2015. február 17. kedd

febr. 17
7:10
Sztrájkolhatnak a buszsofőrök (HR Portál)
Országos demonstrációra készül a volt volánbuszosokat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), ha nem sikerül megállapodniuk a béremelésről.
febr. 17
7:11
Több tízezren tüntettek Koppenhágában az erőszak ellen (ATV)
Több tízezren vettek részt hétfő este a dán fővárosban szervezett tömegrendezvényen, hogy megemlékezzenek a hétvégi koppenhágai lövöldözések két halálos áldozatáról és kifejezzék tiltakozásukat az erőszak ellen.
febr. 17
7:12
A munkahelyi kommunikáció új eszköze a Slack? (HR Portál)
Már cégek ezrei használják a munkahelyi kommunikáció eszközeként a Slacket a Facebook hivatali párját, írja a hvg.hu.
febr. 17
7:14
Még nem függőség, de majdnem (HR Portál)
Egy friss felmérés szerint tízből egy internetező közel áll a függőséghez, amely egyébként bármely korosztálynál kialakulhat, írja a Hirado.hu.
febr. 17
7:15
A kokaintól várták a jobb életet Linzben (Spa Trend Online)
febr. 17
7:15
30 ezren gyűltek össze az áldozatokra emlékezve Koppenhágában (hirado.hu)
Hétfőn Dánia-szerte félárbocra eresztették a kormányzati épületeken a nemzeti lobogókat.
febr. 17
7:17
Hét családtagjával végzett egy kínai férfi (hirado.hu)
A férfi a gyilkosságok után öngyilkos lett.
febr. 17
7:24
Kiesés után: kilátástalan VV Edina élete (BorsOnline)
VV Edina még mindig nem bocsátotta meg magának, hogy Lacival egy pásztoróra erejéig egy lufival takarták el a kamerát az RTL II valóság­show-jában. A sunyi kamatyolással a villa legsúlyosabb szabályszegését követték el, aminek a közvetett következménye lett végül, hogy a szerelmespárnak egymás ellen kellett párbajoznia.
febr. 17
7:24
Újabb téli vihar vonul át az Egyesült Államokon (Infostart)
Hóvihar vonult át hétfőn az Egyesült Államok központi területei felől a keleti partvidék felé, mintegy 50 millió amerikai életét megnehezítve.
febr. 17
7:24
Erősödött a forint (Blikk)
febr. 17
7:24
Erős földrengés volt Japán északkeleti részén (Metropol)
Ugyanabban a régióban történt, mint a 2011-es rengés, amelyben 19 ezren vesztették életüket.
febr. 17
7:24
Elszenesedett holttestet találtak (Metropol)
Egy kiégett vasúti szerelvényben találták meg a testet Budapesten.
febr. 17
7:24
Egymilliárd dollárt loptak el kiberbűnözők (Metropol)
Szakértők szerint új fejezet kezdődhet a kiberbűnözésben.
febr. 17
7:26
Dárdai apja: kell 2–3 hét a fiamnak (BorsOnline)
Kikapott a Hertha a Freiburgtól, ami Dárdai apja szerint nem tragédia. Ő a helyszínen látta a meccset.
febr. 17
7:26
Vége a jó világnak: Emelkednek az üzemanyagárak (Blikk)
febr. 17
7:27
Elszenesedett holttest egy vasúti szerelvényben (Alternatív Energia)
Egy gyártelepen álló kocsiban keletkezett tűz.
febr. 17
7:27
Felálltak: csak Novák maradt ülve a Jobbikból (ATV)
Egyperces néma felállásra szólította fel az országgyűlést Tóbiás József Schweitzer József főrabbi emlékére. A kegyeleti gesztusból komoly purparlé kerekedett. A szocialisták elnöke ugyanis ezt már a rendelkezésére álló időkereten túl tette. Kövér László szerint ilyen formabontó akcióra az elmúlt 25 évben nem volt példa. A házelnök ugyanakkor megkérte a képviselőket, hogy tisztelegjenek Schweitzer…
febr. 17
7:28
Harmincezren emlékeztek a koppenhágai szörnyűségre (Blikk)
febr. 17
7:29
Putyin-zárlat: a 2-es metró nem áll meg a Kossuth téren (Alternatív Energia)
Üzemkezdettől visszavonásig a szerelvények megállás nélkül áthaladnak az állomáson.
