Az elnöki hivatal szerint a Vörös téren azok az alakulatok fognak felvonulni, melyeket naponta látunk a televíziók képernyőjén, az Ukrajna elleni agresszió kapcsán.
Akár fél százalékpontot is dobhat hazánk idei növekedésén, ha az olajár tartósan 60 dollár körül marad, bár ennek a pontos tovagyűrűző hatásai bizonytalanok. Globálisan lassabb növekedés várható, és...
Az LMP feljelentést tesz és beperli Varju Lászlót, miután a Demokratikus Koalíció alelnöke minden alap és bizonyíték nélkül vádolta meg Schiffer Andrást, az LMP társelnökét - közölte az ellenzéki párt sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
Az év végére kitűzött határidő előtt kilenc hónappal teljesíteni tudja célját az Európai Beruházási Bank (EIB), hogy az eredetileg tervezettnél három év alatt 180 milliárd euróval több forrást helyezzen ki - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a pénzintézet elnöke, Werner Hoyer.
A családjában öt trafikot tudó Böröcz László hisz még abban, hogy a strómankodáson is van lehetősége egy fiatalnak a hazai politikában. Rogán bizalmasa sorra veszi be a megyei gyűléseket.
Juhász feljelentést tett az V. kerületi ingatlanügyek miatt, de a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint azokkal minden oké, nem is indult nyomozás. Az V. kerületi önkormányzat most azt mondja, beperli Juhászt hamis vád miatt, de Juhász szerint nem is perelhetik be, hiszen ő ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
A téli szezon utolsó fordulójából akkor elmaradt egy meccs, a Paks – Nyíregyháza, de mivel most bepótolták, végre lehetett összegezni a statisztikákat. A Nemzeti Sport cikke szerint a 17. forduló meccseit összesen 15 830 ember nézte meg a helyszíneken, biztos … Folytatás
Hatvan rendbeli csalás miatt indított eljárást a rendőrség a Budapesttől hatvan kilométerre lévő Hatvanban egy 26 (60-34) éves bagi férfi ellen, aki nyelvvizsga-felkészítő tanfolyamot hirdetett. A reklám szerint a tanfolyam ingyenes lett volna, a gyanúsított csak a nyelvvizsga díját szedte … Folytatás
A művészeti akadémia ingatlanvásárlása és a szegénység visszaszorítása is szóba került a veszprémi időközi országgyűlési választás eredménye mellett az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között
Újra labdával edzhetett hétfőn Philipp Lahm, a Bayer München világbajnok labdarúgója és csapatkapitánya, aki novemberben bokatörést szenvedett és meg is kellett operálni.
A kormány határozott célja, hogy kiterjeszti és fejleszti a különböző népegészségügyi szűrőprogramokat és az azokhoz való hozzáférést - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón hétfőn, Budapesten.
Az egyéni vállalkozóknak és az áfafizetésre kötelezett őstermelőknek, magánszemélyeknek valamint evás egyéni vállalkozóknak február 25-éig kell bevallaniuk és befizetniük személyi jövedelemadójukat.
Magyarországra látogat Ahmet Davutoglu török miniszterelnök, aki kedden megbeszélést folytat Orbán Viktor kormányfővel, majd a két miniszterelnök beszédet mond a török-magyar üzleti fórumon. A török politikust Áder János államfő is fogadja délután.
Véget kell vetni a sorozatos törvénytelenségeknek, törvényesített visszaéléseknek, etikai vétségeknek, amelyek az elmúlt választásokat jellemezték - jelentette ki a Jobbik alelnöke.
A női vezetők etikusabb döntéseket hoznak és kevesebb kockázatot vállalnak egy felmérés szerint, amely a cégek pénzügyi vezetőinek neme, az igazgatótanács nemi összetétele és vállalatok adócsalásról gyűjtött, 1991-2011 közötti adatainak összehasonlításán alapult.
A szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen - Miskolcon, Putnokon és Sajószentpéteren - egészségtelennek minősítette a levegőt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) hétfőn.
Az idei év végén lebontják az Állatkerti körúton található bódésort, hogy a rossz állapotú építmények helyét a megújuló Városligethez méltó pavilonok váltsák fel a jövőben.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt javasolja, hogy az áprilisi tapolcai időközi választáson a demokratikus ellenzéki pártok közösen indítsanak egy civil jelöltet.
Komorowski nem megy el Moszkvába a második világháború lezárásának 70. évfordulóját ünnepelni, mert szerinte problémás, hogy a Vörös téren ugyanaz az az orosz hadsereg vonul majd fel, amelyik éppen Ukrajnában háborúzik.
A szabályozás nem egyértelmű, sok a kérdés, melyek megválaszolását hiába várták a bevásárlóközpontok. Készülnek a vasárnapi bezárásra, de csatlakoznak a népszavazási kezdeményezéshez, és aláírást gyűjtenek. A biztonság kedvéért senki sem trükközik majd a házhozszállítással, pedig a törvény elég könnyen megkerülhető lenne.