A magyar kötöttfogású birkózóválogatott a pénteki helyosztón simán legyőzte a svéd együttest, így ötödik helyen végzett a Teheránban zajló csapat világkupán.
A szolgáltatóipari teljesítmény javulásának köszönhetően héthavi csúcsra emelkedett februárban a német összetett feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index - közölte pénteken a londoni Markit gazdasági kutató intézet.
A közel egy hete érvényben lévő tűzszünet ellenére nem enyhül a feszültség a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben, az oroszbarát szakadárok továbbra is lövik az ukrán katonák állásait - jelentette pénteken Dmitro Timcsuk ukrán katonai szakértő, a térségben adatokat gyűjtő szervezet, az Információs Ellenállás vezetője.
Az első helyen kiemelt Rafael Nadal két játszmában legyőzte honfitársát, Pablo Carrenót az 1,548 millió dollár (418 millió forint) összdíjazású riói salakpályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Az adatvédelmi hatósághoz fordul az Együtt, és rendőrségi feljelentést tesz a 444.hu mai cikke alapján, a Szabad Európa Csapat tevékenysége és Kubatov Gábor fideszes pártigazgató listája miatt. Az Együtt szerint tiltott adatkezelés és illegális foglalkoztatás van az ügyben. A nem fideszes … Folytatás
A címvédő San Antonio Spurs 119-115-ös vereséget szenvedett a Los Angeles Clippers otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi, a múlt hétvégi All Star-gálát követő első játéknapján.
Emlékeztetőül: Lázár János az a miniszter, akiről kiderült, hogy van egy 60-70 millió ház a 10 éves fia nevén, és ez nem szerepelt a vagyonnyilatkozatában.
A közel egy hete érvényben lévő tűzszünet ellenére nem enyhül a feszültség a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben, az oroszbarát szakadárok továbbra is lövik az ukrán katonák állásait - jelentette pénteken Dmitro Timcsuk ukrán katonai szakértő, a térségben adatokat gyűjtő szervezet, az Információs Ellenállás vezetője.
Merre tovább, forint? Mi lesz veled, OTP? Következő videó technikai elemzésünkben ezekre a kérdésekre válaszolunk. Mind a két esetben a technikai elemzés egyértelmű választ ad. A devizakereskedés...
Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra, az ország nem válhat a megélhetési bevándorlók célországává, ebben a kérdésben nemzeti egyetértésre van szükség - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Országgyűlésben.
Ideiglenes engedéllyel sugározhat három fővárosi rádióadó a médiatanács e heti ülésén született döntés értelmében - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság pénteken az MTI-vel.
Az öntörvényű Mario Balotelli ismét hallatott magáról. A Liverpool olasz focistája a Besiktas elleni Európa-liga meccsen követelt magának egy tizenegyeslövést.
Megkönnyíti a bankokkal való elszámolást és lehetővé teszi a negatív kamat kikötését a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő jogszabályok ma elfogadott módosítása.
Nem tört meg a 2014 második felében indult cégtörlési hullám az év első hónapjában, ami azt mutatja, hogy a cégvilág konszolidációja 2015-ben is folytatódik. „A rekordszámú januári megszűnés azt tükrözi, hogy a gazdaság növekedése még nem érte el a mikro- és kisvállalkozások szintjét, ám ebben változást hozhatnak az újabb hitelprogramok” – véli Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten…
Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra, az ország nem válhat a megélhetési bevándorlók célországává, ebben a kérdésben nemzeti egyetértésre van szükség - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Országgyűlésben.
Megkönnyíti a bankokkal való elszámolást és a nem természetes személy betétesek esetében lehetővé teszi a negatív kamat kikötését az a parlament által pénteken elfogadott törvény, amely a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő jogszabályokat módosítja.
Másodfokon is elutasította a bíróság Andy Vajna személyiségi jogi keresetét. A producer két mondat miatt perelte be Farkasházy Tivadart, aki a Heti hetesben megkérdőjelezte Vajna szakértelmét a művészfilmek készítése terén, és úgy vélte, a kormánybiztosnak nincs minden dolga rendben az Egyesült Államokban. A humoristát kétmillió forintra perelte Vajna a műsorban elhangzottakért, de Teddy most már…
Eljárást indít az RTL 2-n futó valóságshow, a Való Világ 7 egyik decemberi adásának helytelen korhatár-besorolása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.