febr. 17
7:29
Gyengült a forint: 307 fölött az euró árfolyama (ATV)
Gyengült a forint kedd délelőtt a bankközi devizakereskedelemben, az eurót a kora reggeli 306,79 forint után tíz órakor 307,69 forinton jegyezték.
febr. 17
7:30
Remélem a miniszterelnök úr ma még jól belakmározik orosz barátjával (444.hu)
Szerdán kezdődik a nagyböjt, amit Orbán Viktor tartani szokott, úgyhogy feszült hetek jönnek. A negyvennapos böjt katolikus szokás, a reformátusoknál, ami a miniszterelnök is, elméletileg nincs ekkora szigor, bár ilyenkor ők is tartózkodni szoktak a nagy mulatozástól. De nem is … Folytatás
febr. 17
7:32
Utak tucatjait zárják le a baráti Oroszország hazánkba látogató bölcs vezetőjére tekintettel (444.hu)
Vlagyimir Putyin elnök és delegációja ugyan csak bő hat órát lesz Budapesten, de forgalomkorlátozásokra egész nap számíthatunk. Az Országház környékét a Terrorelhárítás már reggeltől lezárta egészen este fél nyolcig. Délután fél egytől négyig a Hősök terét, háromnegyed egytől negyed ötig … Folytatás
febr. 17
7:33
Pályázat a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjára (hirado.hu)
A Rákóczi Szövetség pályázata magyarországi és határon túli középiskolásoknak, valamint főiskolásoknak és egyetemistáknak szól.
febr. 17
7:33
Minimál-nyugdíj bevezetésére készül Szlovákia (ProfitLine)
A minimál-nyugdíj intézményének bevezetésére készül Szlovákia idén júliustól, a társadalombiztosításról szóló törvény ezt lehetővé tévő módosítását hagyta jóvá a kormány érdekegyeztető szerve, a Gazdasági és Szociális Tanács.
febr. 17
7:34
Eközben Olaszországban nem lezárják, hanem kinyitják az elnöki palotát (444.hu)
Sergio Mattarella, a január 31-én megválasztott új olasz elnök első intézkedéseként bejelentette, hogy a jövőben állandóan nyitva állnak az elnöki palota kapui a látogatók előtt. A Quirinale-dombon álló palota eddig csak néhány vasárnap volt nyitva az évben. “Az elnöki palota … Folytatás
febr. 17
7:35
Ilyet ritkán láthat: Így menekült egy bűnöző a rendőrök elől (hirado.hu)
Elektromos vezetéken ugrálva, ereszcsatornákon mászva próbált menekülni a rendőrök elől egy szökésben lévő bűnöző. Az akcióról készült videót megszerezte a Kékfény.
febr. 17
7:36
Orbán Viktor nem kínálhatja meg hortobágyi húsos palacsintával Putyint (444.hu)
Az orosz elnök budapesti látogatásának részletei titkosak, de szerencsére korábbi külföldi útjairól sokat tudni. Szállodaszobájában a szappant is kicserélik, és csak azt eszi meg, amit a Kreml szakemberei biztonságosnak ítélnek. Kínálgatni tilos.
febr. 17
7:37
Napi horoszkóp - 2015. február 17., kedd (hirado.hu)
A Bikát belső nyugtalanság gyötri, az Ikrek számára elérkezett a cselekvés ideje, a Halakat komoly anyagi veszteség érheti.
febr. 17
7:38
Terrorizmus gyanújával vizsgál egy volt pakisztáni minisztert a párizsi ügyészség (444.hu)
Gulam Ahmed Bilur volt vasúti miniszter a pakisztáni parlamentben bujtogatta a hívő muszlimokat a Charlie Hebdo tulajdonosának megölésére. Februárban, vagyis már a szerkesztőség tagjainak lemészárlása után ajánlott fel kétszázezer dollárt annak, aki megölné a laptulajdonost. Emellett százezer dollárt ajánlott fel … Folytatás
febr. 17
7:42
Fél Budapestet lezárják Putyin miatt (BorsOnline)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és delegációjának budapesti tartózkodása miatt a város több pontján ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani kedden egész nap.
febr. 17
7:42
Súlyos vasúti szerencsétlenség Nyugat-Virginiában (Infostart)
Kisiklott egy nyersolajjal teli tartálykocsikat szállító vasúti szerelvény hétfőn a Nyugat-Virginia államban.
