A Magyar Nemzet cikke szerint a Norvég Alap pénze hiányzik ahhoz, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma létre tudjon hozni egy pszichiátriai központot. A Népszabadság arról ír, kóser élelmiszerekkel üzletelne a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.
Budapest - Mintha de ja vu érzésünk lenne! Szabó Zsófi (26) ismét kilónyi tortával fotózta keresztgyerekét, a rajongók pedig ismét kifakadtak, akárcsak nyáron.
Erősebb szinteken jár a forint, mint egy hete, de ezt az eredményt nem a múlt pénteki jól sikerült GDP-adat váltotta ki. Valójában a nemzetközi fejleményekre erősödtünk, akárcsak a lengyel zloty, de...
A hét végén tette közzé a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó eredményeit a horvát INA, mely összességében kiábrándító lett, ez persze nem meglepő a jelenlegi környezetben. Az üzemi eredmény...
Az orosz elnök budapesti látogatása eleve szokatlan, mivel a vendéglátó állam az EU és a NATO tagja, és Ukrajna miatt a két szervezet kapcsolata feszült Moszkvával. A Krím elfoglalása, illetve a maláj gép lelövése óta Putyin először keresi fel az Észak-Atlanti Szövetség egyik tagországát. Nemzetközi lapszemle.
Szerdától nem lehet olyan élelmiszert forgalomba hozni Magyarországon, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot.
Továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, mi sem jobb példa erre, mint, hogy már a vártnál rosszabb makroadatoknak is örülnek a befektetők. Új csúcsra emelkedtek múlt héten az amerikai tőzsdék,...
Számos német és európai konjunktúra-mutató lát napvilágot a napokban, így kiderül, hányadán is áll a fellendülés a kontinensen. Az Egyesült Államokban a FOMC jegyzőkönyv megjelenése lehet a...
Szerdától nem lehet olyan élelmiszert forgalomba hozni Magyarországon, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot.
Szerdától nem lehet olyan élelmiszert forgalomba hozni Magyarországon, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot.
A The Wall Street Journal arról, hogy Ali Hamenei titkos levélben kitérő választ adott Barack Obama tavaly októberi üzenetére, melyben az Iszlám Állam elleni együttműködésre kérte a vallási vezetőt.
A születésnap és a Bálint-nap alkalmából a 14 éven aluli gyermekeknek egész hétvégén díjmentes volt a belépés, a szerelmespárok pedig ketten egy jeggyel léphetnek be a kertbe.
Az ukrán válság békés rendezését célzó minszki megállapodáson túlmenő követelésekkel léptek elő a délkelet-ukrajnai szakadár területek képviselői - jelentette hétfőn az orosz sajtó.
Bár a legcukibb állatok döntős mezőnye már kialakult, a rengeteg szavazó miatt úgy döntöttünk: az eddig kiesett cukiságok is kapnak még egy esélyt a fődíjra.
Ha most vasárnap lennének a választások, a Fidesz csak 123 képviselői helyet szerezne. A Nézőpont január 24-26-i felmérése szerint a biztos választók körében a Fidesz 40, a Jobbik 27, az MSZP 12, az LMP 8, a DK 6, az Együtt … Folytatás
Jáksó László köszöni, jól meg van rádiózás nélkül. A Class FM-től tavaly nyáron közös megegyezéssel távozott műsorvezető visszatért a számítógép-programozás világába, a Heti Hetest csak hobbiból vállalja.
A nyugati főcsoport csapata 163-158-ra nyert a keleti ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hagyományos All Star-gáláján, New Yorkban magyar idő szerint hétfőn hajnalban.
Tízezer fős leépítésre készül a Tesco a költségcsökkentési intézkedések nevében - tudta meg a Sunday Telegraph. Főként irodai dolgozókat bocsát el a cég a bezárásra ítélt brit boltok dolgozói mellett...
Harckocsik ágyúival lövik az oroszbarát szakadárok az ukrán katonák állásait a Donyeck megyei Debalceve térségében - közölte hétfőre virradóan Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője. Hozzátette, hogy a támadásokra tüzérségi csapásokkal válaszolnak az ukrán egységek.
A kongresszusnak szeptemberig kellene elfogadnia a kereskedelmi drónokra vonatkozó szabályokat, ám nem valószínű, hogy a végleges szabályozás másfél éven belül elkészül.
Sokan talán nem is ismerik ezt a fajta személyi jövedelemadó kedvezményt, vagy ha hallottak is róla, akkor sincsenek tisztában azzal, hogy ki lehet rá jogosult, illetve milyen módon lehet igénybe venni. Összeszedtünk minden tudnivalót.
Egyre több vállalat helyez el céges környezetben kortárs művészeti tárgyakat. Ennek több oka lehet. Egyrészt egy komfortos, esztétikus környezet kialakítása, másrészt a társadalmi szerepvállalás lévén pr, marketing szempontok is szóba kerülhetnek, s bár ritka, de a profitorientáltság is motiválhat egy cégvezetőt abban, hogy műgyűjteményt építsen.