A sajttorta finom és egyszerű édesség, de könnyen el lehet rontani, ha nem figyelünk oda az apró részletekre. Több változata is ismert, a világ szinte minden részének megvan a saját elkészítési módja. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy hogyan kell igazán finom New York-i sajttortát készíteni, kikerülve a buktatókat.
Világszerte romlik az étrend: a szakértők szerint bár az emberek ma már több egészséges élelmiszert, köztük teljes értékű gabonát és halat esznek, a hizlaló, silány minőségű ételek fogyasztásában még nagyobb emelkedés figyelhető meg - derült ki a The Lancet című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmánysorozat egyik részéből, amely 190 országra kiterjedően vizsgálta az emberek táplálkozási…
Bíztató eredményeket hoztak a HIV-vírus elleni újfajta vakcina tesztjei az amerikai kutatók szerint, akik a genetikai alapú védőoltást majmokon próbálták ki teljes sikerrel.
Még nem született döntés arról, hogy Áder János köztársasági elnök részt vesz-e a májusi moszkvai ünnepségeken - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön Altorjai Anita a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajtóigazgatója.
Az Európai Bizottság szakértői nyilvánosságra hozták november végi budapesti látogatásukról készült összefoglaló elemzésüket. Ebben a brüsszeli szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a magyar...
Összecsaptak síita húszi felkelők és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni szárnyával szövetségben álló szunnita törzsek tagjai Dél-Jemenben, s a harcokban legkevesebb tizennégyen meghaltak - mondták el csütörtökön szemtanúk.
Az Opel Mokka kínálatában felváltotta a meglehetősen hangos 1,7 literes dízelmotort a Szentgotthárdon készülő 1,6-os egység. Az új öngyulladós egyben a kategória leghalkabb képviselői közé tartozik, amelyről menetpróbánk alkalmával mi is meggyőződhettünk.
A Samsung felvásárolja a LoopPayt, egy mobiltárcákat és fizetési megoldásokat fejlesztő céget. A mobilgyártó egy új fegyvert szerez ezzel az Apple-lel vívott harchoz, amelyet a mobilfizetési piac...
A líbiai forradalom kezdetének negyedik évfordulóján az egyiptomi elnök „befejezetlen küldetésnek” nevezte a 2011-es beavatkozást, és katonai akciót sürgetett az egyre kaotikusabb észak-afrikai országban, amely legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy az Iszlám Állam helyi szárnya 21 keresztényt fejezett le.
A Peugeot sem tétlenkedik a Genfi Autószalon előtti hajrában, a franciák például ma délelőtt bejelentették a 208 kisautó ráncfelvarrását, ami Svájcban debütál. A 208 bár mind a mai napig frissnek hat, a gyártó úgy gondolta, hogy 3 év szolgálat után elérkezett az idő némi frissítésre.
Továbbra is elsősorban az áfára összpontosít a NAV – derül ki az adóhatóság ma nyilvánosságra hozott 2015. évi ellenőrzési irányelveiből. A tájékoztató felsorolja azokat a tevékenységeket is, amelyek folytatása esetén az adózók nagy valószínűséggel adórevizori látogatásra számíthatnak.
A Genfi Autószalon fontosságát kiválóan mutatja, hogy még a legkomolyabb sport- és luxusautókat gyártó márkák is minden évben készülnek valamivel a nagyközönségnek. A McLaren idén nem is csak egy, hanem rögtön két újdonságot is kiállít majd, hiszen az egyelőre még csak kedvcsináló fotókon láthatott 675LT mellett most lerántották a leplet a szintén a svájci seregszemlén bemutatkozó P1 GTR-ről is.
Az előző generációs Volkswagen Passat kombi megemelt, kissé terepesített és különféle fényezetlen műanyag elemekkel tarkított Alltrack változata meglehetősen későn érkezett, így eléggé rövid élete volt.
Stabilabb növekedési pályára állt a magyar gazdaság az elmúlt hónapokban, ami alapot ad a további fejlesztési célok megvalósítására – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Díj a sikeres vállalkozásokért januári elismeréseinek átadásán.
1974-ben csatlakozott a Young fivérekhez, és velük is maradt egészen haláláig. 1980. február 18-án egy camdeni kocsmában ivott, de annyit, hogy 19-én nem ébredt fel. Halálra itta magát. Respect!
Nick Gordon, akit az utóbbi hetekben többször is meggyanúsítottak azzal, hogy köze lehet Bobbi Kristina tragikus balesetéhez, hetek óta azért küzd, hogy beengedjék a kórházba, ahol feleségét ápolják.
Budapest - Mi történik, ha Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas rendezőjének vonásait az ország Kiszel Tüncijének emblematikus arcával vegyítjük?