febr. 17
7:42
Az új olasz államfő rendszeresen bejár az elnöki palotába (Blikk)
febr. 17
7:42
Több tízezren a dán főváros utcáin az erőszak ellen (Metropol)
A hétvégi koppenhágai lövöldözések két halálos áldozatáról is megemlékeztek.
febr. 17
7:42
Virtuális zenestúdiót fejlesztett egy magyar vállalat (Metropol)
Virtuális stúdió és koncertterem is van a play2gether nevű netes szolgáltatásban.
febr. 17
7:42
Városszerte forgalomkorlátozásokra kell számítani (Metropol)
Putyin miatt zárja le az utakat a TEK.
febr. 17
7:44
Szexpártot alapít a volt papnövendék (BorsOnline)
Megalakult az Érzelmi Felszabadultság Pártja. Programja: több szex, több swinger klub, sok partner.
febr. 17
7:44
Felrobbantak, kigyulladtak a vasúti kocsik (Metropol)
Kisiklott egy nyersolajjal teli tartálykocsikat szállító vonat Amerikában. Településeket kellett kiüríteni.
febr. 17
7:44
Együtt főztünk a biciklis maffiával (Metropol)
Bringások és jótékonyság - egyre többen csatlakoznak.
febr. 17
7:45
Putyin-zárlat: itt vannak a várható helyszínek (Alternatív Energia)
Városszerte forgalomkorlátozásokra kell számítani.
febr. 17
7:45
Görögország: egy hét és "utána annyi" (Portfolio)
Hétfő délután 3 órától este 7-ig tárgyalt a görög pénzügyminiszter és euróövezeti kollégái. Az álláspontok a nyilatkozatok alapján nem közeledtek, alapvető eltérések vannak, a tárgyalások így megint...
febr. 17
7:45
Menekítené a zsidókat Európából Netanjahu (ATV)
Ott tartunk, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az elmúlt hetek támadásai miatt arra bátorítja az európai zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe.
febr. 17
7:47
Jelentett a CIG Pannónia: érik a fordulat (Portfolio)
750 millió forinttal lejjebb szállította vagyonbiztosítási érdekeltségének értékét könyveiben a CIG Pannónia. Ennek eredményeként a negyedévet 319 millió forintos adózott veszteséggel, 2014 egészét...
febr. 17
7:48
Merre jár ma Putyin, merre menjünk mi? (Privátbankár)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és delegációjának budapesti tartózkodása miatt a város több pontján ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani kedden egész nap.
febr. 17
7:50
Jó hír jött az MNB-től: már nem hiteltörlesztők a magyar cégek (Privátbankár)
Ha csekély mértékben is, de emelkedett tavaly a vállalatok hitelállománya a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint - írja a Világgazdaság keddi számában.
febr. 17
7:51
Megvannak a netes konzultáció "sztárkérdései" (hirado.hu)
Szűk két hete nyílt meg az internetkon.hu oldal, a tapasztalatokról a konzultációt vezető miniszterelnöki biztos számolt be a Ma reggelben.
febr. 17
8:00
Szemérmetlen: nyílt utcán szexelt a pár - videó (BorsOnline)
Komoly problémája lehet annak a párnak, amelyik délután fél négykor, egy bolt előtt szexelt a kaliforniai Chula Vistában.
febr. 17
8:00
Hoppá! Lady Gagát eljegyezték - videó! (Blikk)
Lady Gaga brit popénekest eljegyezték, a vőlegény Taylor Kinney amerikai  modell és színész, akit a Lángoló Chicago és A csajok bosszúja című  filmekből ismerhetnek a magyar nézők.
febr. 17
8:00
Ukrán válság - Washington a harcok azonnali beszüntetésére szólított fel (Infostart)
Aggodalmát fejezte ki a kelet-ukrajnai tűzszünet törékenysége miatt, és a harcok azonnali beszüntetésére szólított fel az Egyesült Államok.
febr. 17
8:00
Durva földrengés volt Japán északkeleti részén (Blikk)
febr. 17
8:00
50 millió amerikait érint az újabb hóvihar (Metropol)
Újabb téli vihar vonul át Amerikán, több államban is szükségállapotot hirdettek.

Keresés