Miután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a reklámadó módosításával kapcsolatban levelet írt Rogán Antalnak, a parlament gazdasági bizottsága elnökének, a testület a jövő héten meghallgatja a miniszter ezzel kapcsolatos beszámolóját - tájékoztatta a bizottság tagjait a csütörtöki ülést vezető Bánki Erik (Fidesz) alelnök.
Egy állítólag „kiszolgált" mentőkocsival Szíriából érkezett menekülteket csempészett Németországba Magyarországon és Ausztrián keresztül egy magyar férfi – közölte az ORF tévé a Kronen Zeitung című lapra hivatkozva.
Kérdésessé vált az Iszlám Állam vezetőjének sorsa, minthogy egy arab tévé jelentése szerint Abu Bakr al-Bagdadi kis időeltéréssel épp abban a térségben járt, ahol az Egyesült Államok vezette szövetségesek csütörtökre virradóra légicsapást hajtottak végre a dzsihadista szervezet fegyveresei ellen.
A DRB bankcsoport ügyfelei kizárólag a pénztárakban, készpénzben vehetik fel azt a 60 ezer forintot, amelyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) maximálta az ügyfelenként kifizethető összeget.
Az Iszlám Állam feltett csütörtökön az internetre egy videofelvételt, amely szerint emberei kalapácsokkal és fúrógépekkel zúznak szét több ókori tárgyi leletet az észak-iraki Moszul város egyik múzeumában.
Az ExxonMobil amerikai olaj- és gázcég úgy becsüli, hogy akár egymilliárd dolláros veszteség is érhette a Rosznyefty orosz olajvállalattal közös projektjeinek leállítása miatt 2014 végéig.
Az ázsiai indexek közül a Nikkei csütörtökön újabb 15 éves történelmi csúcsot állított be. Az irányadó nyugat-európai indexek a francia index kivételével gyengülnek. A BUX index alig mozdult el...
Voltak gyanús jelek, de azt, hogy ekkora csalás van a háttérben, senki nem tudhatta biztosan – ezt Szendrei Ádám pénzügyi tanácsadó mondta a Buda-Cash Brókerház visszaéléseivel kapcsolatban.
A 19 éves lány előtt mostanában nyílt ki a világ, szerepelt a leghíresebb topmodell-kereső műsorban is. Most valószínűleg a drog miatt kellett meghalnia.
A jegybank volt az a szervezet, amely az első alkalommal felszínre hozta a Buda-Cash-nél történt visszaéléseket - nyilatkozta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke az...
Postán kapják kézhez ellátásukat azok, akik eddig a DRB bankcsoportnál vezetett számlájukra kapták nyugdíjukat - közölte az MTI érdeklődésére az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság csütörtökön.
A tegnapi bankszünnapot követően ma kinyitottak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ideiglenes intézkedéseivel érintett DRB bankcsoport fiókjai. Minden bankfiók rendelkezik a betétesek kifizetéséhez elegendő...
Akár napokon belül döntést hozhat az MNB a visszaélés-sorozattal súlyosan érintett és a brókerház tulajdonosaihoz köthető kisbankok további sorsát illetően.
A legalacsonyabb és a legmagasabb bruttó minimálbér között euróban számolva több mint tízszeres a különbség az Európai Unióban, azonban ha ugyanezt vásárlóerő-paritáson mérve nézzük, már jóval kisebb...
Nem tud a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) és az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. arról, hogy az állam részesedést kívánna szerezni a társaságcsoportban.
Az Európai Unió (EU) tagországai közül Luxemburgban volt a legnagyobb, havi 1923 eurós az országos minimálbér 2015 januárjában - tette közé friss adatait csütörtökön az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
Mivel több mint 80 önkormányzat vezette számláját a Buda-Cash csoporthoz tartozó pénzintézeteknél, ezért a kormány lehetővé tette, hogy azokban az esetekben, amelyekben a helyhatóság egyetlen...
Akadnak még jócskán kérdőjelek a vasárnapi zárva tartás kapcsán mind az üzletek, mind pedig a bevásárlóközpontok részéről. Az biztos, hogy egyik oldal sem készül diadalmenetre, akár kétszámjegyű...
A Demokratikus Koalíció teljes mellszélességgel támogatja a az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi egyezményt (angolul: Transatlantic Trade and Investment Partnership - TTIP) - jelentette be a párt ügyvezető alelnöke.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az elmúlt héten a munkanélküli-segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban - közölte csütörtökön a washingtoni munkaügyi minisztérium.
A jegybank volt az a szervezet, amely az első alkalommal felszínre hozta a Buda-Cash-nél történt visszaéléseket - nyilatkozta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke az...
Közzétette az MNB a honlapján kérdések és válaszok formájában a legfontosabb, az ügyfelek számára közérdekű tudnivalókat a Buda-Cash Brókerház Zrt., illetve a DRB bankcsoport ügyében....
Feloldották a hatósági zárást a Széll Kálmán téren és a Várfok utcában, miután a tűzszerészek elszállították a vélhetően világháborús robbanótestet - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A nemzeti fejlesztési miniszter január végi döntése alapján 15 812 pályázó vehette kézhez az Otthon Melege Program háztartási nagygép-csere pályázatának támogatói okiratát. Néhány esetben a vissza nem térítendő támogatás felhasználását akadályozza, hogy a kiválasztott berendezés Magyarországon már nem szerezhető be. A szakminisztérium a támogatói okiratok módosításával biztosít több időt a…
Új részletet árult el Windsich László a DRB/Buda-Cash ügyről. A takarékszövetkezetek pedig fontosnak tartották jelezni, hogy a DRB-bankok nem takarékszövetkezetek.
A munkáltatónál kell jelezni, ha valaki a Buda-Cash-ügyben érintett pénzintézeteknél vezetett számlára kapja fizetését, a Magyar Államkincstár ügyfeleinek pedig a megyei igazgatóságnál kell kérelmezniük, hogy illetményüket más pénzintézethez utaltassák. A február havi béreket, illetményeket - a rendkívüli helyzetre való tekintettel - a Kincstár postai úton küldi meg az érintetteknek - tájékoztatta…
A terrorszervezet szinte virágzik Szíriában, köszönhetően annak, hogy Aszad elnök egyelőre nem tervez leszámolni velük, inkább a többi szíriai ellenzéki erőt verné szét, miközben hülyíti a nemzetközi közvéleményt.
A felsőoktatási államtitkárság szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felsőoktatási intézmények gazdálkodásával kapcsolatos idei vizsgálatai igazolják, hogy elengedhetetlen volt a kancellári rendszer bevezetése.
Lezárult a Magyar Posta (MP) Zrt. új "hibrid kézbesítési és konverziós" nevet viselő rendszerének fejlesztése, amellyel hiteles dokumentumok továbbítása válik lehetővé elektronikus úton a postán keresztül, az új szolgáltatást csütörtökön mutatták be.