Egyeztetést kezdett szombat reggel Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országházban a parlamenti pártok frakcióvezetőivel. A megbeszélés témája a következő időszak külpolitikai célkitűzéseinek közös támogatása - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
Egyeztetést kezdett szombat reggel Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országházban a parlamenti pártok frakcióvezetőivel
A kultuszminiszter úr a napok óta vajúdó kérdés legkényelmesebb megoldását választotta: kidobta a nagyobb darab kenyeret kívánó zenészeket. Népszava anno
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is saját halottjának tekinti a 94 éves korában pénteken elhunyt Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudóst, a nemzet művészét - közölte a tárca szombaton az MTI-vel.
Az MSZP szerint senki nem hiheti, hogy a Fidesz vezetése semmit nem tudott Veress Áron ügyéről. Harangozó Tamás arra kíváncsi: a Fidesz feljelenti-e a párt egykori tagját, Veress Áront; akit a Keleti pályaudvaron kaptak el a rendőrök. Arra vár választ Orbán Viktortól, hogy jutott-e a Fidesz kasszájába a Veress Áronnál talált hamis pénzből. További információk a videóban.
Az Európai Bizottság pénteken a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképességének fokozására irányuló beruházási programot fogadott el, amely a kkv-k kutatási, innovációs és munkahely-teremtési képességének javítását célozza. A most jóváhagyott, közel 9 milliárd euró összeget mozgósító terv az EU legnagyobb önálló gazdaságfejlesztési beruházási programja a 2014 és 2020 közötti…
A magyar gazdaság 3,5 százalékkal bővült 2014-ben a nyers és a kiigazított adatok szerint egyaránt, míg a tavalyi utolsó negyedévben 3,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest - közölte első becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Stockholm - A svéd rendőrség őrizetbe vette egy neonáci szervezet három tagját Stockholmban, miután a csoport aktivistái állítólag megfenyegették az Expressen című helyi lap szerkesztőségét - közölték hivatalos források szombaton.
Magyarország energiabiztonságának szempontjából döntő jelentősége lehet Vlagyimir Putyin elnök február 17-i budapesti látogatásának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek...
Magyarország energiabiztonságának szempontjából döntő jelentősége lehet Vlagyimir Putyin elnök február 17-i budapesti látogatásának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
A kanadai rendőrség helyi idő szerint pénteken bejelentette, hogy meghiúsított egy fegyveres támadást, amelyet négy fiatal szombaton nyilvános helyen, véletlenszerűen kiválasztott áldozatok ellen akart elkövetni.
Magyarország energiabiztonságának szempontjából döntő jelentősége lehet Vlagyimir Putyin elnök február 17-i budapesti látogatásának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
Egyeztetést kezdett szombat reggel Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országházban a parlamenti pártok frakcióvezetőivel
A három nagy nemzetközi hitelminősítő közül a Fitch is eggyel rosszabb osztályba sorolta gazdag szomszédainkat, az osztrákokat: a legjobb AAA minősítést AA pluszra rontották. A döntést az osztrák államadóssággal és az orosz-ukrán konfliktus hatásaival magyarázta a Fitch, amely utóbbi szerinte … Folytatás
Magyarország energiabiztonságának szempontjából döntő jelentősége lehet Vlagyimir Putyin elnök február 17-i budapesti látogatásának - mondta Szijjártó Péter.
Két étteremben is evett, majd nem tudott fizetni az a férfi, akit a vacsoraidő után végül az őrszobára kísértek, számol be a Délmagyar. Az ember először az Alabárdos étteremben fogyasztott el egy ebédet, majd fizetés nélkül távozott, a számlán 11.600 … Folytatás
A parlamenti pártok támogatását kérte a nemzeti külpolitikai célok eléréséhez Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a frakcióvezetőkkel folytatott szombati egyeztetésen, az Országházban. A megbeszélésen téma volt a segítségnyújtás folytatása Ukrajnának, valamint az amerikai-magyar szövetségesi kapcsolatok erősítése és az Oroszországgal fenntartott pragmatikus…
Bécs - Olyat látott a Bécsi Operaház, amint eddig talán még soha. Kiesett George Clooney (53) volt barátnőjének, Elisabetta Canalisnak (36) a melle a heves tánc közben.
A tervek szerint szombat éjfélkor életbe lépő tűzszünet ellenére továbbra sem mérséklődött az oroszbarát lázadók offenzívája Kelet-Ukrajnában - közölte az ukrán hadsereg szombaton.
A MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. uniós közbeszerzési pályázatokat írt ki ingatlanokkal kapcsolatos értékbecslési és pénzügyi átvilágítási feladatok elvégzésére - közölte a MARK az MTI-vel pénteken.
A magyar női váltó bejutott az elődöntőbe a rövidpályás gyorskorcsolyázók erzurumi világkupaversenyének pénteki nyitónapján, ezzel biztosította a helyét a márciusi világbajnokságra.
Összeütközött két személyautó a 41-es főút nyírmadai szakaszán szombat délelőtt, a balesetben hatan megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Nem elég hatékony a biztosítók adatkezelése - sokkal több adatot lehetne kinyerni az információkból. Emellett az új szabályozók és a fogyasztóvédelmi feltételeknek való megfelelés is komoly energiát köt le.
Varsó, Riga, Prága és Berlin gyorsan elfoglalható, szól a viccesnek szánt, egyébként az ukrán konlfiktussal foglalkozó adásba szerkesztett fantazmagória.
Kijev - A tervek szerint szombat éjfélkor életbe lépő tűzszünet ellenére továbbra sem mérséklődött az oroszbarát lázadók offenzívája Kelet-Ukrajnában - közölte az ukrán hadsereg szombaton.
A tervek szerint szombat éjfélkor életbe lépő tűzszünet ellenére továbbra sem mérséklődött az oroszbarát lázadók offenzívája Kelet-Ukrajnában - közölte az ukrán hadsereg szombaton. Nem szűnnek a...
2015. február 17-én, kedden a Belügyminiszter kijelölése alapján a Terrorelhárítási Központ (TEK) látja el Vlagyimir Putyin orosz elnök és delegációjának biztosítását.
Február 17-én, kedden a Belügyminiszter kijelölése alapján a Terrorelhárítási Központ (TEK) látja el Vlagyimir Putyin orosz elnök és delegációjának biztosítását.
Hosszú Katinka háromszor állhatott fel a dobogóra Amiens-ben, a franciaországi hagyományos nemzetközi úszóverseny első napján, amelyen egy számban nyert, kettőben pedig harmadik lett.
A kormány igyekszik megtenni mindent a határon túl élő magyar családokért, de ez semmit nem ér, ha a családokban nincs magyar szó, mese, ének és szeretet, mert a magyarság jövője a családokban dől el – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének egész napos rendezvényén, a Parlamentben.