Kft. jogsértően reklámozta a Pearls étrend-kiegészítő termékét. Közel 5 milliós bírságot kaptak.
febr. 3
14:36
Varga Mihály: minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja indulhat (Infostart)
Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja indulhat Magyarországon az új uniós költségvetési ciklus forrásai révén - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt. kibővített orosházi üzemcsarnokának átadásán kedden.
febr. 3
14:39
Arra ébredtek, hogy megerőszakolták őket (BorsOnline)
A gyanútlan lányok nem számítottak arra, hogy éppen egy taxiban csap le rájuk a szexragadozó.
febr. 3
14:39
Lengyel-orosz diplomáciai vita robbant ki (Infostart)
Lengyel-orosz diplomáciai vitát robbantott ki, hogy Lengyelország nagyszabású nemzetközi konferenciával akar megemlékezni a második világháború befejezésének 70. évfordulójáról - jelentette kedden a lengyel média.
febr. 3
14:39
Budapest rendezheti a 2017-es cselgáncs-világbajnokságot (Infostart)
Budapest adhat otthont a 2017-es cselgáncs-világbajnokságnak, amelynek megrendezésére és a hozzá kapcsolódó kongresszus lebonyolítására a kormány kétmilliárd forintos garanciát vállalt.
febr. 3
14:39
Újraindul a Ludovika Szabadegyetem (Blikk)
febr. 3
14:39
Sürgősségi fogamzásgátló: nem értik miért marad vényköteles (Metropol)
Több nőjogi szervezet is kérdőre vonja az egészségügyért felelős államtitkárságot, amiért vényköteles marad a sürgősségi fogamzásgátló.
febr. 3
14:39
Holnaptól bezár 13 Tesco (ATV)
Megállapodott a Tesco több ezer dolgozóját képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a vállalat vezetőivel a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók ügyében, sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben - közölte Sáling József, a KASZ elnöke a megállapodást követően kedden az MTI-vel.
febr. 3
14:39
Szerencsejáték-ipar: Mit tanítanak a szerencsejátékos majmok az emberi racionalitásról? (Agroinform)
A majmok - ahogy mi is - ösztönösen hisznek a szériákban, pedig ők nem is tanultak valószínűségszámítást.
febr. 3
14:41
Százmilliárdos árbevételt értek el a vetőmagtermelők (Blikk)
febr. 3
14:41
Colleen Bell egyezmény írt alá Balog Zoltánnal (Metropol)
2008-ban kezdték meg a tárgyalásokat a két ország szociális biztonságát érintő kapcsolatok jövőbeli szabályozásáról.
febr. 3
14:42
Mosógépalkatrészekbe rejtették a kokaint (Kripto Akadémia)
A lefoglalt kábítószer kiskereskedelmi értéke a feketepiacon csaknem 25 millió forint.
febr. 3
14:44
A horvátok nem elégedettek a hágai bíróság ítéletével (Kripto Akadémia)
Sem Szerbia, sem Horvátország nem követett el népirtást a délszláv háború során.
febr. 3
14:51
Ha ismer olyat, aki nem oltatja be a gyerekét kanyaró ellen, akkor mutassa meg neki ezt az írást! (444.hu)
Roald Dahl világhírű angol író kislánya kanyaró miatt halt meg 1962-ben. 26 évvel később, amikor már volt biztonságos vakcina, őt kérték fel, hogy győzze meg a brit szülőket az oltás fontosságáról. Most, hogy Amerikában megint dúl a vita, érdemes elővenni.
febr. 3
14:57
Itt a véradás applikáció (Blikk)
febr. 3
14:57
Megtévesztő hirdetések miatt bírságolt a GVH (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Schwabe Hungary Kft. (Schwabe Hungary) jogsértően reklámozta az egyes Pearls étrend-kiegészítő termékeket a hirdetésekben megjelenő egészségre vonatkozó állításokkal. A jogsértésért a GVH a Schwabe Hungary-t 315.000 forint, a Schwabe Central and Eastern Europe GmbH & CO KG-t (Schwabe CEE) 4.530.000 forint bírság megfizetésére kötelezte.
febr. 3
14:57
Mikor forduljunk orvoshoz szexuális problémával? (WebBeteg)
Minden férfival előfordulhat néhány alkalommal, hogy nem elégedett szexuális teljesítményével. Ez az átmeneti, alkalmi sikertelenség azonban még nem jelent potenciazavart, nem kell aggódnunk, de hosszabb ideje, rendszeresen fennálló probléma esetén érdemes felkeresni egy szakorvost.
febr. 3
14:57
Megveszik a Raiffeisent? - Megszólalt az Erste! (2.) (Portfolio)
Megvenné az Erste a magyar Raiffeisent vagy annak lakossági üzletágát, a projekt a Zeusz nevet viseli - értesült a hvg.hu. Az Erste Group viszont a Reuters beszámolója szerint közölte: "általában nem...

Keresés