Az "öngyilkos gazdasági megszorítások" kockázatait tekintették át szombaton az európai szociáldemokrata vezetők Madridban, hangsúlyozva mindazonáltal, hogy be kell tartani az eddig vállalt kötelezettségeket, Görögországnak is.
Sajnos nem lophatom el a képeket, de menjenek, és nézzék meg, hogy a Mashable hogyan ábrázolta grafikonon például az Inetrstellart és a Grand Hotel Budapestet. Aztán persze jöjjenek vissza, mert még van egy óra műsorzárásig.
Három hazai versenyző állhatott fel a dobogóra az eredményhirdetéskor a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának szombati ausztriai lesiklóversenyét követően.
Továbbra is terjed az influenza Európában, ám az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma enyhén csökkent az elmúlt héten, ami annak a jele lehet, hogy a kontinens néhány országa már túljutott a járvány csúcsán - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
Tavaly 1 millió 445 ezer vendég 4 millió 887 ezer vendégéjszakát töltött el a balatoni kereskedelmi szálláshelyeken, és elsősorban az élénkülő belföldi keresletnek köszönhető, hogy a Balatoni régió szálláshelyein 38 500-zal többen szálltak meg, mint 2013-ban, a vendégéjszakák száma pedig 88 ezerrel nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közölt adatokból.
Tegnap ugyanis átvettem a jogosítványomat, és fel-alá száguldozom a városban. Egy alkalommal már mentem hármasban is rövid ideig, talán a 39 km/h-t elérve. Még nem mer mindenki beülni mellém, de remélem ez hamarosan megváltozik. Holnap reggel Király kolléga kezd, ébredjenek … Folytatás
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant szombaton a szíriai Kardahában, Bassár el-Aszad elnök szülőfalujában, legalább négy ember halálát okozva - jelentette be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH)
Véget ért A Dal második középdöntője, mutatjuk, hogy ki az a nyolc előadó, akinek még esélye van arra, hogy képviselje hazánkat Bécsben az Eurovíziós Dalfesztiválon.